Keresztury Tibor: Zártkörű fogadás

publikálva
2002/16. (04. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Te, te, Zsuzsika! Figyeljél már, édes csillagom - próbált meg az egyik végre rést vágni az egybefüggő, értelmetlen hangzavarrá tömbösödött verbális káoszon. - Mire akadékoskodol ilyen nagyon? Se szép nem vagy, se okos. Költségemen ettél, ittál, este héttől hallgatunk, pedig, teszem hozzá, elvétve sem mondtál semmi értelmeset. Na most, Zsuzsa. Zsuzsika. Zsuzsikám, édesem. Zsuzsicica! Zsuzsibaba! Körülbelül mit gondoltál, mi fog következni, ha elsírtad a bánatod? Elsírod elölről, megint? És ez akkor így megy majd reggelig? Könyökölünk? Isszuk az unikumot? Hallgatjuk, hogy a férjed elhagyott? Az érdekfeszítő részletekre majd rákérdezünk? Mint a kutya lopott Lada hátsó ablakában: bólogatunk? Megsajnálunk? Könnyeket morzsolunk? Úgy nagyjából ez volt az elképzelés? Engemet, szerinted, ki sajnált, amikor bent voltam negyvenhárom hónapig? Ki gyűjtött mellettem aláírásokat? Tehettem én pedig róla, hogy az a köcsög a késbe beleszaladt? Megjegyzem, az is pont így akadékoskodott. Nem volt a rokonod? Na tehát. Tapogatsz ezerrel felfele kéróra, ha elhagyott a férjed, ha nem. Senki nem kíváncsi, milyen a lelkiállapotod. Hogy? Nem értettem kristálytisztán. Ja, hogy nincs ínyedre a dolog?

Te, te, Zsuzsika! Figyeljél már, édes csillagom - próbált meg az egyik végre rést vágni az egybefüggő, értelmetlen hangzavarrá tömbösödött verbális káoszon. - Mire akadékoskodol ilyen nagyon? Se szép nem vagy, se okos. Költségemen ettél, ittál, este héttől hallgatunk, pedig, teszem hozzá, elvétve sem mondtál semmi értelmeset. Na most, Zsuzsa. Zsuzsika. Zsuzsikám, édesem. Zsuzsicica! Zsuzsibaba! Körülbelül mit gondoltál, mi fog következni, ha elsírtad a bánatod? Elsírod elölről, megint? És ez akkor így megy majd reggelig? Könyökölünk? Isszuk az unikumot? Hallgatjuk, hogy a férjed elhagyott? Az érdekfeszítő részletekre majd rákérdezünk? Mint a kutya lopott Lada hátsó ablakában: bólogatunk? Megsajnálunk? Könnyeket morzsolunk? Úgy nagyjából ez volt az elképzelés? Engemet, szerinted, ki sajnált, amikor bent voltam negyvenhárom hónapig? Ki gyűjtött mellettem aláírásokat? Tehettem én pedig róla, hogy az a köcsög a késbe beleszaladt? Megjegyzem, az is pont így akadékoskodott. Nem volt a rokonod? Na tehát. Tapogatsz ezerrel felfele kéróra, ha elhagyott a férjed, ha nem. Senki nem kíváncsi, milyen a lelkiállapotod. Hogy? Nem értettem kristálytisztán. Ja, hogy nincs ínyedre a dolog?

