Para

Kovács Imre: A horror vakui

publikálva
2001/25. (06. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Menyét leszek, a hód túl messze van, ha már szőrös állat akarok lenni, de nem fent, inkább lent, ahol az aljnövényzetben, kicsit a halál előtt, egy kicsit a halál után kell megkeresni a mindennapi betevőt, ott akarok turkálni, kutakodni az avarban, megkeresni az igazit a rothadó mohában, ahol csak a legnagyobbak vesznek el, a kisebbek meg megmaradnak láthatatlanságuk okán, észre sem veszik őket, nemhogy megölnék, szabadíts meg a gonosztól, Uram. Aztán az egyszerű emlősök viszonylag összeállnak, viszonylag megkeresik a lejtőt, ahonnan csak egy irányba lehet, aztán az emlősök mozit csinálnak, szétbasszák a fennálló rendet, mintha levernének egy poharat.

Menyét leszek, a hód túl messze van, ha már szőrös állat akarok lenni, de nem fent, inkább lent, ahol az aljnövényzetben, kicsit a halál előtt, egy kicsit a halál után kell megkeresni a mindennapi betevőt, ott akarok turkálni, kutakodni az avarban, megkeresni az igazit a rothadó mohában, ahol csak a legnagyobbak vesznek el, a kisebbek meg megmaradnak láthatatlanságuk okán, észre sem veszik őket, nemhogy megölnék, szabadíts meg a gonosztól, Uram. Aztán az egyszerű emlősök viszonylag összeállnak, viszonylag megkeresik a lejtőt, ahonnan csak egy irányba lehet, aztán az emlősök mozit csinálnak, szétbasszák a fennálló rendet, mintha levernének egy poharat.

Az ismeretlen Campona sírja, ahogy előássák majd a senkik egy kedvezőbb pillanatban a frankó emlékeket, amikor végre történelem lesz ez a rettenetes mozzanat, amit végig kell élnünk, legalább nekünk, hogy hírmondó se maradjon, csak a kurvák, mint az emlékezés letéteményesei: ki volt ekkor odafent, és oda alul, ahol mosakodni, de nem, dehogy, inkább felejts, mint igen.

Aztán a kevésbé kedves egy kicsit közelebb hajol, fülembe súgni a bércápa napidíját, ahogy úszkálni látszik, de rengeteget fogyaszt, nekik pénzbe kerül, nekem puszta élvezet, rohadjál szét, állok a Tik-Tak előtt, és várom a végzetem, Malacka rákos és Micimackó túl van az életen, betegek mind, nincs szerelem, nincs semmi ahhoz fogható, csak a folyamatos jelen, meg az általános alany, meg a mosatlan ruhák a mosógép előtt, mint ahogy ezentúl mindig, ezentúl mindig kell válogatni piszkos ruhát, az egyik kéz a vödörben, a másik a tarkón, mint mindig, de nem lőnek, nem gyalulnak szét, csak hagynak állni, szemét szemükben az a lenéző félkacsintás, amitől beindul a hormonháztartás, és a legkedvesebb öleb is ölni akar, sakál, korcs, meg a szerelem, persze, hozd el a húgod, mutasd be neki a nevelőapád, most jó.

De nincs kétség, biztos a kezed, rátalálsz a forrásra, sőt felfedezed, fakad a kezedből víz, üdítő, gyönge harmat, rohadj meg - mondja -, rohadj meg, mert... A többit kitalálod, nincsenek kivételek és nincsenek határok, elátkoz, persze, hogy elátkoz, és nem segíthetsz, csak feldolgozod az átkot.

Aztán megáll előtted, és azt mondja (kérdezi): mit akarsz?

És nem válaszolsz.

publikálva
2001/25. (06. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk