Négy és fél évre ítélték a kőbányai futónő támadóját

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. október 2.

Bűn

A férfi tavaly októberben támadt a futó nőre Budapest X. kerületében.

Nem jogerősen 4 év 6 hónap letöltendő fogházra ítélték a kőbányai futónő támadóját, az ítélet ellen az ügyészség, a vádlott és védője is fellebbezett - közölte a fővárosi Főügyész az MTI-vel szerdán.

A vádirat szerint a 37 éves férfi tavaly október 14-én az éjjeli órákban a X. kerületben, a Jászberényi úton követni kezdte az arra futó nőt azzal a céllal, hogy szexuálisan bántalmazza.
Amikor utolérte a sértettet, tarkón ütötte, majd megragadta, és húzni kezdte magával. A kitartóan ellenálló sértettet a vádlott többször megütötte és szexuálisan bántalmazta. A sértettet időközben keresni kezdte a férje, aki, amikor meglátta a bántalmazást, azonnal felesége védelmére kelt. A támadó ezután elmenekült a helyszínről, azonban a rendőrök rövid időn belül azonosították, majd pár órán belül elfogták. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett - idézte fel a főügyész.

A Budapesti X. és XVII. kerületi ügyészség a férfi ellen szexuális erőszak és súlyos testi sértés miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A bíróság szerdán a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat, és halmazati büntetésként - figyelemmel az úgynevezett abortív patológiás részegségre is - 4 év 6 hónap fogházbüntetésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelentett be a szabadságvesztés súlyosítása és börtönfokozat megállapítása iránt, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be jogorvoslatot.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.