Egotrip

Egy barátom drámákat fordít (orosz klasszikusokat) életszerű, mai magyar nyelvre. Egy ismerőse fölrótta neki, hogy folyton ilyet mondanak a szereplői: Nem is gondoltam rá, hogy ez neki fájdalmat okoz. Az ismerős szerint ez helyesen úgy volna: Nem is gondoltam arra, hogy... Úgy érvelt, hogy a rá szót csak a megnevezendő dolog helyettesítésére szabadna használni, vagyis ha a mondat itt véget ér és nem mondjuk ki, hogy a rágondolás mire vonatkozott: Nem is gondoltam rá. Pont. No de, védekezett a fordító, a rá lehet bárminek a helyettesítője: nem is gondoltam rá, értsd "Mátraira" vagy "a levélre", vagy "hogy ez neki fájdalmat okoz". Ez igaz, mondta az ismerős, de a kifogásolt mondatban ott van - mellékmondat formájában - a rágondolás tárgya (hogy ez neki fájdalmat okoz), ezért itt nem a helyettesítő rá, hanem az előre mutató arra szükséges.

Te, te, Zsuzsika! Figyeljél már, édes csillagom - próbált meg az egyik végre rést vágni az egybefüggő, értelmetlen hangzavarrá tömbösödött verbális káoszon. - Mire akadékoskodol ilyen nagyon? Se szép nem vagy, se okos. Költségemen ettél, ittál, este héttől hallgatunk, pedig, teszem hozzá, elvétve sem mondtál semmi értelmeset. Na most, Zsuzsa. Zsuzsika. Zsuzsikám, édesem. Zsuzsicica! Zsuzsibaba! Körülbelül mit gondoltál, mi fog következni, ha elsírtad a bánatod? Elsírod elölről, megint? És ez akkor így megy majd reggelig? Könyökölünk? Isszuk az unikumot? Hallgatjuk, hogy a férjed elhagyott? Az érdekfeszítő részletekre majd rákérdezünk? Mint a kutya lopott Lada hátsó ablakában: bólogatunk? Megsajnálunk? Könnyeket morzsolunk? Úgy nagyjából ez volt az elképzelés? Engemet, szerinted, ki sajnált, amikor bent voltam negyvenhárom hónapig? Ki gyűjtött mellettem aláírásokat? Tehettem én pedig róla, hogy az a köcsög a késbe beleszaladt? Megjegyzem, az is pont így akadékoskodott. Nem volt a rokonod? Na tehát. Tapogatsz ezerrel felfele kéróra, ha elhagyott a férjed, ha nem. Senki nem kíváncsi, milyen a lelkiállapotod. Hogy? Nem értettem kristálytisztán. Ja, hogy nincs ínyedre a dolog?

Nagyot taknyolt három közvélemény-kutató intézet, de különösen nagyot a Tárki meg a Gallup. Ez pedig azért volt feltűnő, mert mindketten nagyon odabújtak az állam ölébe, és ha valaki odabújik, akkor büdössé válik. Akkor is, ha a szocialistákhoz dörgölőzik majd. Akkor is, ha egyébként felkészült, tisztességes, jó szándékú. A Hídember talán nagyszerű film (kétlem), a Bánk bán kiváló munka (erősen kétlem), a Nemzeti Színház építészeti remekmű (hö-hö), az ott díszbemutatott Az ember tragédiája meg a színjátszás csúcsa (na ne!), de mindezek, éppúgy, mint a Tárki meg a Gallup, erősen átitatódtak a hatalom szagával, és ezért aligha lehet őket fintorgás nélkül, teljes objektivitással szemügyre venni.

Ritkán iszom, de akkor nagyon. Ritkán mozdulok ki otthonról, de akkor részegen. Akik nem ismernek, alkoholista szarnak ismernek. Szerencsére a rajongók ilyenkor otthon ülnek, és a lemezeimet hallgatják.

