Nádasdy Ádám: Modern Talking

  • 2002. március 28.

Egotrip

Komka Péter olvasónk azt kérdezi: "létezik-e olyan magyar szó (avagy: mennyire létjogosult, mennyire "hágja át" saját szabályait a nyelv), hogy látszódik?" Majd így érvel: "Ha netán lát+sz[ik]+ódik lenne a szerkezete, az azért problémás, mert a lát+sz[ik] már passzivizálódott, elvesztette a tárgyát. És (minden reményem szerint) tárgyatlan igék már nem képesek újra passzivizálódni (pl. -ódik-kal)."

Látszódik

Komka Péter olvasónk azt kérdezi: "létezik-e olyan magyar szó (avagy: mennyire létjogosult, mennyire "hágja át" saját szabályait a nyelv), hogy látszódik?" Majd így érvel: "Ha netán lát+sz[ik]+ódik lenne a szerkezete, az azért problémás, mert a lát+sz[ik] már passzivizálódott, elvesztette a tárgyát. És (minden reményem szerint) tárgyatlan igék már nem képesek újra passzivizálódni (pl. -ódik-kal)."

A látszódik természetesen létezik (hiszen ezért a kérdés), sőt létezik hallatszódik is. Ezek azért furcsák, mert pleonazmus, azaz túlbőség van bennük: két képző, melyek (úgy tűnik) ugyanazt fejezik ki. Maga a lát tárgyas ige (Marci sünt lát), ebből -sz képzővel jött létre a - mondjuk most így egyszerűen - szenvedő lát-sz-ik ige (A sün alig látszik). Ehhez valóban semmilyen jelentéstöbbletet nem ad hozzá az -ód képző (A sün alig látszódik). Akkor minek van ott?

Először két megjegyzés. Levélírónk és barátai úgy gondolják, vannak "ikes" képzők, például -szik (ismerszik), -lik (fénylik). Ez így nem pontos. Az -ik nem a képzés, hanem a ragozás része, hiszen a többi személyben, időben meg sem jelenik (lát-sz-om, fény-l-ett stb.); a képző viszont a képzett ige minden alakjában ott kell hogy maradjon, hiszen éppen azért minősítjük képzőnek, mert új szót hozott létre, amely nélküle nem volna az, ami. Annyit mondhatunk, hogy bizonyos igetövek (így a tűn-, úsz-, de ugyanígy az -sz-, -l-, -ód- képzők) ikes ragozásúak: vál-ik, úsz-ik, lát-sz-ik, fény-l-ik, zúz-ód-ik stb.). Nincs tehát -szik vagy -ódik képző, a fenti igéket jobb volna látsz-, fényl-, zúzód- igékként emlegetni. Az, hogy az -ik elemet az ige szerves részének érezzük (holott nem az), abból adódhat, hogy a magyar szótár- és nyelvtanírói hagyomány az ige egyes szám harmadik személyű alakját tekinti emblematikusnak, mintegy az ige nevének. Míg németül a schlafen igéről beszélünk (főnévi igenévvel), addig magyarul inkább az alszik (és nem az aludni) igéről. De hát ez csak konvenció.

A másik megjegyzendő, hogy az -ód képző persze -őd alakban is jelentkezik, illeszkedve a tő magánhangzójához: üt-őd-ik, ken-őd-ik. A váltakozás lehetőségét nagybetűvel jelezzük, tehát az -ód/-őd együttes jelölése -"d.

