egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Közhely

Egotrip

Emlékszem, hogy mennyire meglepődtem, amikor (még boldog diákkoromban) azt a különös felfedezést tettem, hogy Milton és más jeles angol írástudók „közhelykönyveket” (commonplace books) állítottak össze: telis-tele közmondásokkal, aforizmákkal és velős mondásokkal, amelyek élesítik a tudnivágyók elméjét.

Hasonló könyvek persze ma is megjelennek, csak általában nem „közhelykönyveknek” hívják őket, mivel az angol, a francia, a német és más európai nyelvekben már a 16. századtól egyre inkább ’unalomig ismételt frázis’ értelemben használták a közhely szó megfelelőit. A magyar közhely szót egyébként Kazinczy Ferenc alkotta meg Laurence Sterne egyik szövegének a fordítása közben (1815). Kazinczy fordításában az olvasható egy bókról, hogy „Ez nem a mindennapi közhelyekből van véve, honnan csapodárkodóink merítik többnyire ízetlen édességeiket…”

A közhely szót sokféle értelemben szoktuk használni. Közhelynek szoktak nevezni olyasféle semmitmondó bölcsességeket, mint például az ember soha nem lehet elég óvatos vagy szemesnek áll a világ. Ez az, aminek az angol neve truism. De közhelyek az olyan elcsépelt, erőltetett sportnyelvi frázisok is, mint a bíró sípja néma maradt vagy a sírból hozta vissza a csapat az egyik bajnoki pontot. A politika nyelvében is bőséggel vannak elcsépelt kifejezések, amelyeket szintén közhelynek szokás nevezni, és ebben az írásban főként ezekről lesz szó. A politikai diskurzus közhelyeinek egy része több tucat amortizálódott szóvirág, amelyek néha egy bizonyos politikushoz köthetők, néha egyik vagy másik politikai párthoz, olykor viszont talán a magyar média egyszerű, kétkezi munkásai alkották meg és koptatták el az adott kifejezést. Olyan frázisokat sorolnék az „amortizálódott” kifejezések csoportjába, mint a gyűlöletcunami, a kilóra megvesz, a kottájából játszik, az elmegy a falig, a kanyarban előz, a stratégiai nyugalom. De például a nemzetstratégiai kérdésekben egyeztettünk fordulat esetében a szerzőség talán mellékes is: a lényeg itt a makulátlan szépség. Nyilván ízlés kérdése is, hogy ki milyen szót vagy kifejezést minősít közhelyesnek: a magamfajta felszisszen akár a megmondóember szó hallatán is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.