Várhegyi Éva: Ekotrip

Sötétben, fütyörészve

Egotrip

Orbán Viktoron és hívein kívül mindenki rájött már, hogy két éve folytatott gazdaságpolitikája tévútra vitte az országot. Időnként mintha ők maguk is észlelnék a sűrűsödő homályt: egy pillanatra megtorpannak, mintha irányváltásra készülnének. De aztán összekapják magukat, s önmagukat bátorítva, fütyörészve mennek tovább a szakadékhoz vezető ösvényen.

Májusban még úgy látszott, hogy a rendre ismétlődő pénzpiaci jelzések: a forint gyengülése és a kamatfelárak emelkedése meggyőzte őket arról, hogy nem úszható meg az EU-IMF-hitelmegállapodás, még ha az a szabadságharc feladását jelenti is. Kényszeredett mosollyal visszavonulót fújtak az MNB leigázására indított rohamból. Szerencséjükre az euróövezeti gondok súlya alatt görnyedő másik fél is hátrébb tolta hadállását, lazított feltételein. Orbánék eminens gyorsasággal és "a papír mindent elbír" elvre alapozva impozánsan alacsony hiánycéllal terjesztették be a jövő évi költségvetést, és a Nyugat szemében még leginkább szalonképesnek látszó Varga Mihályra bízták az IMF-EU-tárgyalásokat. Ha jókora késedelemmel, de csak asztalhoz ültek a Magyar Bankszövetséggel is, hogy a tranzakciós illetéknek legalább a kivetési metodikájáról megállapodjanak, ha a mértékébe már nem engedtek beleszólást. A jelek arra mutattak, mintha valóban megállapodásra törekednének.

Aztán a már-már angyallá változott kormányzati csapat hirtelen átbucskázott a fején, és újból ördögi vigyort öltött. Sokadszor, de garantáltan nem utoljára. A június végi uniós csúcsot követő parlamenti beszédében Orbán újból hitet tett a magyar út sikeressége mellett, és gálánsan védelmébe vette "történelmi tetteket végrehajtó" nemzetgazdasági miniszterét. Eközben magabiztosan leszólta a sok sebből vérző euróövezetet, noha a legtöbb tagját még ma is nagyobb befektetői bizalom övezi, mint az Orbán-Matolcsy-tandem által a "szakadék széléről visszarántott" Magyarországot. Váratlanul új tízpontos akciótervet hirdetett meg, amely nemcsak az Országgyűlésnek nemrég benyújtott költségvetési törvényt borítja fel, de az IMF-EU-hitelmegállapodás létrejöttét is veszélybe sodorhatja.

Pedig a "munkavédelmi akcióterv" valóban nemes célt tűz ki: a munkapiacon hátrányos helyzetű csoportok (25 év alattiak, 55 év felettiek, gyesről-gyedről visszatérők, szakképesítéssel nem rendelkezők, tartós munkanélküliek) preferálásával, illetve egy alacsony kisvállalkozói átalányadóval növelné a foglalkoztatást. A program célja még az Európai Bizottság ajánlásával is egybecseng: a megújított konvergenciaprogramról (Széll Kálmán-terv 2.0) írt véleményükben ők is fontosnak tartották "a foglalkoztatási ráta tartós növelését", s ennek érdekében "az alacsony keresetűek foglalkoztatását ösztönző adószabályok" elfogadását, amivel talán ellentételezni lehet a 2011-12-es adóváltozások negatív hatását.

Az Orbán által piedesztálra emelt nemzetgazdasági miniszter nem is az akciótervben megfogalmazott cél felismeréséhez vette újból használatba a kreativitásért felelős jobb agyféltekéjét, hanem a hozzá rendelt források megálmodásához. Sajnos azonban most sem tudta feltalálni a pénzügyi perpetuum mobilét, amely egy forintot többször is elkölthetővé tesz. Kellő intuíció híján (hja, a varázslók is kifáradnak) újfent a tranzakciós illeték csodafegyveréhez nyúlt; az államkincstárra és a jegybankra történő kiterjesztésével teremtené elő a program megvalósításához előirányzott összeg kétharmadát, úgy 200 milliárd forintot.

