Pálya a magasban (Izmos zsidók 1.

Hakoah Wien)

  • Szegedi Péter
  • 2007.09.06 00:00

Egotrip

Izmos zsidók 1. Hakoah Wien A 19. század végén a közép-európai zsidóság számára a sport az asszimiláció kiváló terepének bizonyult: egyrészt a kimagasló eredmények (gondoljunk Hajós Alfrédra, első olimpiai aranyérmesünkre) cáfolhatták a "gyenge, esetlen zsidó" képzetét, másrészt a zsidók a klubokban egyenrangú, kooperáló félként szerepelhettek keresztény társaikkal.

Izmos zsidók 1.

Hakoah Wien

A 19. század végén a közép-európai zsidóság számára a sport az asszimiláció kiváló terepének bizonyult: egyrészt a kimagasló eredmények (gondoljunk Hajós Alfrédra, első olimpiai aranyérmesünkre) cáfolhatták a "gyenge, esetlen zsidó" képzetét, másrészt a zsidók a klubokban egyenrangú, kooperáló félként szerepelhettek keresztény társaikkal. Néhány sportegyesület azonban nem vett fel zsidókat tagjai közé, ami törvényszerűen vezetett zsidó sportegyesületek alakításához. 1906-ban Max Nordau kezdeményezésére a 6. cionista kongresszuson megalakult a Jüdische Turnerschaft, amely összefogta a Muskel-Judentum (Izomzsidóság) jelszavát zászlajukra tűző egyesületeket. E klubok - ideológiájuknak megfelelően - a "színtiszta amatőrség" útját járták: céljuk nem a haszonszerzés, vagy korabeli fogalmakkal élve a "rekordhajhászás" és a "primadonnakultusz" ápolása, hanem a zsidó erő demonstrálása és a zsidó öntudat fejlesztése volt. A cionista klubok sportolói világoskék-fehér mezükre Dávid-csillagot varrtak, és többnyire valamilyen történelmi (Makkabi, Júdea, Sámson) vagy erőt sugárzó héber nevet választottak, mint Hakoah (Erő), Hehaver (Barát), Hagibor (Hős).

Az első világháború után főként Németországban és a volt Monarchia országaiban nap mint nap alakultak új cionista klubok, ami azonban csak részben magyarázható az antiszemitizmus elleni önvédelemmel vagy a cionizmus terjedésével. A régióban ugyanis a futball mint az identitás megélésének kiváló terepe, jelentős társadalmi pozíciókra tett szert. A Monarchia nagyvárosaiban özönlöttek a nézők a futballmérkőzésekre, megjelentek a mecénások, akik nem sajnáltak nagy összegeket költeni kedvenc csapatuk megerősítésére. Az egyre nagyobb méreteket öltő játékoskereskedelemben pedig élenjárt néhány cionista klub - így a Hakoah Wien és a Makkabi Brno néhány év alatt közel hetven labdarúgót szerződtetett Budapestről.

Kétségtelen, hogy a Hakoah és a Makkabi közül a bécsiek futottak be látványosabb karriert. Az egyesület alapításának magyar vonatkozása is van. 1908-ban alakult meg az első magyar cionista sportegyesület, a Vívó és Atlétikai Club (VAC). A bécsi Cricketters cionista diáksportolói vendégjátékra hívták a VAC-ot, s a budapestiek szereplése új impulzust adott a bécsi zsidó sportnak: 1909-ben megalakult a Hakoah Wien. A több sportágat is felkaroló klub futballszakosztályának köszönhetően lett ismert, amiben elévülhetetlen szerepet játszottak a Budapestről szerződtetett és illegálisan fizetett labdarúgók is. Az első világháború után a nagy bécsi klubok - a budapestiekhez hasonlóan - megszegték az amatőrszabályokat, a Hakoah pedig tevékeny szerepet játszott a hivatásos futball megteremtésében. A csapatban ugyan továbbra is kizárólag zsidó játékosok léphettek pályára, ám a klub filozófiája már a racionális üzleti szellemről, és nem az Izomzsidóságról szólt (nem meglepő tehát, hogy később a német zsidó sportszövetség azért bojkottálta a Hakoah-t, mert a klub "a testnevelés komoly problémái helyett az üzleties sportnak adta oda magát").

A Hakoah 1920-ban jutott fel az élvonalba, és a tízcsapatos bajnokság negyedik helyén végzett. A pár éve még jelentéktelen, elszigetelt cionista klub 1920 novemberében már 25 ezer néző előtt játszott döntetlent a bajnokicím-védő Rapiddal. A futball meghódította az osztrák fővárost, egymás után építették a stadionokat: 1911-ben még csak hét, 1921-ben már 43 sporttelep volt Bécsben. A Hakoah-nak kezdetben a külvárosi Floridsdorfban volt pályája, majd Leopoldstadtba, a város centrumába költöztek, ahol 1922-ben adták át a 30 000 férőhelyes krieaui stadiont.