Megdöntöttem a Rekordok könyvét. Mindig is ferdén állt, akárhogy raktam vissza. A múltkor is kerestem benne, hogy hány percig pingpongozott a kertben Hruscsov és Brúsz Dikinzon, de se a hánál, se a dénél, se a pénél, se a kánál nem találtam. Hiába, akkor vettem észre, nem is ábécésorrendben adatoznak. Ez megzavart, mint az a felirat, hogy a fogamzásgátlót zárjuk el a gyerek elől. Én meg még azt hittem, fordítva van. Hogy azért szedik, mert nem akarnak gyereket.

A polgárnak néha elege lesz a sok hablatyból, és a száraz tények világában keres menedéket. Különösen alkalmasnak látszik erre a célra a statisztika, aminek a törvény szerint "feladata és célja, hogy valósághű, tárgyilagos képet adjon a társadalom, a gazdaság, a tulajdonviszonyok, a környezet állapotáról és változásairól". Joggal remélheti hát a polgár: a statisztikai adatok ismerete némiképp megóvja attól, hogy ambiciózus történelemhamisítók átrajzolják a múltat, és ezzel nagyobbítsák fel saját tetteik jelentőségét, vagy kisebbítsék saját mulasztásaik súlyát.

Atelep a talajmechanikusok évi rendes körmenetére készült, amikor a Mókus dűlőtől a Madár lépcsőig menetelnek az ünneplőbe öltözött szakemberek, és megemlékeznek Kogutowitz Manóról, kinek szobra ugyan Alsó-Bélatelepen áll, de lélekben csillebérci.

Léggömb-cafat a madzagon / ma van a születésnapom. K. Dezső a születésnapján, hova is, temetésre indul. Ma temetik Hidegkuti Nándort az óbudai temetőben. Tegnap lett volna nyolcvan. E. Kornél is ott, van, megnézi őt is. Napos márciusi délelőtt.

Komka Péter olvasónk azt kérdezi: "létezik-e olyan magyar szó (avagy: mennyire létjogosult, mennyire "hágja át" saját szabályait a nyelv), hogy látszódik?" Majd így érvel: "Ha netán lát+sz[ik]+ódik lenne a szerkezete, az azért problémás, mert a lát+sz[ik] már passzivizálódott, elvesztette a tárgyát. És (minden reményem szerint) tárgyatlan igék már nem képesek újra passzivizálódni (pl. -ódik-kal)."

FM Dosztojevszkij néven alapítok rádióállomást, napi huszonnégy órában Joy Divisont sugároz, de alkalmanként egy különösen idegesítő hangú fiatal segédszínész fölolvassa a világirodalom legnagyobb pojácájának, Kirillovnak néhány mondatát a zsarnokságról: "Az élet fájdalom, az élet rettegés, és az ember boldogtalan. Az ember most azért szereti az életet, mert szereti a fájdalmat meg a rettegést. Az élet most a fájdalomért adódik, és ebben van az egész csalás. Most az ember még nem az igazi ember. Majd lesz új ember, boldog és büszke. Akinek mindegy lesz: élni vagy nem élni, az lesz az új ember. Aki legyőzi a fájdalmat meg a rettegést, az maga isten lesz. A másik isten meg nem lesz."

Szeretettel üdvözlöm Önöket teljesen ingyenes egészségmegőrző programunk bemutatkozó előadásán, kérjük, türelemmel hallgassák végig a most következő rendkívül érdekfeszítő és hasznos útmutatót, mindenki talál a székén egy igen nívós golyóstollat és kizárólag erre az alkalomra készíttetett jegyzetfüzetet, az est végén pedig hihetetlen kedvezményekkel vásárolhatnak japán és francia gyártmányú gyógyászati segédeszközeinkből, és ezt csakis Önöknek, csak ma este, egészen kivételesen ajánljuk ezen a nevetséges áron, köszönöm.

