egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Közhely

Egotrip

Emlékszem, hogy mennyire meglepődtem, amikor (még boldog diákkoromban) azt a különös felfedezést tettem, hogy Milton és más jeles angol írástudók „közhelykönyveket” (commonplace books) állítottak össze: telis-tele közmondásokkal, aforizmákkal és velős mondásokkal, amelyek élesítik a tudnivágyók elméjét.

Hasonló könyvek persze ma is megjelennek, csak általában nem „közhelykönyveknek” hívják őket, mivel az angol, a francia, a német és más európai nyelvekben már a 16. századtól egyre inkább ’unalomig ismételt frázis’ értelemben használták a közhely szó megfelelőit. A magyar közhely szót egyébként Kazinczy Ferenc alkotta meg Laurence Sterne egyik szövegének a fordítása közben (1815). Kazinczy fordításában az olvasható egy bókról, hogy „Ez nem a mindennapi közhelyekből van véve, honnan csapodárkodóink merítik többnyire ízetlen édességeiket…”

A közhely szót sokféle értelemben szoktuk használni. Közhelynek szoktak nevezni olyasféle semmitmondó bölcsességeket, mint például az ember soha nem lehet elég óvatos vagy szemesnek áll a világ. Ez az, aminek az angol neve truism. De közhelyek az olyan elcsépelt, erőltetett sportnyelvi frázisok is, mint a bíró sípja néma maradt vagy a sírból hozta vissza a csapat az egyik bajnoki pontot. A politika nyelvében is bőséggel vannak elcsépelt kifejezések, amelyeket szintén közhelynek szokás nevezni, és ebben az írásban főként ezekről lesz szó. A politikai diskurzus közhelyeinek egy része több tucat amortizálódott szóvirág, amelyek néha egy bizonyos politikushoz köthetők, néha egyik vagy másik politikai párthoz, olykor viszont talán a magyar média egyszerű, kétkezi munkásai alkották meg és koptatták el az adott kifejezést. Olyan frázisokat sorolnék az „amortizálódott” kifejezések csoportjába, mint a gyűlöletcunami, a kilóra megvesz, a kottájából játszik, az elmegy a falig, a kanyarban előz, a stratégiai nyugalom. De például a nemzetstratégiai kérdésekben egyeztettünk fordulat esetében a szerzőség talán mellékes is: a lényeg itt a makulátlan szépség. Nyilván ízlés kérdése is, hogy ki milyen szót vagy kifejezést minősít közhelyesnek: a magamfajta felszisszen akár a megmondóember szó hallatán is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.