Több mint harmincezer gyanúsított nyomára bukkantak egy németországi pedofilügyben

  • narancs.hu
  • 2020. június 29.

Bűn

A sok ezer résztvevő meg is tárgyalja a dokumentált eseteket, bátorítják, bíztatják visszaélésekre készülő társaikat, tapasztalatokat cserélnek és tanácsokat osztanak meg.

Harmincezernél is több gyanúsított nyomára bukkantak egy németországi központú nemzetközi pedofil hálózat ügyében – jelentették be illetékesek hétfőn.

Az online beszélgetőfórumok és azonnali üzenetküldő szolgáltatások révén összekapcsolódó nemzetközi hálózatban nem csak bűncselekményekről készített felvételeket terjesztenek, a sok ezer résztvevő meg is tárgyalja a dokumentált eseteket, bátorítják, bíztatják visszaélésekre készülő társaikat, tapasztalatokat cserélnek és tanácsokat osztanak meg, például arról, hogy milyen nyugtatóval érdemes begyógyszerezni az áldozatokat a szexuális bántalmazás előtt – fejtette ki a miniszter, megjegyezve, hogy a hálózat kommunikációjáról szóló leiratok igen megrázóak és mélyen felkavaróak. A hálózatban uralkodó légkör révén süllyedhet a bűncselekményektől eltántorító gátlásküszöb, így olyan személyek is gyermekek ellen fordulhatnak, akik a pedofíliát támogató környezet nélkül nem vetemednének erre – mondta Peter Biesenbach.

Az úgynevezett Bergisch Gladbach-i gyermekbántalmazási ügy tavaly októberben kezdődött. Kiindulópontja a Köln melletti városban egy családi ház, amelynek időközben bíróság elé állított 43 éves tulajdonosa a vád szerint 79 szexuális bűncselekményt követett el a lánya ellen. Az áldozat az első eset időpontjában három hónapos volt.

Eddig 72 embert gyanúsítottak meg pedofil bűncselekményekkel. Többségük észak-rajna-vesztfáliai. Az első ítéletet egy 27 éves katona ellen hozták. Tíz év szabadságvesztésre ítélték, és elrendelték kezelését egy zárt elmegyógyintézetben. A kezelés addig tart, amíg az elítélt már nem veszélyes a társadalomra. A perhez készített szakvélemény szerint ez nagyjából húsz évet vehet igénybe. A férfi négy kisgyermek, köztük lánya és mostohafia ellen követett el bűncselekményeket, legkevesebb harmincat.

Leadképünk illuszráció, nem kapcsolódik a cikkben említett ügyhöz.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.