Nádasdy Ádám: Modern Talking

  • 2002. április 18.

Egotrip

Egy barátom drámákat fordít (orosz klasszikusokat) életszerű, mai magyar nyelvre. Egy ismerőse fölrótta neki, hogy folyton ilyet mondanak a szereplői: Nem is gondoltam rá, hogy ez neki fájdalmat okoz. Az ismerős szerint ez helyesen úgy volna: Nem is gondoltam arra, hogy... Úgy érvelt, hogy a rá szót csak a megnevezendő dolog helyettesítésére szabadna használni, vagyis ha a mondat itt véget ér és nem mondjuk ki, hogy a rágondolás mire vonatkozott: Nem is gondoltam rá. Pont. No de, védekezett a fordító, a rá lehet bárminek a helyettesítője: nem is gondoltam rá, értsd "Mátraira" vagy "a levélre", vagy "hogy ez neki fájdalmat okoz". Ez igaz, mondta az ismerős, de a kifogásolt mondatban ott van - mellékmondat formájában - a rágondolás tárgya (hogy ez neki fájdalmat okoz), ezért itt nem a helyettesítő rá, hanem az előre mutató arra szükséges.

A rágondolás tárgya

Egy barátom drámákat fordít (orosz klasszikusokat) életszerű, mai magyar nyelvre. Egy ismerőse fölrótta neki, hogy folyton ilyet mondanak a szereplői: Nem is gondoltam rá, hogy ez neki fájdalmat okoz. Az ismerős szerint ez helyesen úgy volna: Nem is gondoltam arra, hogy... Úgy érvelt, hogy a szót csak a megnevezendő dolog helyettesítésére szabadna használni, vagyis ha a mondat itt véget ér és nem mondjuk ki, hogy a rágondolás mire vonatkozott: Nem is gondoltam rá. Pont. No de, védekezett a fordító, a lehet bárminek a helyettesítője: nem is gondoltam rá, értsd "Mátraira" vagy "a levélre", vagy "hogy ez neki fájdalmat okoz". Ez igaz, mondta az ismerős, de a kifogásolt mondatban ott van - mellékmondat formájában - a rágondolás tárgya (hogy ez neki fájdalmat okoz), ezért itt nem a helyettesítő , hanem az előre mutató arra szükséges.

A beleszóló ismerős azt hiszi, hogy egy felnőtt anyanyelvi beszélő konzekvensen nyelvtani hibákat követhet el (ráadásul írásban, ahol ideje volt átnézni a szöveget). Ilyen nincs: akkor a "nyelvtant" kell hozzáigazítani a valósághoz. Továbbá nem veszi tudomásul, hogy a -s változat élő és természetes, és egy színdarabban ez a lényeg. De a legérdekesebb, hogy a két változat más-más szerkezetet képvisel. Nézzünk hasonló példákat (a "/" jel azt jelzi, hogy így is, úgy is létezik): Tartok tőle/attól, hogy megsértődik. Allergiás rá/arra, ha koszos az abrosz. Ne csodálkozz rajta/azon, ha bedühödök. Bíznak benne/abban, hogy megnyerik. Elegem van belőle/abból, hogy kihasználtok. Nem számolsz vele/azzal, hogy kirúghatnak. Az első variáns mindig az "ő" valamilyen esete (tőle, rá, rajta, benne, belőle, vele): nevezzük ezt "ő"-családnak. A második a mutató névmás ("az") megfelelő esete (attól, arra, azon, abban, abból, azzal): nevezzük ezt "az"-családnak. Itt most mellékes, hogy az "ő"-család alakjai rendhagyóak a magyarban, tehát nem *őtől, *őre, *őben, *őből, *ővel (a csillag nem létező formát jelöl) - ez alaktani probléma, mi viszont egy mondattani jelenséget nézünk, számunkra a tőle az *őtől-t testesíti meg.

A kérdéses probléma tehát az "ő" és az "az" közötti választás. Nézzünk egyszerűbb eseteket: Keress egy malmot, és vedd meg. Vidd el az apádat, majd megvéd. Látjuk, hogy semleges utalás esetén nem használunk névmást (nincs se "ő", se "az"), míg a hangsúlyosabb rámutatásnál az "az" névmás (esetleg személyeknél "ő") áll: Keress egy malmot, és vedd meg azt. Vidd el az apádat, majd az/ő megvéd. A magyarban tehát a semleges utaló névmás zérus. Írjuk le újra az előző két ("az" nélküli) mondatot, és jelezzük ezt: Keress egy malmot, és vedd meg S. Vidd el az apádat, majd S megvéd. Ez magyar sajátság, hiszen például az angolban kötelező volna semleges esetben is a visszautaló névmás: ...and buy it; ...he will defend...

