Tizenkét évet kapott az unokája előtt szurkáló nagyapa

Bűn

Enyhébb büntetésre számított a törökszentmiklósi nagypapa, de a korábban rá kirótt 10 év börtönt 12 évre súlyosbította szerdán a Szegedi Ítélőtábla. F. Gy. együtt főzött, edzett azzal a barátjával, akinek dühében életveszélyes sérülést okozott. Védője szerint ijeszteni akart a késsel, „csak sajnos túlszaladt egy kicsit”.  

 

A Szolnoki Törvényszék 10 év börtönre ítélte a törökszentmiklósi F. Gy.-t tavaly májusban, életveszélyt okozó testi sértés, személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése miatt. Az ítélet ellen az ügyészség is, a vádlott is fellebbezett, ezért szerdán a Szegedi Ítélőtábla is megtárgyalta az esetet.

Az 54 éves F. Gy. – aki csak feltételesen volt szabadlábon, mert korábban 7 évet kapott három rendbeli testi sértésért – 2019. március 16-án a fiát ment meglátogatni a börtönbe. Az autót egy ismerőse bérelte és vezette. A kocsiban ült még egy barátjuk, F. Gy. élettársa és közös unokájuk. Míg mentek, F. Gy. több sört is ivott, veszekedett az élettársával, aki ezt megunta, és ahogy visszaérve Törökszentmiklósra megálltak egy élelmiszerboltnál, a nő kiszállt, és elment.

Emiatt a férfi agresszív lett, üvöltözött, az unokának azt ígérte, levágja a fejét, ha nem kerül elő a nagyanyja,

a többieket is fenyegette. Nem akartak neki ellentmondani, mert féltek tőle, ezért hazáig vele maradtak, és a lakásba is bementek vele. A vádirat szerint F. Gy. otthon bezárta a kaput, a bejárati ajtót, a nappaliban a bárpult fiókjából elővett egy 27 centis kést, látványosan letette a pultra. Kiabált az unokájával, akinek fel kellett volna hívnia a nagyanyját, és elmondani, hogy

ha öt percen belül nem ér haza, a papa levágja az ő fejét, és kinyírja a többieket is. Ám hiába indította el a hívást többször is a tízéves gyerek, a nagymama nem vette fel a telefont. F. Gy. még jobban bedühödött. A többiek próbálták nyugtatni, és úgy látszott, lehiggad, mert mintha elindult volna a nappali ajtaja felé. Ám mégis visszafordult, és 

fölmarkolva a kést, megszúrta a neki háttal ülő jóbarátja jobb oldalát, a gyerek szeme láttára.

A véres kést a mosogatóba dobta, megmondta a barátjának, menjen orvoshoz, mert vérzik, és mindenkit elengedett.

A kapu és az ajtó nem volt bezárva; a tanúvallomásokból egyértelműen nem derül ki, hogy a szúrás idején az unoka tényleg benn volt, vagy már kinn játszott az udvaron; a sértettet a rendőrök másnap, műtéte után hallgatták ki, mondta is, hogy fáradt, nem lett volna szabad bizonyítékként kezelni a vallomását – érvelt perbeszédében Vezsenyi Péter ügyvéd, a vádlott védője. Azt kérte, hogy a személyi szabadság megsértésének és a kiskorú veszélyeztetésének vádja alól mentse föl a táblabíróság a védencét, a testi sértésről pedig mondja ki, hogy gondatlanságból követte el F. Gy., és mérsékelje a 10 éves börtönbüntetést. A vádlott nem akarta megszúrni a barátját, csak megijeszteni, hogy árulja el, hová ment az élettársa, de

a kés „sajnos túlszaladt egy kicsit”.

Az ügyvéd emlékeztette a bíróságot arra, hogy F. Gy. adta föl magát a rendőrségen, és végig egyformán vallott a történtekről, a tanúkkal ellentétben.

Az utolsó szó jogán a vádlott is azt bizonygatta, nem akarta ő bántani azt a srácot, akivel összejárnak, együtt gyúrnak, közösen főznek, csak megijeszteni. Tiszta szívből sajnálja, bocsánatot is kért tőle, és vállalja a felelősséget a tettéért. Tudja, hogy nem kellett volna kezébe vennie azt a hülye kést, korábban is ebből lett baja.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Szolnokon kiszabott 10 évnél súlyosabb büntetést kért a vádlottra.

A Szegedi Ítélőtábla sem fogadta el a védő és a vádlott érvelését. Benedek Tibor bíró tanácsa 12 év börtönre ítélte F. Gy.-t, és egész hátralévő életére eltiltotta attól, hogy gyereket neveljen. Többé semmilyen „befolyási, hatalmi viszonyban” nem állhat 18 évesnél fiatalabbakkal.

A tanácsvezető bíró azt mondta, az a szúrás három réteg ruhán, így egy farmerdzsekin is áthatolva érte el a bőrt. A szúrcsatorna mélysége alapján közepes-nagy erővel végrehajtott döfés volt, a szakértői vélemény és a bizonyítékok szerint szándékosan követte el a vádlott, egyértelműen sérülést akart okozni. Ehhez a bizonyítékhoz képest nem tekinthető beismerő vallomásnak az, amit a vádlott előadott, egyébként tényleg mindvégig egyformán. A sértett valóban szólt a rendőröknek, amikor kihallgatták, hogy fáradt, de azért olyan állapotba nem került, hogy a kihallgatását ne lehetett volna folytatni. A bizonyítékok azt erősítik meg, hogy F. Gy. agresszív, indulatos fellépésével terrorizálta a körülötte lévőket, akik féltek tőle. A vizsgálat is megerősítette,

disszociatív személyiségzavara van.

A büntetés kiszabásában figyelembe vették, hogy F. Gy. különös visszaesőnek számít. Nem változott meg attól, hogy feltételesen szabadult: tavaly decemberben járt volna le a korábbi büntetése.  

A kérdésre, hogy megértette-e a határozatot, F. Gy. azt mondta, hogy igen, de nem érzi jogosnak, mert 10-12 évet gyilkosságért szoktak adni. Benedek Tibor azt válaszolta, emberileg érthető ez a reakció, de az ítéletet végre fogják hajtani.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.