Egotrip

Sikeres ülésszakot zárt az Országgyűlés kormányoldala: egy sor olyan törvény született meg, ami az eddiginél nagyobb szabadságot nyújt a kormánynak bizonyos gazdasági szervezetek működtetéséhez. Mire való végül is a kormánytöbbség, ha nem arra, hogy egy kormány megszabadulhasson a kezét (és pénztárcánk szabad használatát) korlátozó jogszabályi kötelékektől?

Már a külvárosban haladt a busz, mikor súlyos teher nehezedett a mellkasomra, mintha kívülről és belülről feszülne egymásnak lét és nemlét, a tégla és a tégla árnya. Asszonyom, mondtam, uram, mondta, poggyászát leemelte a csomagtartóról, s mellkasomra támaszkodó kezét huncut szavakkal követte: milyen magasan ül maga, az ember eltéveszti a funkcióját. Az asszony körmein zöld és lila lakkcsíkok húzódtak, melyek a kézfején át a csuklójára fordulva folytatódtak. Versenyző vagyok, mondta, és nekem be kellett érnem ezzel a magyarázattal.

A magyart gyakran nevezik szokatlan, az európai átlagtól eltérő nyelvnek. Ez nemcsak az alapszókincs finnugor (tehát egzotikus, az Urálból hozott) volta miatt van így, hanem a nyelvtani szerkezet is nagyon más (például nincs hímnem-nőnem). Van azonban egy mindezeknél alapvetőbb, de titokzatosabb szerkezeti sajátság: a magyar úgynevezett "agglutinatív" nyelv, ami a szavak egyfajta sajátos felépítését jelenti. Az agglutináció megértéséhez egy percre meg kell kérdeznünk, mit is értünk "szón" - hiszen az egész dolog nyilván sokkal régibb, mint a nyelvtani tudatosság (maga a szó szó is legalább ezer éve él a magyarban). A nyelvközösség tehát tudta (ez más nyelveknél is így van), hogy van szó, mielőtt írásbeliség vagy pláne könyv alakba foglalt, tételes nyelvtan létezett volna.

Menyét leszek, a hód túl messze van, ha már szőrös állat akarok lenni, de nem fent, inkább lent, ahol az aljnövényzetben, kicsit a halál előtt, egy kicsit a halál után kell megkeresni a mindennapi betevőt, ott akarok turkálni, kutakodni az avarban, megkeresni az igazit a rothadó mohában, ahol csak a legnagyobbak vesznek el, a kisebbek meg megmaradnak láthatatlanságuk okán, észre sem veszik őket, nemhogy megölnék, szabadíts meg a gonosztól, Uram. Aztán az egyszerű emlősök viszonylag összeállnak, viszonylag megkeresik a lejtőt, ahonnan csak egy irányba lehet, aztán az emlősök mozit csinálnak, szétbasszák a fennálló rendet, mintha levernének egy poharat.

- Jujj, de undorító, megmondalak az apukádnak! - sírdogál Évike a hátsó udvarban, amikor a kis Béla valami nagyon gusztustalan dolgot mutat neki. Évike nem tudja, hogy idősebb Bélának masszázsszalonja van, és egy lakókocsiban berendezett peep-show-val járja a környék aprófalvait; vagy ha tudná is, jó nevelést kapott, és ezért nem hajlandó felülni "a vér nem válik vízzé" vagy "az alma nem esik messze a fájától" típusú előítéletes gondolkodásnak, viszont hisz abban, hogy a hatalom bölcsességgel és igazságosságal is párosul. Így azután egy másik előítélet rabságába esik, amit egyszerűen a "jó király" mítoszának nevezhetünk: e szerint az uralkodó bölcs és megfontolt, szíve szerint helyesen cselekedne, ámde gonosz tanácsadói, beosztottjai, alattvalói és parancsainak végrehajtói mindeme nemes szándékokat semmibe véve (vagy azokról mit sem tudva) rút dolgokat művelnek. Ha baj van tehát, a királyhoz mindig bízvást fordulhatunk.

Fölhúztam a rövid szárú kertésznadrágomat, alá egy Védd a békát! kurzív feliratú pólót, a zsebeimet teletömtem negróval, és kisétáltam a buszpályaudvarra. A 32-es kocsiállásnál némán hullámzott a tömeg, cekkerek és megizzadt nejloningek (36-ostól 45-ösig), nyakkendőket himbált a bámulatos szellő. Beálltam a jelzett sor végére, csakhamar megláttam egy fejjel magasabbról a könnyű, széntalpú cipőjében, fregatt-puha léptekkel közelítő bajszos, az utazástól elgyötört arcú sofőrt, nézte a várakozókat, de mintha ezúttal kissé elmerevedett volna a hámszövet alá bevarrt szilikonlapcsalád. És még egyszer: tekintete, mint a bérgyilkosé, kit motivikusan nem hordott anyaöl.

