Váradi Balázs

Csak semmi politika!

A szolidaritás koncentrikus körei
szerző
Váradi Balázs
publikálva
2018/31. (08. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

„Dr. Seszták Miklós mindig is sokat tett Kisvárdáért. Nem csak városunkra, választókerületünkre, hanem az egész megyére, sőt az ország fejlődésére is kiemelten figyelt. Teljesen mindegy, hogy magánemberként, ügyvédként, képviselőként vagy miniszterként, de nagyon sokan számíthattak rá és nagyon sokan, sok mindent köszönhetnek neki.” Leleszi Tibor kisvárdai polgármester

Képzeljük el, hogy a kedves jó olvasó Budapesttől harmadfélszáz kilométerre él, egy szegény, elvándorlástól sújtott kisváros (hívjuk a rossz vicc kedvéért Nagyvárdának) polgáraként, és két országgyűlési képviselőjelölt közül kell választania. A párthovatartozásuktól most tekintsünk el, nem is annyira a ránk telepedő politikai kilátástalanság okán, mint inkább a gondolatmenet leegyszerűsítése kedvéért. Legyen tehát mindkettő férfiú független, vagy legyen ez az esélyes, hovatovább az egyetlen választható párton belüli jelöltállítási verseny.

Az egyik jelöltünk Önzetlen Ödön. Ő Edmund Burke bristoli választóit 1774-ben provokáló híres beszéde szellemében lép fel, mely szerint „a Parlament nem különböző, ellenséges érdekeket képviselő követek nemzetközi kongresszusa, ahol a résztvevők ügynökként és szószólókként a többiekkel szemben képviselik ama érdekeket; épp ellenkezőleg, a Parlament egy egész nemzet deliberatív gyűlése, melynek egy érdeke van, az egészé; amelyben nem helyi célok, helyi előítéletek, hanem a közös észből fakadó közjó az irányadó. Maguk választják a képviselőt, de ha már megválasztották, ő már nem Bristol képviselője, hanem parlamenti képviselő”. Ödön kerek perec kijelenti, hogy a parlamentben kizárólag a közjót és az egész nemzet üdvét fogja szolgálni. Soha nem vetemedne arra, hogy csak azért támogasson az ország egésze szempontjából rosszabb projektet a jobbal szemben, mert annak hasznai a saját választókörzetébe csorognak majd.

A másik aspiránsunk Szakítós Miklós. Ő épp ellenkezőleg érvel: azt ígéri, hogy szeme előtt csakis saját városának érdekei lebegnek majd. Ha alkalom nyílik rá, hogy odaterelje a közösségi forrásokat, ha mégoly pazarló formában is, ő biz’ nem lesz rest így cselekedni. Ha a közjót meglehetősen homályos módon szolgáló, de pár tucatnyi embernek munkát adó termálvizes lórehabilitációs centrum adóforintokból esedékes felépítése útján, akkor úgy. (Ehhez lásd a 2065/2017. korm.-határozatot – a szerk.) De persze amikor olyasmiről esik szó, aminek nincs területi-elosztási hatása, Miklósunk is képviselheti majd a haza általános üdvének magas elveit.

Kire szavazna ön? Ödönre vagy Miklósra? A válasz egyszerűnek tűnik: akinek csak a közvetlen környezetének anyagi érdekei számítanak, Miklós neve mellé húz ikszet, míg akinek a viselkedése (szakkifejezéssel) szocio- és nem egotropikus, vagyis az egész társadalom vélt érdekeihez igazodna, Ödönt választja.

De valóban Ödön álláspontja-e az erkölcsösebb?

Etikai rendszere válogatja. Az egyenlő emberi méltóság és a mindenkit megillető jogok talaján álló morális rendszerek in abstracto rendszerint nem tudnak mit kezdeni azzal a jól dokumentálható ténnyel, hogy szinte mindannyiunknak erősebben fog a lelkiismerete, ha állampolgártársunk, földink, szomszédunk, rokonunk boldogítása érdekében kell áldozatot hoznunk. S kevésbé hangos akkor, ha hozzánk képest más országban, más nyelven, más színű bőrben, más istenhez imádkozik az, akinek erkölcsi okból pénzt (oltást, gyógyszert, ételt, ivóvizet, iskolát) juttathatnánk.

