A forradalom és gyermekei

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. február 4.

Diplomáciai jegyzet

Pasolini itt forgatta a maga Medeáját, melyben Maria Callas játszotta a főszerepet; a Siráz–Perszepolisz Művészeti Fesztiválon rendszeresen megjelent Grotowski, Peter Brook, Arthur Rubinstein, Yehudi Menuhin…

Harmincöt éve taszította le trónjáról Mohammad Reza Pahlavit (1919–1980) az iráni forradalom. A középkori és egyben ultramodern szélsőségek között élő ország képtelen volt rá, hogy az ezek által teremtett állandó feszültségben éljen. Talán túlságosan radikális volt az az ütem, amit a sah megújító politikája diktált, talán túlságosan merev volt az a hagyomány, amelyhez a lakosság túlnyomó részét kitevő vidéki lakosság és főként az ajatollahok-mullahok rendje olyannyira ragaszkodott.

A sah Iránja Amerika elkötelezett szövetségese volt, s egyben Izraelé is; antiszekularizmusa dacára tulajdonképpen nagyon fogékony volt mindenre, ami újnak vagy érdekesen másnak volt mondható. Teherán mai modern városképe 1979 előtt alakult ki, s nem véletlen, hogy a világ egyébként legelkötelezettebb vezető művészei is – a rezsim elnyomó hajlama dacára – előszeretettel jártak az országba különböző művészeti fesztiválokra, találkozókra. A kommunista Pasolini itt forgatta a maga Medeáját, melyben Maria Callas játszotta a főszerepet; a Siráz–Perszepolisz Művészeti Fesztiválon rendszeresen megjelent Grotowski, Peter Brook, Arthur Rubinstein, Yehudi Menuhin…

Mindennek 1979. február 11-én egyszerre vége lett, azóta kiépült egy másik elnyomó gépezet, amihez képest a sah rendszere ma már tulajdonképpen szinte emberarcúnak mondható.

A forradalom nemcsak Iránban változtatott meg mindent, hanem átalakította az egész térség geopolitikai helyzetét. Olyan sorsdöntő eseményeket indított el, amelyek milliónyi emberéletet követeltek, sok tízmilliónak pedig megkeserítették az életét. Elég, ha az – egyébként Szaddám Huszein által kirobbantott – iraki–iráni háború nyolc esztendejére gondolunk.

Az önnön terrorexportjáról lemondani képtelen Khomeini-rendszer gyorsan elszigetelődött, démonizálta a Nyugatot és a demokráciát, szembefordult saját szomszédaival is. Az atomprogram miatt bevezetett szankciók kiforgatták az embereket az utolsó tartalékaikból is; amikor pár éve Teheránban jártam, a bazár egyik kereskedője panaszolta: ma már gondolkodás nélkül odaad pár száz dollárért egy olyan szőnyeget, amiért 1979 előtt még elkérhetett volna kétezret.

Mint minden elszegényedő társadalomban, a perzsa lakosság is rendkívül polarizálódott, a szegények millióival szemben a klérus, az adminisztráció és a tőlük nem független gazdasági élet pár száz nagyon gazdag tagja áll. Camelia Entekhabi-Fard, az Asharq al-Awsat által közölt megemlékező cikkében írja, hogy a forradalmat követően rendre megnyíltak a sah palotái, hogy az oda látogató polgárok – főként a fiatalok – lássák a kontrasztot saját sorsuk és a sah luxuséletmódja között. Viszont a mai gazdagok – állapítja meg Entekhabi-Fard – pompásabb palotákban éldegélnek, mint a sah, és gyakorlatilag bármit megengedhetnek maguknak. Teherán utcáit Porschék, Maseratik és Rolls-Royce-ok százai lepték el, melyeknek Nyugaton is csillagászati az áruk, viszont Iránban két-háromszor annyiba kerülnek, hisz az állam komoly büntetővámokkal akarja a hazai autógyártás konkurenciáját kiiktatni.

Az újgazdag elit nívóját jól példázza egy bizonyos Babak Zandzsani, aki egy évben született Khomeini forradalmával, így annak akár szimbóluma is lehetne. Ma az ország leggazdagabb emberének számít. A tanulatlan parasztfiú egy isten háta mögötti faluból került a fővárosban, ahol sokáig taxiskodott, majd az iráni jegybank elnökének magánsofőrje lett. Ma viszont már börtönben ül, adócsalás és egyéb gazdasági jellegű bűncselekmények miatt. Sokak, nagyon sokak számára e karrier testesíti meg Khomeini forradalmát.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.