Itt a kiváló alkalom arra, hogy beszéljünk kicsit a mieinkről általában is, és ne csak Krisztiánról meg az ő ezüstérméről. Tavaly, amikor nyert Londonban, mindenki örült, de rettentően, ám aki vette a fáradságot, s picit is a mélyére nézett a dolgoknak, szomorú is volt, de nagyon. Hiszen Londonban rajta kívül senki nem jutott tovább még az első fordulóból sem, s alulmúltuk – az e tekintetben abszolút mélypontnak tekinthető – sydneyi olimpiát is, pedig ott egy árva olimpiai pontot sem szerzett az egész csapat. De legalább volt olyan, hogy X. Y. továbbjutott a futamából vagy a selejtezőcsoportjából.
Londonban ez csak Pars Krisztiánnak sikerült, igaz, ő mindjárt nyert is.
*
Moszkvában a győzelem ugyan nem jött össze, bármennyire is vártuk, az összkép mégis egészen más, mint egy éve volt. Tizenegy tagú csapattal érkeztünk, e 11-ből hárman gyaloglók voltak, akik mind teljesítették azt, amit reálisan várni lehetett tőlük. Volt, aki egyéni csúcs közelében gyalogolt, másnak az időjárás, a nagy meleg miatt erre nem volt lehetősége, ők viszont helyezésben hozták azt, ami reálisan bennük volt.
| ||
Nyolcan versenyeztek benn a pályán, közülük talán egyvalaki távozik/távozott csalódottan Moszkvából -– és ez kifejezetten jó arány. Tegnap Orbán Éva 8. lett női kalapácsvetésben, minden idők legszínvonalasabb versenyében nem csak a döntőbe, de a kisdöntőbe is sikerült bekerülnie, pedig még a 12. helyezett is dobott 71 métert.
Baji Balázs és Kazi Tamás is elődöntőt futhatott 110 gáton, illetve 800 méteren, s noha tudom, hogy Balázs mérhetetlenül szomorú, amiért nem jött össze a döntő, de azért összességében igen kiváló szezont tudhat maga mögött, és ha így folytatja, a magyar csúcs is meglehet az idén.
Szépen lehetne ezt így szálazni végig, a MASZ-ban nyilván meg is teszik, hiszen ez volna a dolguk. Nekünk meg annyi, hogy az előrelépést nyugtázzuk, örüljünk neki, gratuláljunk mindenkinek, akinek kell, és reménykedjünk a folytatásban. De az nagyon jó, hogy a folytatásban lehet már reménykedni, nem pedig abban, hogy az az egyvalaki, aki az esernyőt tartja a sportág fölé, tartja-e az adott évben is, vagy éppen kicsúszott a kezéből…
*
Nagyon mélyről indultunk, hiszen amit ez elmúlt húsz évben nálunk atlétika címén műveltek, az csak nagyon ritkán hasonlított arra, amit atlétikának neveznek a világban. De idén nemcsak Moszkvában szerepeltünk jól, hanem a korosztályos világversenyeken is; bár az egyáltalán nem evidencia, hogy aki a korosztályában jó volt, jó lesz majd felnőttként is, de az szinte biztos, hogy aki a korosztályában utolsó volt, felnőttként sem lesz világbajnok.
Szóval hosszú idő után mintha lenne némi remény. Jó lenne, ha ezt a mondatot jövőre is, meg azután is el lehetne mondani, és nem csak azért lenne igaz most, mert oly mélyen voltunk eddig.
