Négy rendőrt késelt halálra egy ámokfutó Párizsban

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. október 4.

Bűn

Az elkövető maga is a rendőrség irodai alkalmazottja volt.

Az elkövetővel együtt öt halottja van a párizsi rendőr-főkapitányságon csütörtökön elkövetett késes ámokfutásnak. A négy áldozat mindegyike rendőr, egyikük nő - közölték rendőri szakszervezeti források.

A támadó - akit agyonlőttek - a rendőrség egyik irodai alkalmazottja volt, egy kerámiakéssel gyilkolt, először saját irodahelyiségében késelt, majd az épület más részein.

Loic Travers szakszervezeti tisztségviselő elmondása szerint a késelő indítékáról egyelőre nem tudni semmit, a férfival korábban nem volt semmilyen probléma.

Christophe Castaner francia belügyminiszter mindezt megerősítette. Mint mondta, a 45 éves férfi 2003 óta dolgozott a rendőrségen, és soha nem észleltek rajta aggodalomra okot adó viselkedési zavart. Utalt arra, hogy a támadásnak sebesültjei is vannak, állapotuk - mint fogalmazott - megnyugtató.

Értesülések szerint az elkövető informatikusként dolgozott a párizsi rendőrség hírszerzési részlegén, amely a többi között a szélsőségesek elleni küzdelemért is felelős. A BFM francia tévécsatorna úgy értesült, hogy a támadó mintegy másfél éve áttért az iszlám hitre.

Remy Heitz, Párizs főügyésze sajtótájékoztatón közölte, hogy folyik a támadó lakásának átvizsgálása, és a nyomozásba bekapcsolódtak a terrorelhárítás ügyészei is. A főügyész szerint egyelőre semmi nem utal arra, hogy terrorizmus lett volna az indíték.

A nyomozók vizsgálják azt is, hogy a támadást esetleg az elkövető és kollégái  közötti nézeteltérés előzhette meg.

Emmanuel Macron francia elnök és Edouard Philippe kormányfő este felkereste a helyszínt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.