A civil szót először alighanem egy katona szájából hallottam, és azokra alkalmazta, ha jól értettem, akik épp nem katonák. De még náluk is civilebbek azok, így tartja a katona, akik biztos, hogy soha az életben nem is lesznek kényszerrel hadra fogható emberek, és ő, a katona, a maga részéről nem is tudja és nem is akarja megmondani, hogy nyereségnek vagy sürgősen bepótolandó veszteségnek tekintse-e a civil muki szabadon grasszálását… Kiképző őrmester szemszögéből – s ki nem az, akinek csupán a katonák felett van feltétlen hatalma – a civilek hasznavehetetlen „disznók”.
Ennek a világnak a „civil” szó iránti gyűlöletéről javaslom megtekinteni Stanley Kubrick Full Metal Jacket című, a nyolcvanas években készült filmjét. DVD-n elérhető ma is, még itt is, Magyarországon, bár a nagyon civil világnézetű Kubrick amíg élt, nem engedélyezte magyarországi forgalmazását egyetlen filmjének sem.
Azóta a halál besorozta őt a maga kaszás világába, és Kubricknak a maga dolgába nincs beleszólása. Nincs civil szava. Úgy, hogy megnézheted az Acéllövedék címen forgalmazott Full Metal Jacket – nem biztos, hogy utána fel tudsz állni a székből, de azt tudni fogod, hogy ki és miért öli meg a civileket, és persze a nem civileket is, akár katona, akár nem, ahogy az már lenni szokott –, akivé „civilből” a katonaság vagy bármiféle erőszakszervezet teheti azt, aki már nem mondhatja el magáról, hogy civil.
Viszont kitüntethetik parancsteljesítésért. Ha még él.
A második világ, ahol a civil szót hallottam, a színház volt. Tömörítem ennek élményét; volt egy dezertőr színházi ember, aki utána írt egy szótárat Színházi dolgok címmel, és abban egyebek mellett ilyesfélét lehet olvasni a „civil”-ről: „A civil nem is érti, hogy ha más civilnek mondja, mi abban a sértés. Aki civil, az civil.”
Ez a maci a málnásban, mondja a katonatípusú nemtudoménmicsoda elégedetten: aki civil, az civil. Aki civil, az akkor is megpróbálja, ha nem lép be civil szervezetbe, mert ő civil. Aki civil, annak nem az újságban írják meg, hogy mi a véleménye, hanem – nincs is véleménye, hanem élete van, dolga, tette. Értelmes dolgokért vállal felelősséget, pardon, amiket ő értelmesnek érez, akkor is, ha ő melózik és nem neki melóznak, akkor is, ha nem áll földi hatalom mögötte, hogy megvédje, vagyis egyáltalán nincs mögötte hátsó szándék.
Hanem előtte hever egy kikerülhetetlen ember, aki csak a számára kikerülhetetlen, és még a számára se volt az tegnap, talán holnap se lesz kikerülhetetlen, de ma, itt és most, az ő számára akkor is kikerülhetetlen, ha mások szerint eztán neki is ugyanolyan szar lesz, mint annak, aki most fekszik előtte és kikerülhetetlen. Nem akarja kikerülni. Kedve szottyan megkérdezni tőle, nem attól, aki leütötte, hogy mi történt. De az is civil, aki fölemeli a szemetet a földről, a saját kezével, és nem tudja meg senki, ezek a névtelenek és láthatatlanok mind civilek, akik nem a tévéstúdiókban szerepelnek mint civilek, röf-röf, selypítve, akik civilek, senki nem ismeri őket, de nem is ismerheti őket, mert nem kiismerhetők. A civilek – civilek: azt teszik, ami nemcsak nekik jó, hanem azoknak is jó, akiknek már csak egy kis jó kéne, az kéne, ha volna, de nem kapható boltban, és nincs és nincs. A civil szerveződés ugyanis mint én, él, két lába van, és nem árulható, csak elárulható. Civil. Egy afféle Ladiklaki Kandúr,* írta T.S. Eliot. („Mert azt teszi, / Ami jó neki / S ez esetben mit lehessen tenni?!”)
| ||
* Tellér Gyula fordítása
_________
Az írókat viszonylag nagy figyelem övezi, kíváncsiak a véleményükre, megnyilvánulásaik gyakran komoly visszhangra találnak a médiában – miközben a civil szervezetek képviselői és az általuk elvégzett munka majdhogynem láthatatlan. Ezért jött létre a Civilekről írók oldal, ahol magyar írók, költők teszik közzé személyes élményeiket, történeteiket, gondolataikat a civil társadalommal, a civilség fogalmával kapcsolatban. A Civilekről írók projekt eredetileg a Facebookon indult, egészen pontosan itt.