Rendben, de ha ez így van, akkor ilyen mondatokat várnánk: *Gizus tudja, hogy fütyülök re. *A sátor ott volt, de senki se törődött vel. Csakhogy ilyenek nincsenek. Itt konfliktusba kerül két szabály: a zérus-névmás szabálya, illetve az, hogy bizonyos szavaknak úgynevezett vonzatuk van (fütyül X-re, törődik X-vel). A vonzatrag ugyanis szigorúan kötelező, a visszautaláskor sem lehet elhagyni: az nem jó, hogy *Gizus tudja, hogy fütyülök. Illetve *A sátor ott volt, de senki sem törődött. Így most ezekben gazdátlanul cselleng a rag, ez viszont egy még alapvetőbb szabályt sért, nevezetesen azt, hogy nem maradhat csellengő rag a mondatban. Ilyenkor a nyelv előveszi semleges utalószóként az "ő "-t, hogy legyen mihez tapasztani a ragot: *Gizus tudja, hogy fütyülök [ő]-re. *A sátor ott volt, de senki se törődött [ő]-vel. Ez már mondattanilag kifogástalan, csak persze az alaktant kell kiigazítani: ...fütyülök rá; ...törődött vele. Érdemes úgy fölfogni az egészet, hogy semleges utaláskor mindig az "ő" névmást használjuk, csak éppen alany- és tárgyesetben ezt kötelező törölni: ...vedd meg; ...majd megvéd; míg egyéb esetekben meg kell tartani, hogy a rag ne csellengjen.

Mi a helyzet akkor - mert ugye ez a főcsapás iránya -, ha az utalás tárgya mellékmondat? Alany- és tárgyesetben ugyanaz, mint fent, tehát zérus van: Idegesít, S ha kapkodsz. Elfelejted S, hogy én hoztalak ide. No és ha vonzatos a szerkezet? Az alapséma logikailag ilyen: *Fütyülök [hogy Mátrai mit tervez]-re. *Nem törődött [hogy lesz-e pénz]-vel. Ez így nem maradhat, a mellékmondatot a mondat végére kell kitolni, s csak üres helye marad ott utána: *Fütyülök []-re, hogy Mátrai mit tervez. *Nem törődött []-vel, hogy lesz-e pénz. Innen már világos a megoldás: a nyelv az üresen maradt helyet - mi mással? - a semleges "ő" névmással tölti be: Fütyülök [ő]-re, hogy Mátrai mit tervez. Nem törődött [ő]-vel, hogy lesz-e pénz. Alaktanilag kiigazítva: Fütyülök rá, hogy...; Nem törődött vele, hogy... A semleges utalás tehát mellékmondatra is az "ő"-családdal történik, bár ez néha csak zérus formában van ott, máskor meg rá, vele stb. köntösben bujkál.

Az "az"-családnál ilyen bujkálás nincs: ez mindig rendesen megjelenik a mondatban (...vedd meg azt; ...majd az megvéd; Idegesít az, hogy...; Elfelejted azt, hogy...; Fütyülök arra, hogy...; Nem törődött azzal, hogy...). Nem meglepő, hogy bizonyos helyeken csak a hangsúlyos "az"-család állhat, a semleges "ő"-család nem. Így például a mondat elején: Attól tartok, hogy... (és nem *Tőle tartok, hogy...); Abban bízom, hogy... (és nem *Benne bízom, hogy...); vagy ami/aki kezdetű mellékmondat előtt: Megcsömörlött attól, amit látott (és nem *...tőle, amit...); Számítok arra, aki dolgozni akar (és nem *...rá, aki...). (Vagy ezek léteznek semlegesen, tőle, rá-val is??)

Nézzék meg a következő példákat. A ferde vonal két oldalán álló alakok teljesen párhuzamosak: az első mindig a semleges utalás (az "ő"-család), a második a hangsúlyos rámutatás (az "az"-család): Idegesít S/az, ha...; Elfelejted S/azt, hogy...; Nem gondoltam rá/arra, hogy...; Tartok tőle/attól, hogy...; Bízom benne/abban, hogy... stb. Hogy adott esetben a semleges vagy a hangsúlyos verzió-e a jobb, azt a beszédhelyzet dönti el. A beleszóló ismerős - Isten tudja, miért - mindig a hangsúlyosat szeretné hallani. Pedig néha a kevesebb a több.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.