Letartóztatták R. Kelly énekest

  • narancs.hu
  • 2019. július 12.

Bűn

A vád gyermekpornográfia és szexuális erőszak.

Az FBI őrizetbe vette R. Kellyt Chicagóban – írja a New York Times. Az 52 éves Grammy-díjas R&B-énekest 13 bűncselekménnyel vádolják, köztük gyermekpornográfia miatt. Szexuális erőszak és több haosnló cselekmény miatt pedig már hónapok óta eljárás folyik ellene.

A vádak között több tucat zaklatási és molesztálási eset van, három fiatalkorú ellen.

Ahogy írják, a nyomozásra hatással volt egy az énekesről megjelent dokumentumfilm-sorozat, amelyet látva több érintett is előkerült, videókat, bizonyítékokat prezentáltak és beszámoltak az ellenük elkövetett erőszakos esetekről.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.