Déli verő

  • Podmaniczky Szilárd
  • 2003. július 31.

Egotrip

Tavaszi hús

"Érzem minden porcikámban / hogy egy kislány Korzikán van" - a nagybőgőszóló után kikapcsolom a rádiót, a fejemet a hátam mögötti fal felé fordítom, amelyre tűz a nap, lobog a fény megint, ezért hagytam üresen ezt a falrészt, elég csupasz, de ilyenkor világít. Pedig gondoltam, fölfestek csuklóból egy kezet, amint fenolftaleint csöppent egy idős néni szemébe. De miután megtudtam, hogy a fenolftalein hashajtó, letettem a falfestményről.

Aznap gondoltam, hogy begyújtom a rakétákat, és veszek egy lexikont, hogy minél jobban megismerjem a magyar nyelvet. Három kategóriába tudom osztani a magyar szavakat: 1. amelyekkel dolgozom, 2. amiket ismerek, de még soha nem írtam le, 3. amiket nem ismerek. Kevés ilyen van, de van, és ha van, hát ne legyen. Erre valók a lexikonok. Erre is. És micsoda élvezet leírni egy szót, először. Mihez is hasonlítsam? Mondjuk ha valaki soha nem használt gumikesztyűt, és most hirtelen ott van a karácsonyfa alatt egy tucat. És fölhúzza. És megkérdezi: kitől kaptam? Mély hallgatás. Tehát csak a Jézuska jöhet szóba.

Nem, ez nem jó hasonlat. Hanem inkább ahhoz hasonlít, mint amikor hatvanévesen úgy érzed egy őszi alkonyon, mintha most csókolóznál először. A nyelved Győrtől Kelebiáig úszkál a térben, a kézfejed felmelegszik, a ráncok hozzásimulnak a selymes fehérneműhöz.

Valami ilyesmi.

Megvettem a hatalmas lexikont, de nem volt kedvem cipelni. A boltból megláttam egy léggömbárust, s mindjárt két héliumos léggömböt akasztottam a szatyor fülébe. Jött velem a lexikon, tele hatvanéves nyelvpuszival, csak még előbb kiálltam a pénztáros igézetét. Mondja a számlatömb felett: ó, magának milyen szép neve van! És életemben először éreztem valami bizonytalan nyugodnivágyást a nevem fölött. Gyerekkoromban könyörögtem Istenhez, hogy adjon valami rendesebb nevet, legyek Kis vagy Nagy vagy Tulipán. De Isten nem hallgatott meg, én mégis bízom benne, hogy egyszer meggondolja magát, s azt mondja, jól van, eleget publikáltál ezen a néven, tessék, itt egy új anyakönyvi kivonat, csináltass új személyit, útlevelet, jogosítványt, új ímélt egy másik szolgáltatónál, aztán hadd lássuk, mire mégy így! De vigyázz, nehogy ugyanazzal a szókészlettel dolgozz!

Lehet, hogy Luciferhez kellett volna könyörögnöm, ő egész jó bartereket szokott kötni. De majd hatvanévesen, mikor majd arcpakolás nélkül ki se merek menni az utcára.

Most viszont virítok, mint egy tárt szárnyú pillangó, s a lexikonom a fellegek felé törne, ha hagynám.

A dologhoz tartozik még, hogy egy másik boltban lexikonárban lehet baglyokat kapni. Valahogy mindig is ellenszenves madárféle volt a bagoly, mert nincs nyaka, és mindig akkor huhog, amikor nem kéne. Föl nem foghatom, hogy mi köze a bölcsességhez egy ilyen rémisztő, gnóm állatnak, amelyik ráadásul egereket eszik. Szerintem nem valami bölcs dolog egeret enni. Szóval, hogy mindezek ellenére veszek most egy baglyot, és megpróbálok vele megbarátkozni. Mindennap lemosom, fölolvasok neki a A vérátömlesztés csodafegyvere című prospektusból, és utána elgondolkodunk közösen, hogy a vérátömlesztésről melyik magyar író műveire szálljunk át. Ám ezek a baglyok tömegével álltak a boltban, s az az érzésem támadt, ha rámutatok egyre, hogy azt, a többi az ujjamba harap. Így élek ma is bagoly nélkül, tegyem hozzá, nincs is nálam egér.

A léggömbös könyvvel a henteshez indultam, aki mindig olyan kedvesen tud mosolyogni a véres hústömbök mögött, mint akit ezért fizetnek. Van két kis lyuk az arcán, húshiány; néha azért félek, hogy a homloka is behorpad.

A henteshez nem vihetem be a lufis lexikont, kint hagyom az ajtó mellett gubbasztó koldusnál. "Kérem, vigyázzon erre a kombinált szerkezetre, kedves koldus úr!", mondom, majd pénzt hajítok a sapkájába, s igen redves kezével megmarkolja a lexikon alját. "El ne engedje, koldus úr, mert ebben a könyvben van a santung-fonás titka!", hazudom kedélyesen. A rab, akarom mondani a koldus bólint, nyakán a fekete bőrbordák megmozdulnak.

Kiló comb, mondom a hentesnek, kiemel egy darabot, mosolyog, lyukak az arcon, levágja a kövéreket, mindet, tudja, hogy vegetáriánus vagyok. Kosaramba teszem az első tavaszi húst, s egészen a pénztárig látom magam előtt a képet, hogy odakint, a bejárat mellett, a földön hever a lexikonom, a koldus pedig messze, magasan lebeg a hentesüzlet felett.

Kint hintek még némi aprót, visszaveszem a lexikont a stabil koldustól, és megjegyzem, hogy fer legyen a küzdelem: "Nehogy azt gondolja, hogy most tisztább a lelkiismeretem!" Megpróbál picsán rúgni, de csak hanyatt esik, és beveri a fejét a falba. Olyat kong, hogy mindjárt eszébe jut, van egy jó szakmája.

Hazaindulok, hátamat pásztázza a kegyetlenül friss napsugár, szinte átüt, látom a kabát alatt, ahogy a mellbimbóim is fényesen ragyognak. A lexikont becsúsztatom a szatyorba, és csak otthon, a kapuban látom a szatyorban, miféle találkozás zajlik ott: a nejlonon át a puha hús szeretettel bújva félénken nekilapul a lexikon falának, és szinte hallom, ahogy a disznó segítségért kiált a bölcsesség iránya felé, "Segítség, segítség! Levágnak, levágnak!", ám a baglyok rá se szarnak.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.