Takács Ferenc: Kapirgáló

Virág a trágyadombon, avagy ki (nem) olvasta az Ulyssest - I. rész

  • Takács Ferenc
  • 2012. augusztus 12.

Egotrip

A dublini James Joyce Centre-ben június 16-án maga az Ír Köztársaság elnöke, Michael D. Higgins nyitotta meg az idei Bloomsday ünnepi eseményeinek a sorát. A Bloomsday ("Bloomnapja") egy irodalmi mű, James Joyce 1922-ben, azaz éppen kilencven éve megjelent Ulyssesének az emléknapja, s emléknapnak is szokatlan módon emléknap, mivel ekkor egy fiktív, azaz sosemvolt napnak az évfordulóját ünneplik, az Ulysses cselekményének dátumát, 1904. június 16-át: ezen a napon játszódik le a soha le nem játszódott történet, benne a sosemvolt szereplőkkel, Leopold Bloommal (őróla nevezték el az ünnepet), Molly Bloommal, Stephen Dedalusszal és a többiekkel.

Bloomsday egyébként ma már internacionális ünnepnap, a Joyce-szakértők és a Joyce-rajongók (igen nagy létszámú) világtáborának május elsejéje. Megülték az ünnepet nálunk is, Szombathelyen, mégpedig idén a tizennyolcadik alkalommal - igaz, államfőinél szerényebb, önkormányzati segédlettel. Nyomós, ámbár fiktív oka van ennek, ugyanis Joyce a nap hősét, az írországi születésű Leopold Bloomot ellátta egy hozzá hasonlatosan fiktív apával, a szombathelyi illetőségű, zsidó hitfelekezetű Virág Rudolffal, aki még a kiegyezés előtt vándorolt el az Osztrák Birodalom Magyar Királyság nevezetű tartományából, Írországban telepedett le, magyar nevét idővel Rudolph Bloomra "angolosítva".

A szombathelyi ünnepségnek idén egy könyvbemutató is emelte a fényét: Kappanyos András - munkatársai, Gula Marianna, Kiss Gábor Zoltán és Szolláth Dávid társaságában - bemutatta a közönségnek közös munkájukat, az új magyar Ulyssest, Szentkuthy Miklós fordításának (megjelent: 1974, 1986 és 1998) gondosan javított és kreatívan átdolgozott változatát.

Hogy miért volt szükség az új fordításra, azt Kappanyos András több alkalommal is avval indokolta, hogy egyebek között érthetőbbé kellett tenni a regény szövegét. Van ugyanis jó adag paradox feszültség aközött, hogy egyfelől az Ulysses modern klasszikus, olyan mértékű közoktatási, irodalomtörténészi, interpretátori és textológiai figyelemben részesül világszerte, mint amilyenben Shakespeare, Goethe, sőt hovatovább a Szentírás, másfelől még a művelt átlagolvasók körében is nehezen érthető, távolról tisztelt, de közelebbről nemigen ismert szöveg, amelynek az elolvasásával és megértésével nagyon sokan próbálnak megbirkózni, mindhiába.

Sokan ezért nem magukat, hanem James Joyce-t hibáztatják: még Szerdahelyi István, a szakavatott esztéta is úgy nyilatkozott egy 1984-es könyvében (Az esztétikai érték, 322. old.), tehát hatvankét évvel az időközben kétszer is magyarra fordított regény eredetijének a megjelenése után, hogy az Ulysses "ragyogóan összefércelt, világhírű és teljesen olvashatatlan szózuhatag". Amely megállapítás mellé azért odakívánkozik egy-két kérdőjel. Ha olvashatatlan, hogyan sikerült Szerdahelyinek elolvasnia? Hiszen másként nemigen tudta volna megállapítani róla, hogy "ragyogóan" van összefércelve? Vagy hogy az Ulysses egyáltalán "fércelve" van? És ha igen, miből van összefércelve? Ha olvashatatlan, akkor ezt sem tudjuk megállapítani róla, nemde? Hát akkor olvashatatlan, vagy nem? Olvasta Szerdahelyi, vagy nem olvasta?

