Nádasdy Ádám: Modern Talking

  • 2002. március 28.

Egotrip

Komka Péter olvasónk azt kérdezi: "létezik-e olyan magyar szó (avagy: mennyire létjogosult, mennyire "hágja át" saját szabályait a nyelv), hogy látszódik?" Majd így érvel: "Ha netán lát+sz[ik]+ódik lenne a szerkezete, az azért problémás, mert a lát+sz[ik] már passzivizálódott, elvesztette a tárgyát. És (minden reményem szerint) tárgyatlan igék már nem képesek újra passzivizálódni (pl. -ódik-kal)."

Látszódik

Komka Péter olvasónk azt kérdezi: "létezik-e olyan magyar szó (avagy: mennyire létjogosult, mennyire "hágja át" saját szabályait a nyelv), hogy látszódik?" Majd így érvel: "Ha netán lát+sz[ik]+ódik lenne a szerkezete, az azért problémás, mert a lát+sz[ik] már passzivizálódott, elvesztette a tárgyát. És (minden reményem szerint) tárgyatlan igék már nem képesek újra passzivizálódni (pl. -ódik-kal)."

A látszódik természetesen létezik (hiszen ezért a kérdés), sőt létezik hallatszódik is. Ezek azért furcsák, mert pleonazmus, azaz túlbőség van bennük: két képző, melyek (úgy tűnik) ugyanazt fejezik ki. Maga a lát tárgyas ige (Marci sünt lát), ebből -sz képzővel jött létre a - mondjuk most így egyszerűen - szenvedő lát-sz-ik ige (A sün alig látszik). Ehhez valóban semmilyen jelentéstöbbletet nem ad hozzá az -ód képző (A sün alig látszódik). Akkor minek van ott?

Először két megjegyzés. Levélírónk és barátai úgy gondolják, vannak "ikes" képzők, például -szik (ismerszik), -lik (fénylik). Ez így nem pontos. Az -ik nem a képzés, hanem a ragozás része, hiszen a többi személyben, időben meg sem jelenik (lát-sz-om, fény-l-ett stb.); a képző viszont a képzett ige minden alakjában ott kell hogy maradjon, hiszen éppen azért minősítjük képzőnek, mert új szót hozott létre, amely nélküle nem volna az, ami. Annyit mondhatunk, hogy bizonyos igetövek (így a tűn-, úsz-, de ugyanígy az -sz-, -l-, -ód- képzők) ikes ragozásúak: vál-ik, úsz-ik, lát-sz-ik, fény-l-ik, zúz-ód-ik stb.). Nincs tehát -szik vagy -ódik képző, a fenti igéket jobb volna látsz-, fényl-, zúzód- igékként emlegetni. Az, hogy az -ik elemet az ige szerves részének érezzük (holott nem az), abból adódhat, hogy a magyar szótár- és nyelvtanírói hagyomány az ige egyes szám harmadik személyű alakját tekinti emblematikusnak, mintegy az ige nevének. Míg németül a schlafen igéről beszélünk (főnévi igenévvel), addig magyarul inkább az alszik (és nem az aludni) igéről. De hát ez csak konvenció.

A másik megjegyzendő, hogy az -ód képző persze -őd alakban is jelentkezik, illeszkedve a tő magánhangzójához: üt-őd-ik, ken-őd-ik. A váltakozás lehetőségét nagybetűvel jelezzük, tehát az -ód/-őd együttes jelölése -"d.

