Kálmán C. György: Magánvalóság (Mágia)

  • 2001. május 24.

Egotrip

Senki ne mondja, hogy az új évezredben Európa közepén kiveszett volna a mágikus gondolkodás a vezető értelmiségből.

Mágia

Senki ne mondja, hogy az új évezredben Európa közepén kiveszett volna a mágikus gondolkodás a vezető értelmiségből.

Manapság elképesztő stilisztikai mutatványokat végeznek az újságírók, hogy kikerüljék az "Orbán Viktort meggyilkolni" kifejezést, egyáltalán: hogy Orbán Viktor neve és a (bér)gyilkosság még véletlenül se forduljon elő egy mondatban. (Mert nem úgy van az, kedves Hammer Ferenc a múlt heti MaNcsból, hogy, idézem, "a >>megölni>miniszterelnökigazi nevük, hogy meg ne leljék őket az ártó erők), ne kelljen kimondani (vagy leírni) az egyértelmű tényt. A kimondás a rémséges veszedelemnek vagy a rettenetes mocsoknak a felidézése, s ezzel akár előidézése volna. Hogy az a bizonyos orosz izé... hát szóval nem rendes ember, valami szörnyűséges izé... dolgot művelne az izé... miniszterelnökkel.

Egyébként hatásvadász mivoltában is tök érdektelen kérdés hangzott el, Frei Tamás egy népszórakoztató kókler, mélysége semmi, olykor bulvárszinten persze lehet érdekes is, amit csinál. A kérdésnek, amit föltett, semmi súlya nincs. Gondoljunk el például egy normális országot, ahol egy kereskedelmi adó sztárriportere megkérdezi a Rossz Fiút, mennyiért tenné el láb alól Victor Orbant, aki mondjuk ennek a normális országnak volna a miniszterelnöke. Erre Victor Orbannak eszébe nem jutna reagálni, hosszas újságírói faggatózásra esetleg mondana valami vicceset, amilyet az államférfiak szoknak, aztán annyi. Semmi háborgás, értelmiségi segédcsapatok kiáltványozása, semmi vizsgálat és személyi konzekvenciák. Istenkém, annyi hülyeség van mindenféle bulvárlapban, kereskedelmi csatornán. Akinek ilyen a színvonala, olvassa és nézze.

De mivel ebben az országban élünk, ahol a kormány súlyos pracliját (óvólag, figyelmeztetőleg, bátorítólag, rosszallva) a sajtó vállára helyezi, és semmi nem kerüli el bölcs figyelmét, ebből a baromságból ügy bír lenni. Utána pedig Frei és Juszt viadala, amely a fent említett normális országban a rosszabb botránymagazinok sokadik oldalán lenne kis hír, olyan szintű, mint hogy melyik bemondónő kivel fut újabban, vagy hogy hányat kölykedzett a jeles díva macskája. Pedig hát csak a sajtó aljáról van szó, riporterek szenzációhajhászásáról és ügyeskedéséről, stiklikről és ellenstiklikről. Hogy ez mitől lenne politikai kérdés? Vagy akár sajtóetikai? Ugyan már.

Próbáljuk eljátszani a normális országot! Szarjunk az egészre!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.