Alighanem az utóbbi az igaz. Szerdahelyi viszonylag új keletű példája a nagy hagyományokra visszatekintő Joyce-nemértésnek, pontosabban a Joyce el nem olvasásán alapuló sajátos Joyce-értésnek. E felé a hagyomány felé kanyarodnék most el, kapirgálási céllal, az új magyar Ulyssestől (mely természetesen azért születhetett meg, mert szerzői el tudták olvasni, és meg is értették az "olvashatatlan szózuhatagot"). Velük szemben a Joyce-nemolvasás történetének néhány korábbi, márkás és fajsúlyos képviselőjét venném szemügyre, köztük szakmailag egyébként igen felkészült nem olvasókat is - azaz nem kell szégyenkeznünk, szerény átlagolvasóknak, ha a nagyoknak sem sikerült elolvasniuk az Ulyssest.

Legelőször Karl Radeket (1885-1939) említeném meg, akinek Joyce-értelmezése igen nagy hatással volt, legalábbis a világnak abban a részében, amelyet egy időben a "szocialista tábornak" neveztek. A magas rangú szovjet pártfunkcionárius, "régi bolsevik", Lenin közvetlen munkatársa, a Szovjet Írók I. Kongresszusán (Moszkva, 1934) elmondott előadói beszédében "A kortárs világirodalom és a proletárművészet feladatai" témakör taglalása során kitért James Joyce és a szocialista realizmus viszonyára, az egybegyűlt hazai (szovjet és kommunista) és külföldi (nem szovjet, de kommunista, vagy legalábbis haladó, ún. "útitárs") írók épülésére. Szemléltetés céljára Joyce Ulyssesét választotta - ám anélkül, hogy előzőleg elolvasta volna.

Negatívumot - valaminek a hiányát vagy elmulasztását - persze nehéz bizonyítani. Radek beszédéből kiderül, hogy kétségtelenül sok mindent tudott a regényről, de egy baklövése nyilvánvalóvá tette, hogy ismeretei másodkézből valók. "Joyce könyvének helyszíne: Írország 1916-ban", kispolgári hősei vagy legalábbis életbeli mintáik "részt vesznek az 1916-os ír felkelésben", "az ír kispolgárság nemzeti-forradalmi mozgalmában" - magyarázta a regényt. Nos, a regény 1904-ben játszódik, tizenkét évvel a dublini húsvéti felkelés előtt, s bár sok minden érdekes dolog történik, puska nem dörren, bomba nem robban ezen a június 16-i csütörtökön. Radeknek nyilván rémlett valami (június) tizenhatodikáról, ezt aztán összekeverte (ezerkilencszáz)tizenhattal - elég néhány oldalt elolvasni az Ulyssesből, hogy az ember ment maradjon ennek a tévedésnek még csak a lehetőségétől is.

Mindez nem zavarta abban, hogy a szónoki emelvényről az alábbi klasszikus tömörségű leírását adta a burzsoá bomlás eme - ma nyilván úgy mondanánk:paradigmatikus - termékéről: "Férgektől nyüzsgő trágyadomb, melyet mikroszkópon át fényképez egy filmfelvevőgép - ilyen Joyce műve."

Radek látomása a kortárs irodalomban folyó osztályharcról - a szocialista haladás és a burzsoá dekadencia küzdelméről, ahol az utóbbinak James Joyce diabolizált és démonizált alakja, illetve műve a megtestesülése - hosszú időre rajta hagyta a nyomát a Joyce-ról mifelénk szokásossá vált diskurzuson. Maga Radek már nem tartott ilyen sokáig: 1937-ben mint trockista ügynököt 10 év kényszermunkára ítélték, elnyelte a Gulag (úgy tudni, 1939-ben halt meg a munkatáborban).

Hasonlóan tragikus vég várt a Joyce-elnem-olvasás magyar nagyságai közül Szerb Antalra, és a másik nagy magyar Joyce-ellenlábas, Lukács György is csupán hajszál híján úszta meg, hogy Karl Radek sorsára jusson. Legközelebb velük kettőjükkel foglalkozunk.

Neked ajánljuk