Az előadás ezen pontján Zsuzsa kapott egy pofont. De abból a fajtából, amelyikbe esetenként bele szoktak halni; ami után avval a jó, speciális, tompa hanggal koppan a koponya a betonon. Az éjszakai csöndbe dinamitként beledörrent csattanó tenyeres két fronton is elmélyítette a krízishelyzetet. Ha patikamérlegen lemérnénk, kire járt rá jobban a rúd per pillanat, akkor minden bizonnyal az jönne ki eredményként, Zsuzsannának volt a rosszabb, hiszen ő a kerítésnek is nekiesett, de annak is volt oka bőséggel panaszra, aki eddig - nem tagadja - némi kaján, fellélegző élvezettel követte a fejleményeket, hisz általuk pár perc erejéig nem kellett minden erejével önmagával foglalkoznia. Volt, hiszen ő - az érzékletes nyelvi drasztikumok kéjenceként - minden másnál hevesebben rühellé az erőszakot, s most, hogy leütötték kint az asszonyt, mint a taknyot, végképp nem tudta, szorult helyzetében mitévő legyen. Mert noha jelentős bajnok volt - mondhatni: champion -, úgynevezett küzdőtípus egyenesen, harca főként pszichés területre szorítkozott; az volt a profilja, abban volt feketeöves, ott jelölte ki neki a sors vagy mi a csatatereket. Nem volt közösségi, hősi alkat, közös ügyek megszállottja, eszmék fanatikusa, hogy finom legyek - legalábbis nem túl sűrűn fordult elő, hogy vállt a vállnak vetve harcolt, hogy egy hordón szónokolni támadt kedve, vagy esetleg felugrott egy pódiumra, s valakinek az érdekében szót emelt. Nem, sőt saját magát illetően is meglehetősen gyenge lábakon állt az érdekképviselete: mint Rapp Imre a Komló-Diósgyőrön, ő is folytonosan rosszul helyezkedett. Kétségtelen előnyei helyett jelentősebb számarányú hátrányait tudta inkább kiaknázni, s mérsékelt sikerrel érvényesíteni, miáltal előrehaladás, látványos elbukás, gyors győzelmek, csúfos vereségek dinamikus körforgása helyett permanens küzdelme tartós állóháborúvá merevedett. Körülötte ezenközben olyasféle általános közhangulat uralkodott, melyben joggal érezhette kisebbségben önmagát, lévén a kor túl sok jóval nem biztatta az ilyeneket. Nem ölelte keblére a fatuskónál érzékenyebbeket. Hátrány volt a mérlegelés, idejétmúlt, szerencsétlen balfaszság a megfontolt ügymenet - a gondolkodás nem volt más, mint az akadékoskodás minősített esete. A lélekbe beleszartak, a szív nem kellett az égvilágon senkinek. Az érvényben levő trend az eszközökben nemigen válogatott, s nem volt igényes a módszerek területén. Arra biztatott mindenkit, álmodjon merészet, akarjon nagyot, s vegye el a jussát, hasítsa ki a cubákból mindazt önmagának, ami őt személy szerint - őszerinte - megilleti; ha pedig elvette, nyelje le a kasszakulcsot, ne adjon belőle senkinek. Egyre inkább hajlamos volt úgy érezni, a kor útja a győzelemhez - holott nem opponál, korlátoz vagy akadályoz senkit -, az ő testén át vezet: a végső, nagy aratásnak, a zavartalan kaszálásnak épp a hozzá hasonlóak eltaposása a feltétele, hogy a győztesek végre maguk közt legyenek. Pedig hát hogyan is állhatna útjában bárkinek, mikor éppen fekszik, s csak most kezdi el megérlelni benne a gyengék, az őnála is nagyobb bajban levők érdekében fölhorgadó szolidaritás a kanapéról történő felkelés gondolatát. Mert hát legyen bármily halovány és gyönge hősünk érdekképviselete, azt azért nem hagyhatja mégse, hogy egy asszonyt, csak mert nem akar most szopni, épp az ő ablaka alatt üssenek agyon. Már bocsásson meg a világ.

Nem, ezt azért már mégse hagyhatom. Meglehet, a lumpenek, a bunkók, a nagyhangú erősek virágkorát éljük, meglehet, ez a kor a rapid módszerekre esküszik, lendületből szereti lerendezni a dolgokat, de hát azért, bármily hihetetlen, mégiscsak Európában vagyunk. Normák vannak, jogok és erkölcsök, meg minden ilyenek.

Én tehát lemegyek. Megvédem az asszonyt. Meghoztam a döntést: ezt az ügyet én most kézbe veszem. Elindítom ennek érdekében a felkelés folyamatát. A tettek mezejére lépek haladéktalanul. Kivételesen egészen jó helyen volt a kispárna, a szíve vérzett, annyira sajnálta, hogy veszendőbe megy az a hatalmas munkamennyiség, amit a pózba, az elviselhetővé finomított testtartásba az éjszaka folyamán már belefektetett. Nem hátrált meg mégsem a feladat előtt. Erőt gyűjtött. A karfában megkapaszkodott. A könyöknek támaszt keresett. Nem mérlegelt, mi várja lent. Mi más várná: vérfürdő vagy szeminárium. Egyik esetben meg kell egy állattal egy sosem látott asszony érdekében verekednie, míg a másikban a nők jogairól kell kiselőadást tartania. Bár érdekes a téma, tudta, nehéz lesz e kései órán a hallgatói érdeklődést fenntartani. Ha tudom előre, kezdte meg az emelkedést jelentékeny hangerejű, nagy nyögések közben, esküszöm, hogy felkészülök.

publikálva
2002/16. (04. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk