Legkisebb ködös semmis (Kettős ellenfedezék)

  • Tandori Dezsõ
  • 2007.09.06 00:00

Egotrip

Kettős ellenfedezék Nem szívelem a sporthasonlatokat (már). Magát a sportot nem feledem, de még a Schalke 04 is csak akkor dobbant szívemről (távolba ugorván rögtön), ha veszít. Fájni fáj azért, ami örömnek sem öröm. Így a kettős fedezék sem kedvencem, az öklözésből, ahogy a fociból se, hogy lesről engedte el, egész pályás letámadás, a bíró háta mögött, a gólvonalról kaparta ki, netán közelről nézi a játékot. Nekem ez a kettős fedezék az ellenkezőjeként ugrott be.

Kettős ellenfedezék

Nem szívelem a sporthasonlatokat (már). Magát a sportot nem feledem, de még a Schalke 04 is csak akkor dobbant szívemről (távolba ugorván rögtön), ha veszít. Fájni fáj azért, ami örömnek sem öröm. Így a kettős fedezék sem kedvencem, az öklözésből, ahogy a fociból se, hogy lesről engedte el, egész pályás letámadás, a bíró háta mögött, a gólvonalról kaparta ki, netán közelről nézi a játékot. Nekem ez a kettős fedezék az ellenkezőjeként ugrott be.

Mert megértett engem valaki a közelmúltban. Eleinte berzenkedett ellene csigolyája-lelke-praktikuma, feszengető volt neki. Megértette, hogyha valaki nem akar szereplősdit magának, az még nem médiacáfoló, ellenpíáros, hanem az ilyen embernek hozzá illő, lehetőleg a szereplősdiéhez hasonló javadalmazással járó munkát kell biztosítani néha. Akkor nem száll el. Ahogy a szuper-állatmentő B. Anna és férje a kétnapos verébfiókát egyébkénti saseledeli pucér bőnyegcsomócska-mivoltából szépséges tollazatú, csak épp féllábú verébkévé nevelte, nekem, hogy "ne szálljon el, már aztán, maradjon itt".

Különben is: nekem inkább az volt, hogy a világ szállt el. (Némi materiális, gusztustalan-politikai stb. vonatkozásától eltekintve.) Még a legenyhébb változatom is ez volt: "Hogyhogy nincs közöm hozzá? Mit kell engem eleve rá vonatkoztatni?" És fordítva.

Be lettem vonva tehát, írásosan, ami az amatőr-rajzos, amatőr-filozófusi mellett az egyetlen fusi, ami elképzelhető nekem (szóism.) a nagy lelkem salingeri ne-tudjam-meg, aztán-ne-mán alapállása mellett. De ezt hagyjuk.

Ne hagyjuk. Legingathatatlanabb hívemnek, legfinomabb szaglású irodalmáromnak, de még életem 41. éve társának sem tudom elmagyarázni, mi van velem így. Hogy pl. képtelen vagyok igazi valójában érzékelni bárkit, még pl. Kosztolányiról, Kafkáról se tudnék plasztikus, "korábban-ez-és-ez-volt" dolgozatocskát írni, mert nekem az ilyesmi már nem létezik. Max. az megy, hogy elolvasgatok egy-egy könyvet, és amíg kellek vele, reklámszerű folyóiratoknak odaadom, kedvükre teszek és ők kedvemre tesznek, hogy veszik tőlem, de ha ez megszűnik, nem lesz tragédia.

Tragédia csak az lett volna, ha mint a B. Feri, belehalok a teljeskarpályás vérömlenyembe az elesésem után, meg hogy nem mentem vele orvoshoz. Apa, hát hogy találkozzam én veled, hogy menjek el időre, helyre pontosan, elmész már, ha az életemért orvoshoz se mentem el. De ezt már megírtam.

Nekem kettős ellenfedezék ez az egyik dolog, azzal, hogy nem tudok irod. vagy képz. m. tört. érvénnyel senkiről semmit mondani. Mit mondjak, olyan ez, ahogy álomban látunk rekettyehártyát, képzelt angyalszárnyat, őszibarackhamvat, szétlőtt tankból kiszálló test-por-füstöt, elaltatott kutyalelket, madárlelket. Ilyen áttetsző ez a durva érzés, hogy SZÁMOMRA EZ ÉS EZ NEM LÉTEZIK TÖBB. Ahogy, s átmegyünk a másikba, egy szép nő vagy férfi szépsége, gazdagsága, sikere, boldogsága stb. számomra ez: bazmeg, a te dolgod, mi közöm hozzá. Nem vonatkoztatom magamra. Testem-lelkem öreg, csak úgynevezett szellemem még nem. De tessék elhinni, Tóth Alajos helyett dr. Temesvárit mondok, Sasztony Szaniszló helyett Szobieszkit, Fernandel helyett Fustort. Igen. Kimondom, és gulyásleves helyett makarónit mondok. Mert az jut az eszembe. És nem akarok hazudni. Ha Rilke pontos jegyeit a század szakácsművészetében (bocs. lírájában) nem tudom, mert LELKEM MÉLYÉR'L NEM IS AKAROM meghatározni, hát jövőbe látás helyett is járomcsontot mondok. S ez még nem bekeményítés.

Közbevetés (ez volt hát az első ellenfedezék): az a mondás, hogy: "Addig jó, míg azt hajtogatom, mellőztök. Onnét rossz, ha azt mondom már, nem kelletek nekem." A másik ellenfedezék pedig az, hogy nekem idő és tér nem passzol többet össze. Kondor Béla EGY ÜRESET LAPOZOTT, és én? KÉT ÜRESET. Két külön lap van. Egy: tíz órakor találkoznom kéne veled. Már az anyám jó sírjára, mi a francnak kéne? Olvasd el, mi mindent írtam, ott meglelsz engem, a pénzt meg add fel postán, a lapszámot dobd a ládámba. Telefonon a többit. És találkoznunk kéne a Krúdy presszóban. De az én lelkem Cheltenham lópályáján van, ahol egy ember vagy egy ló épp a nyakát töri, és annak örülök, hogy ösztönös gusztusossággal nem fogadtam az ellenfelüket. Halálon én ne nyerjek.

Ellenfedezék pedig e két dolog (hogy nem írok kerekded ismertetőket; hogy összevissza nem találkozgatok) azért, mert őszinteséget véd. Sok drága, kiváló ember van, jóakaróm, barátom, akikhez felnőni sem tudok talán. Jó. 'k így is megőriznek érzületükben. De velük miért is kellene örökös hűségnyilatkozatokkal verifikálni a kapcsolatot? Akadnak viszont hajmeresztő dolgok (még gyér hajú homlokfelteremnek is). Sosem hittem volna, hogy valaki, miután kérésemre nem tudott megvalósítani számomra egy tervet, melyet - jaj, könnyelműen - bíztam rá, "feljelent" utána nem csak engem, azaz elkezd az általam végül megcsinált mű ellen dolgozni, ráadásul személyes lobogással, nem csak levélben. Boldogtalan ember, mondom, hát reális fedezéket! Pl. ellene.

A szakmai élet, ím, reáliás. Mikor én az áttetsző kimondhatatlan evidencia-függöny mögött már csak önmagam élném. Jaj.

Folyt. köv.

Neked ajánljuk