Az Ödön-féle morális univerzalizmus lehet keresztény, marxista vagy kanti („Isten előtt mindenki egyenlő”; „az egyik ember annyi, mint a másik”; illetve „Az emberiség családja minden egyes tagja méltósággal, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogokkal bír”) – szempontunkból jószerivel egyre megy. Egyik is, másik is súlyos kozmopolita kötelezettségeket ró Ödönünkre, aki e világszemlélet végső konzekvenciájában kénytelen lenne amellett kardoskodni, hogy a nemzet költségvetését szinte teljes egészében a legszegényebb magyaroknál is sokkal rászorultabb harmadik világbeli éhezőknek juttassuk. Ha nem így tesz, az eggyel magasabb, globális dimenzióban ugyanúgy a csoportönzés ágenseként fog feltűnni, mint ahogy országa szintjén Miklós.

Sőt, mondhatná Miklós, a bölcs alkotmányozó atyák szerte a világban (itthon a rendszerváltáskoriak éppúgy, mint Orbán és Szájer a tabletjével, de például az amerikaiak is), nem véletlenül találták úgy ki a népképviselet rendszerét, hogy a törvényhozás tagjainak jelentős részét helyi körzetekben választják meg. A helyi képviselők épp a helyi vélemények és érdekek képviseletére választatnak meg helyben. Ergo maga a választási rendszer kényszeríti olyan parlamenti harcra a képviselőket, amelynek végén a mohó Miklósok közé keveredő néhány jámbor Ödön választókörzetének végképp felkopik az álla.

De még ha nem is az egész földkerekség összes lakójának azonos súllyal figyelembe vett érdeke hajtja a politikust (Peter Singer, akinek nem egy gondolatát használom itt, az intelligensebb állatokat is ideszámítja, de ez mellékszál) –, ugyan miért lenne erkölcsileg felsőbbrendű a magyarok, mint a nagyvárdaiak boldogítására felesküdni?

Mit felel erre Ödön?

Bizony messze vezethet az, ha legitimnek fogadjuk el, hogy a nemzet gyűlésében a szavazás során bármi más, mint a nemzet érdeke figyelembe vehető. Tekintheti-e magát Ödön, a szemüveges egyke, a látáskorlátozottak és az egyszülöttek érdekeinek képviselőjének a parlamentben? És vajon dolga-e a filatelistákat és a Széchenyi utca lakóit is képviselni – neki, aki maga is bélyeggyűjtő, és a Széchenyi és a Kossuth utca sarkán lakik? És ha ez is elfogadható – él klasszikus retorikai eszközökkel Ödön –, akkor netán elfogadható az is, hogy a volt munkahelyén, a sportklubban vagy az egyetemi kollégiumban kialakult baráti körök érdekeit képviselje az Országgyűlésben? Mikor lesz a részérdekek érvényesítéséből gátlástalan, kliensalapú, urambátyám lenyúlás?

Ez nem könnyű feladvány. Nincs kész válaszom, csak véleményem, ráadásul olyan, amit konzervatív barátaim biztosan nem osztanak. Nem tagadom, hogy az evolúció, az érzelmek, a tudatlanság és az intézmények adta megannyi korlát az én felelős szolidaritásomat is rendre azon embertársaim felé terelik, akik a hozzám mind közelebbi körökön helyezkednek el. Mégis bizalmatlan vagyok ezzel az intuícióval szemben. Még ha nem is kérdőjelezem meg a jó szándékát, Miklós érvei az önzés irányába mutatnak. Ödönéi azzal szembemennek. Az én bizonytalan szimpátiám ezért Önzetlen Ödöné. És az öné, kedves olvasó?

szerző
Váradi Balázs
publikálva
2018/31. (08. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk