Meggyilkoltak egy papot Nyugat-Franciaországban

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 9.

Bűn

Úgy tudni, az elkövető a korábbi gyújtogató, aki hónapok óta ismerte az áldozatát.

Meggyilkoltak egy katolikus papot Franciaország nyugati részén hétfő reggel – jelentette be Gérald Darmanin francia belügyminiszter a Twitteren. A tárcavezető támogatásáról biztosította az ország katolikus közösségét. Az AFP közlése szerint az eset Vendée megyében történt.

 Egy, az ügyet jól ismerő forrás elmondta, hogy a gyilkos feladta magát a Mortagne-sur-Sevre-i csendőrségen. A férfi igazságügyi megfigyelés alatt állt a tavaly júliusi nantes-i katedrálistűzzel kapcsolatban – tette hozzá a forrás. Úgy tudni, a 60 éves pap hónapok óta ismerte a férfit, rendszeresen fogadta őt a templomban.

A Valeurs Actuelles című jobboldali médium információi szerint a gyilkosságot egy ruandai menekült követte el, aki korábban önkéntes templomszolgaként dolgozott Nantes-ban. A tűzesetet követően beismerő vallomást tett. Akkor nem halt meg senki, de megsemmisült az egyik orgona és Hippolyte Flandrin 19. századi francia festőművész egyik alkotása.

A francia pap meggyilkolását követően Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke arról posztolt a Twitteren, hogy Franciaországban lehet valaki illegális bevándorló, gyújtogathat Nantes-ban, mégsem utasítják ki az országból. Gérald Darmanin belügyminiszter közölte, Le Pen nincs tisztában a tényekkel: nem utasíthatták ki a férfit, hiszen a nantes-i ügy miatt bírósági felügyelet alatt állt.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.