Nincs legközelebb, egy berobbantott alagút? nyilvános vécé? szemetes lépcseje egyenest a pokolba vezet. Kanyargó síneken indul Monor felé. A Ferdinánd híd, most alatta, jobbra az Izabella utca, volt lakhelye - egy vasútmegállónyira költözött, Zuglóba, mindjárt odaér. Megcsodálja, most vonatközelből, a mozdonyhangárt (hangár, persze, az a reptéren van, ott még nem járunk - a mozdonygarázs szabatos nevét, mondjuk, mozdonygarázs, csak Szárnyas-Kerekes János tudja, de már ő is elköltözött a vasút közeléből). Az alagút, a tuner, most fölötte, aztán a Vidám Park hullámvasútja, a régi, arra Resti is fel mer ülni, emlékekben elmerülni, bocsánat, nincs idő, a vonat, mielőtt felgyorsulna, lassít,
Budapest-Zugló. Peron-pék, ezt látja meg először, más látnivaló nincs is. A pékségben persze dobozos sörök és ampullák (féldecis rövidek), utóbbi 155 Ft, drága. A töltés mentén Hotel Patria és házak vasútbarát lokálpatriótáknak, kik éjszaka cigarettákat parázslanak és könyökölnek és hallgatnak konokon vasútra néző balkonokon. Betonból kör virágágyások a szemétnek: Coronita cerveza söröskupak, csikkek, fagyispálcikák közt a gyom élt, él és élni akar. Az aluljárólépcsőn bevásárlókocsi, a la Haza Plaza, nincs lelakatolva, mégse viszik el, benne kábel, azt se, mióta? Most járok itt először. A fél peront lefoglalja a böhöm és kietlen pénztárépület, az ember (nem Resti) fél percet gyalogol a (két) pénztárig fekete-fehér kockakövön. Jön a kalauz, Resti büszkén mutatja BKV-, egyben Budapest-bérletét, az egyenruhás gyanakszik: "Meddig utazik?" "Amíg élek" - gondolja Resti, "most szállok le", mondja, és úgy is tesz, feláll. A vonat most Resti új otthona mellett jár - a manzárd ablakai alatt a Hungária körút, a ház mögött a vasút dübörög, vasútnál lakom, viszont szép a kilátás: Nép- (Puskás Ferenc) stadion, felső karéj, Citadella, Erzsébet híd, Széchenyi- és János-hegy, Kis- és Nagy-Kevély. Resti látja a vonatból a töltés menti garázssor hajléktalanszállóit, a sátrakat; nem látja, de tudja a figyelmeztető feliratot: ITT PESTIS VAN, a vonat is gyorsít; balra a Kincsem Park, oh, Overdose, az magyari emberek egyetlen reménysége, csak tévén láttalak, majd kijövök a lovira, amikor százan se leszünk, amikor te már a nagyvilágban, aranypatkód nyomát hóval lepi be a tél, tikettek hullanak a honi latyakba. Ábrándozik Resti, majdnem elfelejt leszállni,
Kőbánya alsó. Egy peron, A és B vágány. Aluljáróban elvermelt zöldségek, a várótermet épp felmossák, záróra? Büfé, ez dicséretes, Trafik, ez csodálatos, Órás, ez fantasztikus. Kint Resti söröző, ezt nem hiszem el. Unicum 350 Ft és fél deci, elvégre Kőbányán vagyunk, alsón. A vécében egy piszoár (Európa) és egy bádogvályú (Magyarország-alsó), rozsdás csőből csorog alá a víz, szemerkél szüntelen.
Kőbánya-Kispesten már járt a múltkor, a daruk most is pont ott és úgy, egyik se dolgozik, mint víz- és hitehagyott gémeskutak egyensúlyoznak ég s föld közt az áprilisi nagymelegben (jaj, de szép, dicsér fanyar, fagyos mosollyal E. Kornél; mér' nem mindjárt ösztövér kútágas, fanyalog K. Dezső).
