Meg sem merem mondani, hány éve figyellek, először fekete-fehér voltál és mindig ment előtted valami szovjet rajzfilm, vagy legalábbis egy valamilyen rajzfilm, de mindenképp oroszul beszéltek benne. Aztán jött a Cigánykerék, meg a Kamilla meg te. Nagyon szerettem az orrhangodat, jó öblös volt és sokat nevettem, pedig néha nem voltál valami kedves a Teóval és a Kamillával, morogtál, duzzogtál, de aztán a végén minden jóra fordult. Elég sokat viccelődtetek az állatokkal is, és ilyenkor már tudtam, jön a Pampalini. Szóval ezek voltak a nyolcvanas évek, nem vettünk benneteket komolyan, de ez is volt a lényeg, hogy nevessünk, nevessünk minél hangosabban a sok-sok vicces és ügyetlen kalandjaitokon.
Aztán később megtudtam, hogy nemcsak a tévé előtt ülő gyerekeket nevetteted meg, hanem hogy Főbohócdoktor vagy, hogy jobban tudod a szigorú sztetoszkóposoknál, hogy mi a nagy helyzet. Odabent nem valami könnyű röhögni, nincs min, vagy ha mégis talál az ember, annak a poénnak a forrása általában kimondhatatlanul szomorú.
Lala bohóc, te oda mész, ahol nem beszélünk, ha igen, akkor is sokat hazudunk, nyugtatjuk a szüleinket, jófejkedünk a barátainkkal, hogy ne ijedjenek meg tőlünk és ne féljenek, mert ugyanazok vagyunk, csak változik a helyzet. Te nem szoktál megijedni és nem is undorodsz. Vannak barátaid, ügyetlen, hamisan éneklő, lufis meg tudálékos piros orrúak és azt is tudom, hogy nagyon sokszor a saját pénzeteken jöttök minket meglátogatni. Tudjátok, mennyire kell a nevetés és mennyire nincs sokszor okunk rá.
Nem zavar benneteket, amikor nyűgösek vagyunk, amikor fáj és szégyelljük magunkat és elbújunk a takaró alá. Nagy sarlatán vagy, összevissza hadoválsz, eléggé töröd a latint, azért ezt valljuk be. Ki kell igazítani időnként, mert orbitális marhaságokat csinálsz, de persze nem zavartatod magad. Hála Istennek. A Három Kívánságomban az egyik az, hogy abba ne hagyd, annyi gyereknek van szüksége rád, ha választanom kellene közted meg a Télapó között, tudom, kinek tenném le a zoknimat.
Sajnos azt is tudom, hogy évről évre nehezebb, hogy szűnnek meg a támogatások, pedig te azokhoz is bemész, akik már nem jönnek ki a kórházból. Jó hamisan furulyázol, most már 19 éve sípolsz a fülünkbe, miközben éppen beszúrnak egy tűt, annyira hangos vagy, észre sem vesszük, hogy már bent is van, nem is fájt. Nem vagy már mai gyerek, harminc éve tudok rólad, abból húszat már leviziteltél, azt mondod, amíg élsz, ezt fogod csinálni. Hát ajánlom neked, hogy lassan öregedjél.
Most olvasom, hogy idén megkaptad a Káplár László Jó Ember díjat, amihez nagy szeretettel gratulálok és kívánom mellé, hogy tudjanak rólad és a kelekótya doktorstábodról minél többet, én már megnőttem, de látod, még felnőttként is ezt mondom, légy szíves, viziteljél, és hagyjanak-segítsenek vizitelni, várnak a gyerekek, várunk nagyon!
Szeretettel:
Tóth Kinga
| ||
_________
Az írókat viszonylag nagy figyelem övezi, kíváncsiak a véleményükre, megnyilvánulásaik gyakran komoly visszhangra találnak a médiában – miközben a civil szervezetek képviselői és az általuk elvégzett munka majdhogynem láthatatlan. Ezért jött létre a Civilekről írók oldal, ahol magyar írók, költők teszik közzé személyes élményeiket, történeteiket, gondolataikat a civil társadalommal, a civilség fogalmával kapcsolatban. A Civilekről írók projekt eredetileg a Facebookon indult, egészen pontosan itt.