A stadionépítéssel párhuzamosan pedig igyekeztek megerősíteni a csapatot, például 1923 elején megnyerték edzőnek a skót Billy Huntert, a Bolton Wanderers egykori játékosát, a Lausanne trénerét. A Hakoah folyamatosan igazolt Budapestről: a régóta náluk játszó Gansl Izidort (FTC) 1919-ben Molnár Frigyes (Nemzeti) és Nemes Sándor, a háromszoros ferencvárosi válogatott futballista követte Bécsbe (utóbbi Alexander Neufeld néven az osztrák válogatottban is pályára lépett). 1920-ban Fábián Sándor (az MTK kapusa) és Boros Endre (33FC) érkezett a Hakoah-hoz, majd 1922-ben Hess Lajos, illetve az MTK játékosa, a később edzőként világhírnevet szerzett Guttmann Béla lett a csapat tagja. 1923-ban a Ferencváros válogatott játékosa, Schwartz Ernő és a Nemzeti labdarúgója, Müller Elemér csatlakozott a kék-fehérekhez. A klub ekkor érte el első nagy nemzetközi sikerét: 1923 szeptemberében, Londonban 5:0-ra győzték le az angol kupadöntőt játszó, a másodosztályban ezüstérmet szerző West Ham Unitedet. Természetesen a külföldről igazolt játékosok nem ingyen játszottak. Guttmann Bélának tánciskolát nyitottak a Hakoah mecénásai, Molnár Frigyes tőzsdebizományos volt, Schwartznak pedig olyan állást biztosítottak, "ahol dolgozni nem kell". Nemes Sándor sportüzletet kapott, majd kávéházat nyitott, amely a klub híveinek köszönhetően "a legvirágzóbbak egyike" volt.

1924-ben a kontinensen elsőként Ausztriában legalizálták a profizmust, a Hakoah pedig újabb magyar játékost igazolt - a párizsi olimpiát is megjárt Eisenhoffer József a Makkabi Brnóból érkezett Bécsbe. A klub történelmet írt: a hat, alapembernek számító magyar labdarúgóval (Fábián, Eisenhoffer, Schwarz, Hess, Guttmann, Nemes) megerősített csapat megnyerte az első osztrák profi bajnokságot.

Ezt a sikert azonban többé megközelíteni sem tudta a Hakoah. Ugyan a Rapidhoz hasonlóan bajnoki meccseiken kimagasló, tízezres nézőszámuk volt, külföldi túrák révén próbálták kiadásaikat fedezni. 1925-ben jól jövedelmező lengyel túrát bonyolítottak le, egy évvel később az Egyesült Államokból kaptak meghívást. 1926 tavaszán a New Yorkba érkező csapatot a Broadway-n ünnepelték, Nathan Strauss szenátor üdvözölte a bécsi vendégeket. Egy hónap alatt tizenkét mérkőzést játszottak, melyből hetet meg is nyertek. A legnagyobb nézőszámot New Yorkban, a Giants-Flooring vegyes csapat elleni meccsükön érték el, a találkozót 46 ezren látták.

A csapatot azonban valósággal szétszedték az amerikaiak, így Guttmann, Schwartz, Häusler, Grünwald és Pollak a New York Giants, Eisenhoffer, Nemes, Drucker és Schönfeld a Brooklyn Wanderers csapatához szerződött. A komoly vérveszteséget a Hakoah részben újabb magyar importtal próbálta kompenzálni, 1926 nyarán szerződtették Nikolsburger Rezsőt, Kovácsi Bélát és Weisz Ármint. Másrészt 1927 tavaszán - a bécsi, illetve a korábban kint maradt játékosok részvételével - újabb amerikai utat szerveztek, a bevételből pedig újjászervezték volna a csapatot. A két és fél hónapos túrán 21 meccset játszottak az Egyesült Államokban és Kanadában, de korántsem értek el olyan jó eredményeket, mint egy évvel korábban. Ráadásul ezúttal Fábián, Wortmann és Gold nem tért haza a csapattal, amely 1928-ban kénytelen volt elbúcsúzni az élvonaltól. Magyarok ezután is rendszeresen érkeztek a bécsi cionista klubba, a Hakoah azonban rendre a kiesés ellen küzdött. Egészen 1938 tavaszáig: az Anschluss után pár nappal a klubot törölték az osztrák bajnokságból.

Neked ajánljuk