Nádasdy Ádám: Modern Talking

  • 2002. április 18.

Egotrip

Egy barátom drámákat fordít (orosz klasszikusokat) életszerű, mai magyar nyelvre. Egy ismerőse fölrótta neki, hogy folyton ilyet mondanak a szereplői: Nem is gondoltam rá, hogy ez neki fájdalmat okoz. Az ismerős szerint ez helyesen úgy volna: Nem is gondoltam arra, hogy... Úgy érvelt, hogy a rá szót csak a megnevezendő dolog helyettesítésére szabadna használni, vagyis ha a mondat itt véget ér és nem mondjuk ki, hogy a rágondolás mire vonatkozott: Nem is gondoltam rá. Pont. No de, védekezett a fordító, a rá lehet bárminek a helyettesítője: nem is gondoltam rá, értsd "Mátraira" vagy "a levélre", vagy "hogy ez neki fájdalmat okoz". Ez igaz, mondta az ismerős, de a kifogásolt mondatban ott van - mellékmondat formájában - a rágondolás tárgya (hogy ez neki fájdalmat okoz), ezért itt nem a helyettesítő rá, hanem az előre mutató arra szükséges.

A rágondolás tárgya

Egy barátom drámákat fordít (orosz klasszikusokat) életszerű, mai magyar nyelvre. Egy ismerőse fölrótta neki, hogy folyton ilyet mondanak a szereplői: Nem is gondoltam rá, hogy ez neki fájdalmat okoz. Az ismerős szerint ez helyesen úgy volna: Nem is gondoltam arra, hogy... Úgy érvelt, hogy a szót csak a megnevezendő dolog helyettesítésére szabadna használni, vagyis ha a mondat itt véget ér és nem mondjuk ki, hogy a rágondolás mire vonatkozott: Nem is gondoltam rá. Pont. No de, védekezett a fordító, a lehet bárminek a helyettesítője: nem is gondoltam rá, értsd "Mátraira" vagy "a levélre", vagy "hogy ez neki fájdalmat okoz". Ez igaz, mondta az ismerős, de a kifogásolt mondatban ott van - mellékmondat formájában - a rágondolás tárgya (hogy ez neki fájdalmat okoz), ezért itt nem a helyettesítő , hanem az előre mutató arra szükséges.

A beleszóló ismerős azt hiszi, hogy egy felnőtt anyanyelvi beszélő konzekvensen nyelvtani hibákat követhet el (ráadásul írásban, ahol ideje volt átnézni a szöveget). Ilyen nincs: akkor a "nyelvtant" kell hozzáigazítani a valósághoz. Továbbá nem veszi tudomásul, hogy a -s változat élő és természetes, és egy színdarabban ez a lényeg. De a legérdekesebb, hogy a két változat más-más szerkezetet képvisel. Nézzünk hasonló példákat (a "/" jel azt jelzi, hogy így is, úgy is létezik): Tartok tőle/attól, hogy megsértődik. Allergiás rá/arra, ha koszos az abrosz. Ne csodálkozz rajta/azon, ha bedühödök. Bíznak benne/abban, hogy megnyerik. Elegem van belőle/abból, hogy kihasználtok. Nem számolsz vele/azzal, hogy kirúghatnak. Az első variáns mindig az "ő" valamilyen esete (tőle, rá, rajta, benne, belőle, vele): nevezzük ezt "ő"-családnak. A második a mutató névmás ("az") megfelelő esete (attól, arra, azon, abban, abból, azzal): nevezzük ezt "az"-családnak. Itt most mellékes, hogy az "ő"-család alakjai rendhagyóak a magyarban, tehát nem *őtől, *őre, *őben, *őből, *ővel (a csillag nem létező formát jelöl) - ez alaktani probléma, mi viszont egy mondattani jelenséget nézünk, számunkra a tőle az *őtől-t testesíti meg.

A kérdéses probléma tehát az "ő" és az "az" közötti választás. Nézzünk egyszerűbb eseteket: Keress egy malmot, és vedd meg. Vidd el az apádat, majd megvéd. Látjuk, hogy semleges utalás esetén nem használunk névmást (nincs se "ő", se "az"), míg a hangsúlyosabb rámutatásnál az "az" névmás (esetleg személyeknél "ő") áll: Keress egy malmot, és vedd meg azt. Vidd el az apádat, majd az/ő megvéd. A magyarban tehát a semleges utaló névmás zérus. Írjuk le újra az előző két ("az" nélküli) mondatot, és jelezzük ezt: Keress egy malmot, és vedd meg S. Vidd el az apádat, majd S megvéd. Ez magyar sajátság, hiszen például az angolban kötelező volna semleges esetben is a visszautaló névmás: ...and buy it; ...he will defend...

