Robbantással fenyegetőzött egy férfi, mert szerinte ahhoz képest, hogy járvány van, túl sokan járnak boltba

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 26.

Bűn

Letartóztatták.

Letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy férfit, aki azzal fenyegette a rendőröket, hogy ha nem csökkentik egy XIII. kerületi áruház vásárlóinak számát, robbantással éri el célját - közölte a fővárosi főügyész vasárnap az MTI-vel. A végzés nem jogerős.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta: az 54 éves férfi csütörtökön felhívta a rendőrséget, hogy túl sokan vannak az áruházban, és azt követelte tőlük, hogy két napon belül csökkentsék a vásárlók számát, különben egy Molotov-koktéllal "elintézi", hogy a koronavírus-járvány idején kevesebben tartózkodjanak az áruházban.

A telefonáló később megjelent az üzletnél, és gyalázkodó kifejezéseket írt a falra.

A közlemény szerint a rendőrség azonosította a férfit, és gyanúsítottként hallgatta ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés és rongálás miatt, majd előterjesztést tett a letartóztatására. A Fővárosi Főügyészség a bűnismétlés kizárásáért a férfi letartóztatását indítványozta, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelt.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.