Ez több ok miatt is kétséges. A két állami szervezet része a konszolidált államháztartásnak, így veszteségeik szükségszerűen növelik a költségvetési hiányt. Igaz, az MNB aktuális veszteségét csak a következő évben kell rendeznie a kormánynak, de ez nyilvánvaló trükközésnek számít. A jegybanki kapcsolattartásért felelős Rogán Antal szerint szó sincs ilyesmiről, hiszen az MNB nyugodtan átháríthatja a tranzakciós illetéket ügyfeleire, a kereskedelmi bankokra. A jegybankelnök és más szakértők szerint viszont az adó továbbhárítása a monetáris politika legfőbb eszközének, az alapkamatnak a (2,5 százalékpontos!) csökkentésével lenne egyenértékű, amiről nem a kormánynak, hanem a Monetáris Tanácsnak kellene döntenie. Rogán, aki maga is avatott pénzügyi szakember, ezzel nyilván tisztában van, és, miként nyilatkozta, számít is rá, hogy "a kormány emiatt vitába keveredik az EKB-val és az IMF-fel a hitelkeretről folyó tárgyalások során".

A hiteltárgyalásért felelős Varga Mihály mindezek ellenére rendületlenül arra számít, hogy októberig tető alá hozható a megállapodás. A Reutersnek nyilatkozva ő is hitet tett a magyar gazdaságpolitika kulcsfontosságú eleme, az egykulcsos adórendszer mellett, bár nyilván tudja, hogy ez lehet a fő kerékkötője a hitel-megállapodásnak - meg a növekedés- és foglalkoztatásbarát gazdaságpolitikának is. Hiszen emiatt van szükség a befektetőket és hitelezőket elriasztó újabb és újabb "kreatív" adónemekre (ágazati különadók, telefonadó, tranzakciós illeték), és emiatt nem lehet visszanyesni a munkát terhelő adókat, hanem csak ide-oda tologatni a különböző munkavállalói csoportok között. Az Európai Bizottság és az IMF a "kreatív" adók kiváltására a progresszív szja visszaállítása mellett a központilag kivetett vagyonadót javasolja, ám ilyen, a középosztály érdekeit sértő elvonásra az Orbán-kormány csak fű alatt, a helyi önkormányzatok nevében merészkedik.

Az elvétett útról nem rajzolódnak ki előmutató elágazások. A legújabb, "munkahelyvédelmi" akcióterv is csak akkor kecsegtetne valós eredménnyel, a foglalkoztatás bővülésével, ha összességében is versenyképessé tenné a magyar munkaerőt, és egyúttal a befektetői klímát is javítaná. Például azzal, hogy kiszámítható gazdaságpolitikát mutatna föl a kormány, ami mellett csak a piac bizonytalanságaival kell kalkulálni - a mai világban ez is éppen elég. Ameddig csupán ad hoc módon véghezvitt, kiszámíthatatlan hatású kiigazítások történnek, addig nem várhatóak új munkahelyek teremtésével járó beruházások; a meglévők átrendeződésétől pedig nem nő a foglalkoztatás, hiába sulykolja a kormánypropaganda.

Az önbátorító fütyörészés helyett Orbán eltévedt felderítőcsapata jobban tenné, ha visszatérne ahhoz az elágazáshoz, ahonnan még mód van a tényleges korrekcióra. A tapasztaltabb vagy jobban felszerelt útitársak segítségét sem szégyen ehhez igénybe venni. Most úgy tűnik, megnyílik ennek lehetősége: jó féléves huzavona után Budapestre érkezik az IMF és az EU küldöttsége, hogy megkezdje az előkészítő tárgyalásokat a létfontosságú hitelmegállapodásról. Csak Orbán jobb kezét, Matolcsyt kellene gyorsan hátrakötni, nehogy megint kipaterolja őket.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.