Rendben, de ha ez így van, akkor ilyen mondatokat várnánk: *Gizus tudja, hogy fütyülök re. *A sátor ott volt, de senki se törődött vel. Csakhogy ilyenek nincsenek. Itt konfliktusba kerül két szabály: a zérus-névmás szabálya, illetve az, hogy bizonyos szavaknak úgynevezett vonzatuk van (fütyül X-re, törődik X-vel). A vonzatrag ugyanis szigorúan kötelező, a visszautaláskor sem lehet elhagyni: az nem jó, hogy *Gizus tudja, hogy fütyülök. Illetve *A sátor ott volt, de senki sem törődött. Így most ezekben gazdátlanul cselleng a rag, ez viszont egy még alapvetőbb szabályt sért, nevezetesen azt, hogy nem maradhat csellengő rag a mondatban. Ilyenkor a nyelv előveszi semleges utalószóként az "ő "-t, hogy legyen mihez tapasztani a ragot: *Gizus tudja, hogy fütyülök [ő]-re. *A sátor ott volt, de senki se törődött [ő]-vel. Ez már mondattanilag kifogástalan, csak persze az alaktant kell kiigazítani: ...fütyülök rá; ...törődött vele. Érdemes úgy fölfogni az egészet, hogy semleges utaláskor mindig az "ő" névmást használjuk, csak éppen alany- és tárgyesetben ezt kötelező törölni: ...vedd meg; ...majd megvéd; míg egyéb esetekben meg kell tartani, hogy a rag ne csellengjen.

Mi a helyzet akkor - mert ugye ez a főcsapás iránya -, ha az utalás tárgya mellékmondat? Alany- és tárgyesetben ugyanaz, mint fent, tehát zérus van: Idegesít, S ha kapkodsz. Elfelejted S, hogy én hoztalak ide. No és ha vonzatos a szerkezet? Az alapséma logikailag ilyen: *Fütyülök [hogy Mátrai mit tervez]-re. *Nem törődött [hogy lesz-e pénz]-vel. Ez így nem maradhat, a mellékmondatot a mondat végére kell kitolni, s csak üres helye marad ott utána: *Fütyülök []-re, hogy Mátrai mit tervez. *Nem törődött []-vel, hogy lesz-e pénz. Innen már világos a megoldás: a nyelv az üresen maradt helyet - mi mással? - a semleges "ő" névmással tölti be: Fütyülök [ő]-re, hogy Mátrai mit tervez. Nem törődött [ő]-vel, hogy lesz-e pénz. Alaktanilag kiigazítva: Fütyülök rá, hogy...; Nem törődött vele, hogy... A semleges utalás tehát mellékmondatra is az "ő"-családdal történik, bár ez néha csak zérus formában van ott, máskor meg rá, vele stb. köntösben bujkál.

Az "az"-családnál ilyen bujkálás nincs: ez mindig rendesen megjelenik a mondatban (...vedd meg azt; ...majd az megvéd; Idegesít az, hogy...; Elfelejted azt, hogy...; Fütyülök arra, hogy...; Nem törődött azzal, hogy...). Nem meglepő, hogy bizonyos helyeken csak a hangsúlyos "az"-család állhat, a semleges "ő"-család nem. Így például a mondat elején: Attól tartok, hogy... (és nem *Tőle tartok, hogy...); Abban bízom, hogy... (és nem *Benne bízom, hogy...); vagy ami/aki kezdetű mellékmondat előtt: Megcsömörlött attól, amit látott (és nem *...tőle, amit...); Számítok arra, aki dolgozni akar (és nem *...rá, aki...). (Vagy ezek léteznek semlegesen, tőle, rá-val is??)

Nézzék meg a következő példákat. A ferde vonal két oldalán álló alakok teljesen párhuzamosak: az első mindig a semleges utalás (az "ő"-család), a második a hangsúlyos rámutatás (az "az"-család): Idegesít S/az, ha...; Elfelejted S/azt, hogy...; Nem gondoltam rá/arra, hogy...; Tartok tőle/attól, hogy...; Bízom benne/abban, hogy... stb. Hogy adott esetben a semleges vagy a hangsúlyos verzió-e a jobb, azt a beszédhelyzet dönti el. A beleszóló ismerős - Isten tudja, miért - mindig a hangsúlyosat szeretné hallani. Pedig néha a kevesebb a több.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.