Nem bizony. Attól még lehetsz például zseniális matematikus. Persze továbbra is hülye maradsz, de az emberek tiszteletben fogják tartani a hülyeségedet, és még nőt is kapsz, nem is akármilyet. A matematikus legtöbbször valami ilyesfajta klisé illusztrálására jelenik meg az amerikai filmekben. Az erkölcsi tanulság pedig: kedves néző, jól teszed, ha tiszteletben tartod őt, mert bár hülye, valójában zseni. Ezt nyomatékosítja, hogy mindegyik ilyen filmben a matematikusba beleszeret egy bombázó. És még csak nem is kell irigyelni ezért, mert ki irigyelne egy hülyét?
Ez a figura többnyire csak sematikus mellékszereplő. Néha nem is matematikus, lehet sakkozó is, vagy a Rubik-kocka kitekerésének zsenije, mint a Keresd a nőt című filmben a zseniálisan hülye öcs. De időnként főszereplővé emelkedik, mint az Egy csodálatos elme, a Kocka vagy a p esetében. Ettől még ugyanolyan sematikus marad, mint mellékszereplőként volt, mert az egész filmnek sincs több mondanivalója, mint ez a séma; semmi köze a világ egyéb érdekes dolgaihoz, legkevésbé magához a matematikához.
Mivel a közönség legalább 99,9 százaléka úgysem érti, mit jelentenek a filmben szereplő képletek, voltaképpen tökmindegy, mik ezek. De a rend kedvéért állapítsuk meg, hogy az említett filmekben a képletek önmagukban nem hülyeségek, csak éppen semmi közük nincs ahhoz, amiről éppen beszélnek a filmbeli matematikusok. De ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy ezek a képletek épp a lényegről vonják el a figyelmet. Szerepük csupán annyi, hogy jó sok bennük a konkrét számolás. Ez a matematika lényegének teljes félreértése.
A matematikus nem attól matematikus, hogy tud számolni, hanem attól, hogy a végletekig absztrakt objektumokkal dolgozik. Amikor matematikát csinál, nem érdekli, van-e ezeknek az objektumoknak közük a világ bármiféle valós jelenségéhez. Az érdekli, hogy vannak-e egy adott absztrakt struktúrának mély, rejtett összefüggései egyéb, egészen másképpen definiált matematikai struktúrákkal. Egy vérbeli matematikus mellékes dolognak, esetleges szerencsének tekinti, ha kedvenc struktúrái valami módon a való életben is hasznosnak bizonyulnak, például a fizikában vagy a műszaki tervezésben. 't csakis az általa vizsgált struktúra tulajdonságai, összefüggései érdeklik, saját magukért. A természet kegyes ajándékának tekinti, hogy struktúrái rendszeresen hasznosnak is bizonyulnak, értékes technikai újdonságokat alapoznak meg, és ezért kap pénzt arra, hogy kedvenc játékát tovább folytathassa.
Egy vérbeli matematikus izgalomba jön egy ilyen képlettől: eip=-1. Leonhard Euler, a nagy svájci matematikus ezt a képletet vésette a sírkövére, mert az összes eredménye közül erre volt a legbüszkébb. Ez az egyszerű képlet teremti meg az összefüggést három egymástól látszólag teljesen távol álló fogalom: a természetes logaritmus alapszáma (az e), a komplex számok képzetes része (az i) és a kör kerületének és átmérőjének aránya (a p) között.
Ha valami abszolúte nem derült ki a p-filmből, az éppen a p-nek az ilyenfajta izgalmas tulajdonságai. Csak az volt érdekes a film alkotói számára, hogy a p-ben a számjegyek roppant szeszélyesen követik egymást, de ezt a látszólagos kuszaságot mégis valami mély törvényszerűség határozza meg. Ami a p nevű számban a legkevésbé sem érdekes vagy egyedi. Miért épp a p? Ha a filmben minden p-t (a film címével együtt) kicserélnénk e-re, a filmbeli "matek" semmivel sem válna értelmetlenebbé - igaz, érdekesebbé sem.
Ezekben a filmekben a képletek szerepe és értéke nagyjából ugyanannyi, mint a törülközőre nyomtatott Mona Lisáé. Giccsek a giccsben, akkor is, ha eredetijük távolról sem volt giccs. Az egész film giccs ugyanis, mert csakis önmagáról szól, semmit sem tár fel a dolgok mélyebb összefüggéseiből.
Nem azt mondom, hogy ezek a filmek esztétikai szempontból giccsek. Amúgy ezt gondolom, de esztétikából nem vagyok eléggé felkészült ahhoz, hogy ezt bizonyítani is tudjam. Azt viszont nyugodtan merem állítani, hogy a matematikai tartalmuk tökéletes giccs, mert egy cseppet sem szól a dolog lényegéről, arról, hogy mi is a filmbeli szituációkban a matek szerepe. Ettől még némelyiküket élveztem, mert gyárilag, zsigerileg rossz ízlésű vagyok.
Egyébként létezik tisztán matematikai giccs is. Lehet, hogy ez furán hangzik egy matematikán teljesen kívül álló ember számára, akit talán éppen az ilyen filmek giccses sematizmusa tanított meg arra, hogy tisztelje a matematikát - illetve azt, amit matematikának gondol. De ha egyszer a matematikát pont az tette naggyá (és mellesleg: a gyakorlatban is használhatóvá), hogy teljesen absztrakt struktúrákkal dolgozik, akkor talán nem meglepő, hogy még a giccs fogalmáról is tud valamit mondani a maga absztrakt módján. Matematikai giccs az, ami nem függ össze érdekes, váratlan módokon egészen máshol felmerült matematikai struktúrákkal. Mivel absztrakt területen vagyunk, itt sokkal könnyebben tudtuk definiálni a giccs fogalmát, mint a művészet bonyolult, hús-vér világában.
Matematikusként néha kicsit bosszant, hogy a matek a jótékony (de legalábbis ártalmatlan) hülyeség szimbóluma lett az amerikai filmekben, de nem ez a fő bajom az ilyesfajta mozikkal. Hanem az olcsóságuk. Túl könnyű így fejezni ki azt az egyébként általam nagyon is tisztelt amerikai alapelvet, hogy nem baj, ha hülye vagy, csak légy önmagad, vaskövetkezetességgel, és akkor hasznos tagja leszel a társadalomnak, és meg fogod találni a helyedet. Ja, és még nőt is kapsz, nem is akármilyet. Akkor már inkább a Forrest Gump jön be nekem, minden nyálasságával együtt. Az is ugyanerről szól, csak az idétlen matematikai maszlag nélkül.
Ezzel együtt az utóbbi hetekben megtanultam tisztelni ezeket a giccses amerikai matekfilmeket, amikor a "szóba álljunk-e a nácikkal" vita kapcsán vitapartnereim matematikus mivoltomat a szellemi alacsonyabbrendűség szimbólumaként hozták fel. Akkor már inkább vitatkozom egy ilyen filmeken nevelkedett, esztétikában nem túl szofisztikált amerikaival, aki ezekből megtanulta, hogy a szokatlan, de mélyen következetes gondolkodást pusztán önmagáért is tiszteletben kell tartani. Ha másért nem, hát azért, mert egy bomba nő is beleszerethet.