És most az alapprobléma. Az -sz képző néhány igénél valóban értelmes elem: lát-sz-ik, hallat-sz-ik, megismer-sz-ik, ahol jelentése szenvedő, olyan, mint a -ható végződésé, tehát "látható, hallható, megismerhető". A legtöbb igében azonban az -sz-nek nincs ilyen jelentése. Az eskü-sz-ik, alku-sz-ik esetében csak annyi világos, hogy az -sz igét képez, de konkrét jelentése nincs, csak nyelvtani funkciója: igeképző. Az al-sz-ik, ját-sz-ik esetében még ködösebb a dolog (hiszen nincs önálló al, ját szó), de a képző legalább alaktanilag fülöncsíphető, mert ezek a tövek -sz nélkül is előfordulnak: al-hat, ját-ék. A nyelvtörténet számos más igében is kimutatja az egykori képzőt, pl. úszik, tetszik, de ez a mai nyelv szempontjából "döglött" (szebb szóval: fosszilizálódott, megkövült, a nyelvtan számára hozzáférhetetlen vagy viszszakereshetetlen) elem. Éppen a látszódik-féle "túlképzések" mutatják, hogy az -sz- kezdi mindenütt elveszteni jelentését, beleolvad a szóba. (És akkor még nem is beszéltünk a hall-at-sz-ik alakban megbúvó, ugyancsak döglött -at képzőről, melyről már semmi értelmeset nem lehet mondani, hiszen elvileg hallszik alakot várnánk, ami létezett is.)

A mai nyelvben leginkább az -ód képzővel fejezzük ki, ha a cselekvést az alany nem végzi, hanem csak átéli, elszenvedi, történik vele, azaz ha az ige "nem aktív". Például: A tanár megbántotta Bözsit; Bözsi megbánt-ód-ott. Az első mondat aktív: az alany (a tanár) csinált valamit. A második mondatban az alany (Bözsi) nem "csinál" semmit, csak elszenvedi, amit más végez rajta (ezért hívjuk "szenvedőnek", passzívumnak). De ez se pontos: a szenvedő szerkezetben még van cselekvő és van cselekvés, csak éppen az elszenvedő szemszögéből fogalmazunk, tehát "Bözsit megbántották" egyenlő Bözsi meg lett bántva vagy Bözsi megbántatott. Az -ód-dal viszont a cselekvést úgy állítjuk be, mintha azt senki sem végezné, csak úgy "magától" történne: ezt hívjuk "félszenvedőnek", azaz mediálisnak, esetleg "visszahatónak", "szenvedő árnyalatúnak". A kútügy a tegnapi gyűlésen is fölvetődött. Itt félszenvedőben fogalmaztunk, mintha a fölvetés cselekvő nélkül következett volna be (pedig valaki nyilván fölvetette). Nagyon termékeny az -ód képző félszenvedő használata: Egyre-másra vivődnek színre a cseh darabok. Mihelyt egy könyv lefordítódik, megszűnik a varázsa. A törvényt meghozták, de nem alkalmazódik. Figyelik, ez utóbbi milyen finom: az első félmondatban a törvény tárgyi szerepű, formailag van cselekvő, csak éppen az üres többes szám harmadik személlyel (-ták) fejezem ki; a másodikban már nincs is cselekvő!

A látszik, hallatszik tipikusan félszenvedő értelmű igék: a mai nyelvérzék kezdi hiányolni ezekben az -ód képzőt, hiszen ma már a félszenvedő igék szabályos "kaptafája" az -ód képzővel való ellátottság. Ezt analógiásan rákényszerítjük olyan tövekre is, melyek eredetileg már tartalmaztak hasonló értelmű (-sz) képzőt, de ez elhomályosult, s így nem tudja eltorlaszolni az új képzési folyamatot: megszületik a látszódik, hallatszódik. Ez történt régebben az érzik "érezhető", képzik "képként látható" igékkel: Érzik rajta a szenvedély, Megképzik előttem egy látomás. Ma már ezek -ód-dal mennek: érződik, képződik. Számomra egyébként a látszódik, hallatszódik igék (egyelőre) nem tartoznak a gondozott nyelvhasználatba. Mondom őket, de csak a fesztelen, sőt enyhén bizalmas stílusban, valahol a Menjé´ a másik bankba és az Ordított, mind a izé környékén.

Levélírónk reméli, hogy tárgyatlan igék nem képesek passzivizálódni. Valóban, nem lehet valamit aludni, valakit futni, s így nincs *alvódik, *futódik. A látszik, hallatszik azonban már nem tekinthető rendesen levezetett lát-sz-, hallat-sz- passzív képzésűnek, s így -ód-dal való passziválásuk lehetséges, sőt az érthetőség szempontjából hasznos. És különben is: reményeink nem mindig válnak valóra.

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

  • Kardos András

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.