Hasonló könyvek persze ma is megjelennek, csak általában nem „közhelykönyveknek” hívják őket, mivel az angol, a francia, a német és más európai nyelvekben már a 16. századtól egyre inkább ’unalomig ismételt frázis’ értelemben használták a közhely szó megfelelőit. A magyar közhely szót egyébként Kazinczy Ferenc alkotta meg Laurence Sterne egyik szövegének a fordítása közben (1815). Kazinczy fordításában az olvasható egy bókról, hogy „Ez nem a mindennapi közhelyekből van véve, honnan csapodárkodóink merítik többnyire ízetlen édességeiket…”
A közhely szót sokféle értelemben szoktuk használni. Közhelynek szoktak nevezni olyasféle semmitmondó bölcsességeket, mint például az ember soha nem lehet elég óvatos vagy szemesnek áll a világ. Ez az, aminek az angol neve truism. De közhelyek az olyan elcsépelt, erőltetett sportnyelvi frázisok is, mint a bíró sípja néma maradt vagy a sírból hozta vissza a csapat az egyik bajnoki pontot. A politika nyelvében is bőséggel vannak elcsépelt kifejezések, amelyeket szintén közhelynek szokás nevezni, és ebben az írásban főként ezekről lesz szó. A politikai diskurzus közhelyeinek egy része több tucat amortizálódott szóvirág, amelyek néha egy bizonyos politikushoz köthetők, néha egyik vagy másik politikai párthoz, olykor viszont talán a magyar média egyszerű, kétkezi munkásai alkották meg és koptatták el az adott kifejezést. Olyan frázisokat sorolnék az „amortizálódott” kifejezések csoportjába, mint a gyűlöletcunami, a kilóra megvesz, a kottájából játszik, az elmegy a falig, a kanyarban előz, a stratégiai nyugalom. De például a nemzetstratégiai kérdésekben egyeztettünk fordulat esetében a szerzőség talán mellékes is: a lényeg itt a makulátlan szépség. Nyilván ízlés kérdése is, hogy ki milyen szót vagy kifejezést minősít közhelyesnek: a magamfajta felszisszen akár a megmondóember szó hallatán is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