A sok nagyot mondó, de üres duma után, február utolsó napján a polgári kormány méltó emlékművet állított négyéves kormányzásának: olyan lakásrendeletet hozott, amely a józan ész utolsó pislákoló fényét is eloltotta. Önmagára licitálva egy év alatt háromról tíz százalékra emelte a lakáshitelek ún. általános kamattámogatását, vagyis azt, amit bárki bármilyen lakáscélú beruházásához igénybe vehet. Tavaly novemberben még 7 százalék volt a támogatás, miközben az infláció 10, most már 10 százalék a támogatás, miközben az infláció 7 alá süllyedt.

Azt nem mondaná, hogy a dolog nagy élvezetet okozott. Nem, sőt azt sem mondja, hogy lett volna benne bármifajta élvezet. Egyenesen azt állítja, semmi nem volt benne, ami élvezetnek lenne mondható. Pusztán csak mert nincs rá jobb szó, ekképp kényszerhelyzetben van nyelvileg, meg mert így volt, azért mondja, hogy elélvezett. Nyomatékkal hozzátéve, mindez a kielégüléstől, de akár még a megkönnyebbüléstől is annyira távol esett, hogy az élvez ige esetében csak abban az értelemben alkalmazható bármilyen formában, amennyiben megengedjük, hogy bizonyos esetekben a halál is élvezetes, jó lehet, mivelhogy az ürge fellélegzik: nem kell csinálni tovább. Jelen szituáció azonban annyival rosszabb volt, mint a halál, hogy itten az úgynevezett elélvezés nem oldott meg semmit egyáltalán. Nem, sőt azt kell mondja: nem hogy megoldotta volna, éppenséggel prolongálta a megdermedt helyzetet, az este kimenetelében semminemű pozitívumot nem hozott - csak a folt látszott, nem a kibontakozás. De hát megvolt, mit csináljunk: el kellett engednem a farkamat. Beláttam, jobb lesz így - ha nekem nem is, mert hát nekem ugyebár már mindegy, de maguknak feltétlenül, mert különben napestig nézhetik a jelenetet, ahogy fekszik ott a csávó, kézben a farkával, és nem történik semmi egyáltalán. Hogy lesz akkor abból szórakozás? Inkább gyorsan magához térítem a hősömet.

Én úgy tanultam, hogy Budapest nevét angol beszédben "bjúdöpeszt"-nek kell mondani, vagyis az angol kiejtés szabályai szerint kell beemelni az angol szövegbe. Így ejtették cambridge-i barátaim, itt élő angol kollégáim, magyartanáraim. (Esetleg a "j" hang elhagyható, tehát létezik "búdöpeszt" ejtés is, bár ez a ritkább, hiszen kevésbé szabályos, angol szempontból idegenszerű.) Az utóbbi időben figyeltem föl arra, hogy angolul jól tudó magyarok a Budapest nevet a magyar kiejtés szerint illesztik bele angol beszédükbe. Tehát nem azt mondják, hogy áj lav bjúdöpeszt veri macs ("Nagyon szeretem Bp.-et"), ahogy én mondanám, hanem áj lav budapest veri macs, az angol hangfolyamot mintegy megszakítva, a név kimondásának idejére magyarra állítják át a szájukat. Igen, gondolhatnánk, így is van rendjén, hiszen e várost voltaképpen "budapest"-nek és nem "bjúdöpeszt"-nek hívják, az ott élők így ejtik, márpedig a mindenkori városlakók beszédszokását kell mérvadónak tekinteni. A város nevének helyi ejtése tehát "budapest", s az újprecíz logika szerint az ettől eltérő alakok (így az angolos "bjúdöpeszt", a franciás "büdápeszt", az oroszos "budapjést" stb.) értelemszerűen helytelenek (vagy ahogy Woland prof. mondaná: másodlagos helyességűek). A magyaros ejtés ezenfelül szép gesztus is: ha egyszer magyar vagyok, hát mondjam a magyar neveket magyarosan. Szokják meg az angolok, franciák, oroszok, hogy nem minden az ő szájuk íze szerint történik.