Az utóbbi két hónap utcai politizálása után szinte hihetetlen, hogy ismét a szokásos mederben folyik a jövő évi költségvetés parlamenti vitája. A kormány beterjesztette a törvényjavaslatot, az Állami Számvevőszék elkészítette kimerítő véleményét, a kormányfő és pénzügyminisztere megtartották a maguk expozéját, majd a koalíciós partner és az ellenzéki pártok vezérszónokai elmondták beszédeiket. Mintha nem is e szép rituálé helyszínétől pár lépésre, a Kossuth téren kezdődött volna szeptember 17-én az a politikai happening, amelyben parlamenten kívüli erők alkotmányozó nemzetgyűlésre buzdítottak, ellenzéki pártok vezető politikusai pedig a parlamenti élet szabotálását hirdették meg mindaddig, amíg a jelenlegi miniszterelnök a posztján marad.
Az utóbbi hat év parlamenti életének fényében különösen meglepő volt, hogy a költségvetési törvény általános vitájában a Fidesz vezérszónokaként személyesen a pártelnök, Orbán Viktor lépett fel. A 2002-es választási kudarcot követően évekig részt sem vett a parlamenti vitákban, nemhogy vezérszónokoskodott volna holmi pimf költségvetési ügyekben. Volt neki fontosabb dolga: járnia kellett az országot, hogy folyamatosan "az emberek" ütőerén tarthassa kezét. Nagy elhivatást érzett arra, hogy a szabadság kis polgári köreit szervezgesse a parlamentáris zsarnoksággal szemben. Most talán ráébredt arra, hogy mondandója többekhez eljut az Országgyűlés nyilvánosságán keresztül, mint bármekkora nagygyűléseken. Talán még az is megfordult az agyában, hogy a dolog így van rendjén: a képviseleti demokráciákban többnyire a parlamentben szokták az ország közös ügyeit intézni. A beszéd végre a maga idejében és helyén hangzott el: a költségvetési törvény parlamenti vitájában.
Ennyire azért ne legyünk persze naivak: ilyen következtetésre csak akkor juthatnánk, ha Orbán visszavonná népszavazási ötleteinek legalább azokat a pontjait, amelyek a kormányprogram és a jelen költségvetési törvény tárgykörébe esnek. Erről azonban szó sincs, sőt a vezérszónok arra kérte a kormánypártokat, hogy a költségvetésben ne döntsenek azokról a kérdésekről, amelyek várhatóan népszavazásra fognak kerülni. Orbán mondandójában nem volt újdonság ahhoz képest, amiről az Országházon kívül szokott beszélni.
Ám ha megszólalásának tartalma alig mutatott túl a "monnyon le, mert hazudott" érvelésen, így érdemben nehéz vitaalapnak tekinteni, negligálása mégis politikai hiba lenne. Most még a demagógia vádját sem ildomos előhozni, hiszen az Országgyűlésben éppúgy helye van a demagógiának, mint a csúsztatásnak, a nagyotmondásnak, az elhallgatásnak, sőt, tetszik vagy sem, időnként a nyilvánvaló hazugságnak. A sziporkázó retorika sem fedi el azt a kellemetlen tényt, hogy ilyesféle rút fordulatokkal Orbán maga is előszeretettel él, ami igencsak gyengíti érvelésének komolyságát. "Hagyják abba a hazugságokat, amelyektől hemzseg a költségvetés" - sommázta mondandóját arról a költségvetésről, amely hosszú évek óta először reális feltételezésekre épít, miként ezt még a szigorú ÁSZ is megerősítette. Ez a költségvetési törvény - az előző évben beterjesztett, tényleg megalapozatlan feltevésekre épülő tervezettel szemben - kendőzetlenül a képünkbe vágja azt a kellemetlen igazságot, hogy jövőre a bruttó hazai termék egyharmincadát kitevő megszorítást kell elszenvednünk, mintha csak egy földön kívüli vámszedő pottyant volna közénk.
Az újabb (és most történetesen megalapozatlan) hazugságvádnál is veszélyesebb üzenet Orbán beszédének az a momentuma, amelyben illegitimnek nevezi a 2007-es költségvetést, azon okfejtés alapján, hogy mivel szerinte ma Magyarországon felhatalmazás nélküli kormányzás folyik, hiába lesz legális a költségvetés, elfogadottság hiányában mégis illegitim lesz. Ezzel nemcsak a parlamentáris demokráciát vonja újfent kétségbe az ellenzéki vezérszónok, hanem egyúttal azt sugallja, hogy akár be se tartsuk az adójogszabályokat, hiszen azok egy illegitim kormány illegitim költségvetésének bevételeit szaporítják. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke most már adófronton is polgári engedetlenségre buzdítja népét. Beszédében egy helyütt így fogalmaz: "sehol a világon nincs olyan törvény, amely nem a bűnössel, hanem az áldozattal fizetteti meg az okozott kárt". Õ persze a kormány okozta károkra gondolt, arra célozva, hogy az ártatlan emberek helyett a kormányfőnek kellene fizetnie. De ez a logika, ha a politikában egyáltalán értelmezhető lenne, bumerángként őrá is visszavágna: a polgári engedetlenség, az adómorál romlása miatt kieső bevételt őneki kellene megfizetnie.
Orbán jó helyen, jó időben elmondott beszédének van egy fölöttébb kellemetlen állítása, amelyben jó adag igazság van, még ha a szokásos túlzás itt is tetten érhető. "Ez a költségvetés a hazugság ára" - mondta. Valóban, ezzel a megszorító költségvetéssel kell helyrehozni az elmúlt évek túlságosan laza, költekező fiskális politikáját, amely a társadalom nagy részének többet juttatott, mint ami az adott gazdasági helyzetben ésszerű lett volna. Annyit, amennyire csak az állam további eladósodása árán volt lehetőség. Ennek az adósságnak az árát, a növekvő kamatterhet tényleg meg kell fizetnünk.
De még ez az igazságmorzsa is be van vonva hazugságmázzal, hiszen Orbán szerint egy "minden emberiességet, együttérzést és szolidaritást nélkülöző" törvényjavaslatot kell most az Országgyűlésnek tárgyalnia. Mondja ezt egy olyan költségvetésre, amelyben jottányival sem kisebb a jóléti kiadások aránya, mint a Fidesz-kormányzás éveiben. A vizionált "megélhetési válság" sem tekinthető többnek hangzatos retorikai fordulatnál egy olyan ország esetében, amelyben tíz éve nő az átlagos reáljövedelem és a fogyasztás, s éppen az utolsó években már a többség számára is érzékelhető ütemben.
Orbán azt javasolta a kormánypártoknak, hogy fejezzék be a hazugságokat. Készséggel csatlakozom hozzá, egyetlen feltétellel: az ellenzéki pártok is fejezzék be. Kicsit unalmasabb lesz az élet, de talán elviseljük.
