Ronda egy csomagot hozott idén a Mikulás: a Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő cég leminősítette országunkat, amivel azt jelezte, hogy az eddiginél kockázatosabbnak tekinti államunk hitelezését. A magyar állam hosszú lejáratú devizaadósságát az öt éve megítélt A kategóriából a BBB+ osztályba, a forintadósságot pedig az A kategóriából az A- kategóriába sorolta vissza. Bár ez mindössze egyfokozatnyi lecsúszást jelent a hitelminősítő 22 skálájú ranglistáján (olyasmit, mintha az eddigi négyes alá osztályzatunk 3/4-re változott volna), mégis komoly blamázs, hiszen ezzel immár magunkénak tudhatjuk a legrosszabb Fitch-bizonyítványt az EU-ban, beleértve az új tagor-szágokat is (Lengyelország devizaadóssága is BBB+, de az övé a miénk "stabil" jelzőjével szemben "pozitív" kilátású). És bár a többi hitelminősítőnél még A-s kategóriákba vagyunk sorolva, nem lehet tudni, mikor taszajtanak ők is egyet rajtunk a lejtőn a növekvő egyensúlyi feszültségek láttán.
Egyszer hopp, máskor kopp - tartja a népi bölcselet, de az élet sajnos bonyolultabb ennél. Lecsúszni mindig egyszerűbb, mint visszakapaszkodni. Értékítéletével a Fitch nemcsak önértékelésünkbe rondított bele, de megkérdőjelezte a magyar gazdaság utolsó öt évének teljesítményét is; a külföldi hitelezőink szemében most pont ott állunk, ahol 2000 őszén. Hiába bővült reálértéken mintegy ötödével a magyar GDP, harmadával a háztartások fogyasztása és vagy 40 százalékkal a beruházások volumene, hiába apadt harmadára az infláció, mindez nem hatotta meg a hitelezői szemüveggel vizslató intézetet, amikor másodosztályú adóssá minősítette államunkat. Élvezzétek nyugodtan a tiszteletre méltó gyarapodás előnyeit - üzente mintegy a Fitch -, mi viszont, már bocsássátok meg, a hitelezőitek pénztárcáját őriznénk. Úgyhogy fizessétek meg szépen azt a felárat, amit a mások kontójára gyarapodó, túlzottan eladósodott országok szoktak fizetni. Mifelénk így korrekt a dolog, tisztelettel.
A leminősítést a költségvetés aggasztó helyzetével indokolta az intézet, ami az adósság növekedésében is megmutatkozik, késlelteti az euró bevezetését és - a magas külső finanszírozási igény miatt - növeli az ország sérülékenységét. A Fitch egy nagyobb pofára esés (hard landing) esélyét is falra festette, ami a forint nagyfokú leértékelődésében is kifejeződhet. Ennek hatására nemcsak az infláció lódulhat meg, hanem a külföldi adósság terhe is megnő, ami az állam mellett a mindinkább devizában eladósodó vállalatokat és háztartásokat is kínosan érinti.
A forintpiac első reakciója valóban nem sok jót ígér: a hírt követő második napon 256-os árfolyamra gyengült a magyar valuta a korábbi 251-ről, és a befektetési elemzők további gyengülést is kilátásba helyeztek. Márpedig tudható, hogy jó néhányuk mögött hatalmas pénzalapok állnak, amelyek képesek előidézni a forint jelentősebb megroggyanását - feltéve, hogy befektetői érdekük ezt kívánja.
Nyilván erre gondolt az MNB elnöke, amikor első reakcióként megkongatta a vészharangot (hol másutt, mint szokatlanul szokásos vidéki haknijai egyikén), azt állítván, hogy a Fitch leminősítése komolyabb piaci hatásokkal járhat, mint a költségvetési problémák miatt a hitelminősítőktől, illetve az EU-tól érkező eddigi figyelmeztetések. A nagyobb nyomaték kedvéért hozzátette: a leminősítés remélhetően nem tartja vissza jelentős mértékben a befektetéseket. Önkéntelen (?) verbális intervencióját végül azzal a megjegyzéssel tetézte, hogy a leminősítés figyelmeztetésként értelmezhető a befektetők hirtelen tőkekivonása előtt, a magyarországi kamatszintre pedig felfelé irányuló nyomással jár.
Bármennyire példátlan dolog, hogy maga a jegybankelnök hívja fel táncra a forint bedöntésére képes befektetőket, Járai korábbi megnyilvánulásai tükrében már ezen sem lehet meglepődni. Miként persze azon sem, hogy végül is sor került erre a leminősítésre. A permanens kampány lázában égő kormányaink mindenre figyeltek az utóbbi négy évben, kivéve arra, hogy az össznépi költekezés ne dagassza nagyra a költségvetési deficitet és az államadósságot, no meg a folyó fizetési mérleg hiányát, amire a külföldi hitelezők különösen finnyásak. A Fitch egyébként már egy éve figyelőlistára helyezte a magyar devizaadósságot, így meglepetést legfeljebb az okozott, hogy a visszaminősítéssel nem várta meg a tavaszi választásokat.
Az is elég kínos a kormánynak, hogy a Fitch épp akkorra időzített, amikor szinte még meg sem száradt a tinta az újraszabott, 2008-ig szóló konvergenciaprogramon, amely hihetővé próbálja tenni az euró 2010-es bevezetését. Amiben lassan már csak a kormány hisz, ha egyáltalán. A nagy papírmunka és számbuherálás fáradalmai sem indokolták azonban azt az arroganciát, amivel a kormány jeles képviselői a rossz hírre reagáltak.
Gyurcsány miniszterelnök szerint a leminősítéssel "további ösztökélést és bátorítást" kapott a kormány a megkezdett változások folytatásához. Hogy ezt a cinizmus megnyilvánulásának vesszük-e, vagy egyszerű jópofizásnak, az vérmérséklet (vagy inkább pártállás) kérdése, az viszont, hogy az MSZP alelnöke úgy nyilatkozott: nem is érdemes foglalkozni a minősítéssel, merthogy a Fitch megalapozatlan tényekből indul ki, súlyos aránytévesztésről tanúskodik. Akármire alapozta is értékítéletét a vezető európai hitelminősítő cég, besorolását komolyabban veszik a pénzügyi befektetők, mint akárhány párt- és kormányprogramot, az ország sorsa pedig nagyobb mértékben függ tőlük, mint a programok betűitől.
Szekeres Imrét csak Veres pénzügyminiszter múlta alul, amikor a leminősítés másnapján közölte: reményei szerint folytatódik a kamatcsökkentés. Már a leminősítés előtt sem látszott erre sok esély (sőt, a piac egyenesen kamatemelkedést árazott be), azt követően pedig már annak is örülhetünk, ha egy időre bebetonozódik a hatszázalékos alapkamat.
Hogy azért ne sírva búcsúzzunk ettől a nem túl vidám évtől, idemásolok egy a Veres kontrázik: folytatódhatnak a kamatcsökkentések - ismét a régi retorika? című cikkhez érkezett kommentárt a portfolio.hu fórum rovatából: "szuveren allamcsod es akkor bekaphatja a Tony Blair". Viccnek jó, de azért isten mentsen minket egy államcsődtől vagy valutaválságtól, ennyit még a vitatott uniós költségvetési pénz sem ér meg. Az meg pláne nem, hogy valósággá váljon Orbán Viktor lázálma, aki nemes egyszerűséggel így reagált a leminősítésre: "a magyar állam pénzügyi válság-ba jutott". Pedig tudhatná, hogy ha ez így lenne, abba ő éppúgy belebukna, mint politikai ellenfelei.
