Átláthatóság
Azon a napon, amikor lezárult a NATO-külügyminiszterek budapesti találkozója, felkerült a netre egy másik nemzetközi szervezet, az IMF jelentése. Nem tudni, minek köszönhető a jó hónapos késedelem: a május végén közzétett jelentésen ugyanis az április 18-i dátum szerepel. A hosszú átfutási idő azért sem érthető, mert időközben, május 18-án egy aznapi keltezésű IMF-jelentés is napvilágot látott a világhálón. Ez utóbbi (előbbi?) az ország gazdasági folyamatait és gazdaságpolitikáját áttekintő szokásos éves konzultáció tapasztalatait foglalta össze. Az IMF ügyvezető igazgatói azon nézetüknek adtak hangot, hogy a figyelemre méltó gazdasági eredmények ellenére költségvetési kiigazításra lesz szükség, amennyiben fennmarad a gyors gazdasági növekedés Magyarországon. A május 18-i jelentés záró bekezdése már előrevetítette az utóbb napvilágot látott, de előbb megírt másik jelentés üzenetét: Magyarország statisztikái általában jók, de azért javasolják: "teljesebb fedést biztosítsanak a költségvetési számlák, hogy lehetővé tegyék a költségvetési pozíció pontosabb felmérését".
E ködös megfogalmazás akkor nyert értelmet, amikor napvilágot látott az előbbi (utóbbi?) jelentés is, amelynek második része a költségvetés átláthatóságát vizsgálja a Valutaalap erre vonatkozó kódexe alapján (Code of Good Practices on Fiscal Transparency). A jelentés - a szokásos "egyfelől-másfelől" formulát követve - egyrészt (kettő darab pontban) elismeri a jelentős előrehaladást e téren (például hogy az elkülönült alapok száma 29-ről 2-re csökkent 1995 óta), másrészt viszont megállapítja, hogy jó néhány területen javítani lehetne az átláthatóságot, és (hét darab pontban) kifejti az erre vonatkozó javaslatát. A dicsérő és elmarasztaló pontokat csak azért összesítettem, mert Orbán Viktor négy-egyes győzelemről tett jelentést népének, ami szerinte "még idegen pályán" is jó eredménynek számít. Az én olvasatomban viszont 2:7 arányú vereség az eredmény, ha van egyáltalán értelme az ilyesfajta mennyiségi érvelésnek.
Az IMF által tett kritikai észrevételekkel és megoldási javaslatokkal nem untatnék senkit, hiszen ezekhez hasonlókkal az elmúlt hónapokban rendre találkozhatott az olvasó az ellenzéki politikusok és a szakértők fejtegetéseiben. (Hogy elejét vegyem a gyanúnak: a Valutaalap jelentése nem ezekre támaszkodott. Összefoglalójának első mondatából kiderül ugyanis, hogy a jelentés a hatóságoknak az IMF kérdőívére adott válaszaira és egyéb, a hatóságok által szolgáltatott dokumentumokra támaszkodik. Vagyis nem az ellenzék meg az idegenszívű szakértők jelentették fel az országot a Valutaalapnál, hanem ezt maga a kormányzat tette meg.)
A háromoldalnyi terjedelemben tárgyalt javaslatok taglalását ezért most mellőzném. Elég három, a honi sajtóban gyakran emlegetett intézmény nevét felidézni, amelyektől az IMF-jelentés 16-18. oldala is hemzseg: ÁPV Rt., MFB, Nemzeti Autópálya Rt. A javaslatok lényege, hogy jó lenne ezentúl ezeket az intézményeket is a költségvetés részévé tenni, az itt keletkező jövedelmeket szépen befizetni a kincstárba, a rajtuk keresztül folyó állami pénzeket pedig előzetesen jóváhagyatni az Országgyűléssel. Meg hogy a közbeszerzéshez a kormányzat minden szintjén ragaszkodni kellene.
Ilyen egyszerű a dolog.
Vagy ilyen egyszerű lenne, ha a javaslatok nem találnának újfent süket fülekre. Ha nem az lenne a kormányzati reakció, hogy köszönjük a dicsérő szavakat, de éppúgy nem kérünk a Valutaalap építő kritikájából, mint az ellenzékéből. Nekünk, magyar polgároknak minden úgy van jól, ahogy van (miniszterelnök). Meg: semmi sem tökéletes (kormányszóvivő). És különben is: az IMF szempontjai néhány dologban különböznek a nemzeti kormányokéitól (ugyanő).
Tényleg, mi köze a magyar nemzetnek az IMF bármiféle kódexéhez? Miért vegzálja a Valutaalap ilyenekkel nemzeti kormányunkat? Mikor az csupán a magyar vállalkozásokat szeretné megerősíteni azzal, hogy kiiktatja a közbeszerzést és a versenyt, hogy parlamenti felhatalmazás nélkül juttat állami vagyonokat és pénzeket ilyen-olyan nemzeti őrző-védőknek, vegyipari gyakorlattal rendelkező útépítőknek, munkában megőszült kőbányászoknak, agrárgazdáknak.
Mi ebben a rossz? És egyáltalán, mi közük ehhez a Valutaalap tisztviselőinek? Éppen csak annyi, hogy 1982-ben csatlakoztunk a szervezethez, és azóta is tagja vagyunk, vagyis a szervezet játékszabályai ránk is érvényesek. Ez ma még nem mondható el az Európai Unióról, amellyel csak társulási megállapodásban vagyunk. Ezért érthetetlen az effajta kormányzati reakció is: "számunkra az EU véleménye a mérvadó", márpedig "az EU-nak nincs ellenére, hogy költségvetésen kívüli támogatásra is lehetőséget találjon a kormányzat" (Magyar Hírlap, június 1.). Kétlem persze, hogy tényleg így van, pláne, mivel az IMF kódexe praktikusan az EU összes tagállamára vonatkozik.
De ha így volna, sem lenne elfogadható a válasz. Nekem legalábbis. A költségvetés átláthatósága ugyanis főleg azoknak az adófizetőknek az érdeke, akiknek a pénzéből összeáll. Ezek itt és most éppen mi, magyar állampolgárok vagyunk. Bármennyire is hihetetlen, de ebben az ügyben az IMF képviselői a mi érdekünkben szólaltak meg. Akkor is, ha ez szemben áll nemzeti kormányunk homályt kedvelő jeleseinek érdekével.