És persze nem éri meg megtenni, de nem éri meg nem megtenni sem, azaz mégis belül van a világ, ellentétben a buddhista értelmezéssel. Legalábbis bizonyos esetekben, hogy ezzel finomítsam a fenti kijelentés globális voltát, még annak fényében is, hogy a továbbiak talán nem fognak szervesen illeszkedni semmihez, de ez már talán nem szokatlan.

A munka ünnepét követő első munkanapon K. Dezső fölhívta E. Kornélt. A mobilon üzenetrögzítő. K. Dezső káromkodott, letette. Másodszor beleszólt, hogy nagyon sajnálja, hogy lelkiismeret-furdalása van, hogy nem kellett volna így nekiesnie, hogy tőle, K. Dezsőtől biztosan nem ezt várta. És hogy beszéljék meg egy sör mellett. Elköszönt, letette.

Azon a napon, amikor lezárult a NATO-külügyminiszterek budapesti találkozója, felkerült a netre egy másik nemzetközi szervezet, az IMF jelentése. Nem tudni, minek köszönhető a jó hónapos késedelem: a május végén közzétett jelentésen ugyanis az április 18-i dátum szerepel. A hosszú átfutási idő azért sem érthető, mert időközben, május 18-án egy aznapi keltezésű IMF-jelentés is napvilágot látott a világhálón. Ez utóbbi (előbbi?) az ország gazdasági folyamatait és gazdaságpolitikáját áttekintő szokásos éves konzultáció tapasztalatait foglalta össze. Az IMF ügyvezető igazgatói azon nézetüknek adtak hangot, hogy a figyelemre méltó gazdasági eredmények ellenére költségvetési kiigazításra lesz szükség, amennyiben fennmarad a gyors gazdasági növekedés Magyarországon. A május 18-i jelentés záró bekezdése már előrevetítette az utóbb napvilágot látott, de előbb megírt másik jelentés üzenetét: Magyarország statisztikái általában jók, de azért javasolják: "teljesebb fedést biztosítsanak a költségvetési számlák, hogy lehetővé tegyék a költségvetési pozíció pontosabb felmérését".

kívüli élményem volt a villamoson. Hátulról, úgy két és fél méteres magasságból láttam magam, de még csak annyit tudtam megállapítani, hogy a kutya megint ráfeküdt a pólómra, amikor rám csörgött G., a festőnő, hogy lenne-e kedvem megnyitni a kiállítását, amelyen ufókat ábrázoló festményeket mutat be.

Dr. J. M. - a fehér bőrű, vallásos, negyvenes férfi, aki a valóságban se nem J., se nem M., viszont jó nevű értelmiségi családból való - 1996 és 1998 között keddenként maga mosdatta kislányát. A gyermekkel azelőtt, hároméves koráig apja elvétve foglalkozott. Akkortól azonban az anya keddenként társaságba járt.

Szerintem abból nem sül ki semmi jó, ha találkozik Az Ember, Aki Létra Akar Lenni és Az Ember, Aki A Vihar Szeme. Kevésbé volt reggel, mint délelőtt, de sötét volt, tehát mindegy, a meteorológiában járatlanok simán képzelhették, hogy Füst Milán naplója takarja el a napot, pedig csak vak volt a tavasz, rendetlenkedett a kisded, úgy tett, mintha ősz lenne, riszált és rinyált, rettenetes volt és ostoba.

Mint exholdkóros, csodálattal adózom a tetőteraszoknak. Egy ilyen extúrán mondhattam esetleg, hogy Putnik melanzs. Értelmét a Hold fénye beragyogta (de már megint ezek a kozmikus viszonylatok). Ha akkor nem mondtam, hát most, kivételes alkalom, álltunk Újvidéken a Putnik Hotel halljában, és egyszer csak megmozdul valami ébenfekete hallójáratomban, a kalapács, az üllő és a kazánkovács háromszögében: Putnik melanzs. (Ma sem leszek a lineáris cselekménybonyolítás felkent papja.)

Senki ne mondja, hogy az új évezredben Európa közepén kiveszett volna a mágikus gondolkodás a vezető értelmiségből.