És most az alapprobléma. Az -sz képző néhány igénél valóban értelmes elem: lát-sz-ik, hallat-sz-ik, megismer-sz-ik, ahol jelentése szenvedő, olyan, mint a -ható végződésé, tehát "látható, hallható, megismerhető". A legtöbb igében azonban az -sz-nek nincs ilyen jelentése. Az eskü-sz-ik, alku-sz-ik esetében csak annyi világos, hogy az -sz igét képez, de konkrét jelentése nincs, csak nyelvtani funkciója: igeképző. Az al-sz-ik, ját-sz-ik esetében még ködösebb a dolog (hiszen nincs önálló al, ját szó), de a képző legalább alaktanilag fülöncsíphető, mert ezek a tövek -sz nélkül is előfordulnak: al-hat, ját-ék. A nyelvtörténet számos más igében is kimutatja az egykori képzőt, pl. úszik, tetszik, de ez a mai nyelv szempontjából "döglött" (szebb szóval: fosszilizálódott, megkövült, a nyelvtan számára hozzáférhetetlen vagy viszszakereshetetlen) elem. Éppen a látszódik-féle "túlképzések" mutatják, hogy az -sz- kezdi mindenütt elveszteni jelentését, beleolvad a szóba. (És akkor még nem is beszéltünk a hall-at-sz-ik alakban megbúvó, ugyancsak döglött -at képzőről, melyről már semmi értelmeset nem lehet mondani, hiszen elvileg hallszik alakot várnánk, ami létezett is.)

A mai nyelvben leginkább az -ód képzővel fejezzük ki, ha a cselekvést az alany nem végzi, hanem csak átéli, elszenvedi, történik vele, azaz ha az ige "nem aktív". Például: A tanár megbántotta Bözsit; Bözsi megbánt-ód-ott. Az első mondat aktív: az alany (a tanár) csinált valamit. A második mondatban az alany (Bözsi) nem "csinál" semmit, csak elszenvedi, amit más végez rajta (ezért hívjuk "szenvedőnek", passzívumnak). De ez se pontos: a szenvedő szerkezetben még van cselekvő és van cselekvés, csak éppen az elszenvedő szemszögéből fogalmazunk, tehát "Bözsit megbántották" egyenlő Bözsi meg lett bántva vagy Bözsi megbántatott. Az -ód-dal viszont a cselekvést úgy állítjuk be, mintha azt senki sem végezné, csak úgy "magától" történne: ezt hívjuk "félszenvedőnek", azaz mediálisnak, esetleg "visszahatónak", "szenvedő árnyalatúnak". A kútügy a tegnapi gyűlésen is fölvetődött. Itt félszenvedőben fogalmaztunk, mintha a fölvetés cselekvő nélkül következett volna be (pedig valaki nyilván fölvetette). Nagyon termékeny az -ód képző félszenvedő használata: Egyre-másra vivődnek színre a cseh darabok. Mihelyt egy könyv lefordítódik, megszűnik a varázsa. A törvényt meghozták, de nem alkalmazódik. Figyelik, ez utóbbi milyen finom: az első félmondatban a törvény tárgyi szerepű, formailag van cselekvő, csak éppen az üres többes szám harmadik személlyel (-ták) fejezem ki; a másodikban már nincs is cselekvő!

A látszik, hallatszik tipikusan félszenvedő értelmű igék: a mai nyelvérzék kezdi hiányolni ezekben az -ód képzőt, hiszen ma már a félszenvedő igék szabályos "kaptafája" az -ód képzővel való ellátottság. Ezt analógiásan rákényszerítjük olyan tövekre is, melyek eredetileg már tartalmaztak hasonló értelmű (-sz) képzőt, de ez elhomályosult, s így nem tudja eltorlaszolni az új képzési folyamatot: megszületik a látszódik, hallatszódik. Ez történt régebben az érzik "érezhető", képzik "képként látható" igékkel: Érzik rajta a szenvedély, Megképzik előttem egy látomás. Ma már ezek -ód-dal mennek: érződik, képződik. Számomra egyébként a látszódik, hallatszódik igék (egyelőre) nem tartoznak a gondozott nyelvhasználatba. Mondom őket, de csak a fesztelen, sőt enyhén bizalmas stílusban, valahol a Menjé´ a másik bankba és az Ordított, mind a izé környékén.

Levélírónk reméli, hogy tárgyatlan igék nem képesek passzivizálódni. Valóban, nem lehet valamit aludni, valakit futni, s így nincs *alvódik, *futódik. A látszik, hallatszik azonban már nem tekinthető rendesen levezetett lát-sz-, hallat-sz- passzív képzésűnek, s így -ód-dal való passziválásuk lehetséges, sőt az érthetőség szempontjából hasznos. És különben is: reményeink nem mindig válnak valóra.

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.