Pestszentlőrinc, a szekularizált fogadóépületen vagy min csak Pestlőrinc. Használaton kívüli (azt te honnan tudod?, súgja szelíden K. Dezső) víztorony (vagy leselejtezett irányítótorony, már közel Ferihegy, szellemkedik E. Kornél), szemben színes üvegablak, mintha templom, ki van írva: Madal Bal, ilyen szektáról még nem hallottam. Itt is egyetlen peron, 1. és 2. vágány, vagy jössz, vagy mész, le- vagy felszállsz, vagy maradsz. Maradunk itt, maradunk. Mert csinos sárga-zöld épület, alig összefirkált, nem vizeletes, nem (túl) sötét aluljáró, mintha új. Kerékpártároló, egy ablakon rejtélyes Thales felirat, odabent soha meg nem oldható matematikarejtvényt fejtenek nyugdíjas vasutasok. Az egész állomás, mint egy szeretetotthon, szeretni, való; tiszta, Európa. Künn, a Jegenyesor (!) utcán Sarki vegyesbolt és Villányi borozó. Resti csak egy pohár sört kér, nincs; akkor egy nem hideg kisüvegest, a következő vonatig csak ennyit bír meginni a rossz torkával-májával; de ez sincs, akkor nincs mit tenni, Unicum. 400 Ft, Ferihegy felé félúton, nőnek az árak. Közben megjön a hordó sör, gyorsan egy pohár, friss csapolás. Utazol, Arthur, dúdolja Resti, aki Kornél, zöldben, töltések között zakatol a, balra a gyorsforgalmi, jobbra szántózöldek.
Szemeretelep, legalábbis annak kéne lenni, hol itt az állomás. Szemeretelep, semerre, megyek, Resti ma lírai hangulatban van (írnál inkább verset, dünnyög K. Dezső). Zöld hangfogófalak, mögöttük kertes, családos, rendes házak; vissza kell gyalogolni, de érdemes, csodák várnak: igazi, szakállas sorompó, mellette két épület, egyik vakolatlan, másik vakolt, ápolt, virágos, füves, slagos; a vasutas, ki mellékállásban tűzoltó, éppen locsol. Újra a régi vágyálom: következő életemben vasutas leszek, s vakvágányon fát nevelek. Állomásépület, legalábbis ki van írva: Szemeretelep, ám bent se váróterem, se pénztár, se mogorva kasszírnő, de Bakter büfé és étterem, és egy gyönyörű pultosleány. Talán a jegyeket is ő árulja, ó, kegyeddel Nyíregyházáig is elmennék, kár, hogy nem áll meg az intersziti, menjünk akkor Pilisre vagy a Pilisbe, nekem mindegy, az út a fontos, hogy mi lesz a vége, jól tudom. 440 forint, a leány hangja szenv- és színtelen, de a szeme kék, és az Unicum féldecis. Emelkedőben az árak és egy Malév-gép. A falon mozdonyképek, legszebb "A Magyar Királyi Államvasútak 220 sorozatú gyorsvonatú mozdonya (Schnellzuglokomotive der Kg. Ung. St. E. B. Serie 220.), építette a M. Á. V. gépgyára, Budapesten, 1899". Kerthelyiség is van, a gyorsforgalmi mellett! A tévé szerencsére nem üzemel, a rádió viszont bemondja, "a mozdonyvezető tizenöt évet is kaphat," emlékez(z)ünk, Monorierdő, négy halott. Resti még maradna, de a sínen (furcsa, de) egy vonat jön, irány
Ferihegy, leszálláshoz felkészülni. Itt aztán tényleg semmi sincs, csak narancsszínnel ékesített szürke hangfogó falak, előttük kavicságy, a semmiföldje határsávja, már csak a szögesdrót hiányzik; csak precíz tájékoztatás (digitális kijelzők, óra, angol nyelvű bemondó), csak alig összegraffitizett falak, csak felüljáró, a hozzá vezető, de nem ám mozgó, lépcsővel (ötvenkét lépcsőfok, számolja lihegve Resti, csak egy fokkal vagyok öregebb). Vissza a városba, az IC itt persze megáll, étkezőkocsi!, Resti szemüvege felcsillan, de bemondják, "helyjegyváltás kötelező, Budapest-bérlettel nem vehető igénybe". Pénztár sehol, talán a reptéren, Unicum a tranzitban euróért, gépek indulnak szerte a, Resti Ferihegyen fölszáll, jön a kalauz, Resti mutatná, "bérlet?", kérdi a steward, "bérlet", Budapest-Zuglón leszáll, itthon vagyok, árnyakat adunk ágyainak, remélem ti is másban vagytok már, izgalmas viszonylatokat, Ferihegyen innen s nem túl! sok-sok szemeretelepet, szerelemgyereket, további jó utat, gyerekek.
