Több mint 11 év fegyházbüntetést kért az ügyészség a karbantartóra, aki gyerekeket molesztált egy budapesti általános iskolában

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 17.

Bűn

A portásként is dolgozó férfi sportedzéseket és szakkört is tartott a gyerekeknek, illetve a táboroztatásukban is részt vett.

Fegyházbüntetést indítványoz a Fővárosi Főügyészség azzal a férfivel szemben, aki a gyanú szerint egy budapesti általános iskola portásaként, illetve kertész-karbantartójaként több gyereket molesztált – közölte az MTI-vel hétfőn a fővárosi főügyészhelyettes.

A vádirat szerint a 61 éves férfi sportedzéseket és szakkört is tartott a gyerekeknek, illetve a táboroztatásukban is részt vett. A férfi a gyerekek bizalmát kihasználva 2015-től több tanulóhoz szexuálisan közeledett, fejlődésüket veszélyeztette, többeket szexuálisan bántalmazott. A férfit 2019-ben vették őrizetbe, 2020. júniusig letartóztatásban volt, majd – az ügyészség indítványa és fellebbezése ellenére – bűnügyi felügyeletbe került.

A férfi ellen a Fővárosi Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető befolyása alatt álló sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

Az ügyészség indítványozza, hogy amennyiben a vádlott beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, a bíróság ítélje őt tizenegy év és nyolc hónap fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el tíz évre a közügyek gyakorlásától, valamint véglegesen tiltsa el olyan foglalkozás vagy egyéb tevékenység gyakorlásától, amely keretében kiskorúakkal hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.

A Fővárosi Főügyészség arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen jellegű cselekmények napvilágra kerülésében fontos a család bizalmi és őszinte légköre, a történtek feldolgozásában pedig a szakértői segítség igénybevétele.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.