Lezárult Ahmed H. ügye, idegenrendészeti őrizetbe szállították

  • narancs.hu
  • 2019. január 19.

Bűn

Amint elkészültek a papírjai, felrakják egy gépre.

Idegenrendészeti őrizetbe szállították a szír Ahmed H.-t, akit a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt ítéltek el – közölte a férfit képviselő Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda szombat délelőtt az MTI-vel.  Ezzel a büntetés-végrehajtási folyamat lezárult.

Ahmed H. idegenrendészeti őrizetben várja okmányai elkészülését. Ha ez megtörtént, repülőgéppel hagyja majd el az országot – fűzték hozzá.

A szír férfit a Szegedi Ítélőtábla tavaly szeptember 20-án jogerősen öt év börtönre ítélte, azzal, hogy leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Emellett tíz évre kiutasította Magyarországról. A bíróság határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek. A férfi a 2015. szeptember 19-ei elfogásától a szabadlábra helyezéséig a kiszabott öt év büntetés kétharmadát (40 hónap) töltötte le.

A vádirat szerint Ahmed H. 2015. szeptember 16-án a Röszke-Horgos közúti határátkelőhelynél történt zavargásokkor megafonnal beszélt a tömeghez, három alkalommal maga is dobált a rendőrök felé, majd az átkelőt lezáró kapu kinyitását követően illegálisan magyar területre lépett. Röviddel később visszatért a szerb oldalra, és csak három nappal később vették őrizetbe.

Ahmed H. védőügyvédjével készült korábbi interjúnkat itt olvashatja.

„Kiválogatták a bizonyítékokat"

Új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot a „röszkei terroristaperben" a Szegedi Ítélőtábla. Bárándy Péter volt igazságügy-minisztert, az első fokon még 10 évre ítélt Ahmed H. védőjét kérdeztük a részletekről. Magyar Narancs: Hogy került önhöz másodfokon Ahmed H. ügye? Bárándy Péter: Első fokon kirendelt védője volt, ezután én kaptam megbízást.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”