Hammer Ferenc: Paszták népe (Gyalog Gallup)

avagy mit gondol a magyar nemzet találomra választott tagja saját nemzete állapotjáról. A hazudós görögök nyomvonalán haladva, az emberek mindenekelőtt azt gondolják, hogy az emberek hülyék, azazhogy ha bármi épkézláb eszükbe jut, akkor arról tüstént azt gondolják, hogy azzal oly egyedül vannak, mint Teleki Pál, a magyar revolverhős a végzetes pukkanás előtt, merthogy kérem, buták az emberek, meg hogy meg kell csak nézni, hogy milyen gyászos következményeket nyújtott itten a négy évtizedes agymosás, na tisztelet a kivételnek, teszik hozzá a szociológusi vénával rendelkezők. (E nézetnek létezik egy többes számban értelmezett változata, amikor is a magyarság mint olyan mállik az internacionális megnemértés tengerében.) Minden olyan esetben, amikor az elszigetelt egyszeri ember a cselekvés alanya (kb.: a fogoly-dilemma esetben), felhangzik, hogy mit számít az én szavam, és felbukkan a népi szociológia többfunkciós kulcsfogalma, a kisemberek, kérem... Másként fest a dolog, ha több, versenyző nézettel találkozik az utca embere. Az első érzést, mely ekkor hatalmába keríti a vélemények, illetve versengő valóságértelmezések tengerében fuldokló átlagembert, afféle episztemológiai katasztrofikus pesszimizmusnak nevezhetjük, azt sem tudja az ember, kinek higgyen ma már, hangzik a világ megismerhetetlenségével számot vető rezignáció bánatos hegedűszava. A gnózis lehetetlenségét az időbe kivetítve máskor úgy fogalmaz ugyanő, hogy ma ezt mondják, holnap meg azt mondják, míg végül az ideológiakritikai megközelítés hozhat csak átmeneti megnyugvást, miszerint mindegy, hogy mit mondanak, mert úgyis összevissza hazudozik mindenki. Ha a többféle vélemény közül sikerül átmenetileg az egyik mellé lehorgonyozni, akkor ettől kezdve igazából csak egyféle vélemény fog létezni, az övé, mert a többi vélemény egyrészt mennyiségileg elhanyagolható (törpe minoritás képviseli), másrészt az ellenkező vélemények, képviselőik valamilyen fogyatékossága folytán különben is diszkvalifikálandók (hazugságok, hülyeségek, gonoszságok). E véleménytulajdonítással azért nem kell túl sokat vesződnie a nemzet szabadon választott tagjának, mert (definíciószerűen) 1. nincs olyan vélemény, amit és ugyanakkor aminek az ellenkezőjét ne képviselné egyszerre (Ingyenes orvosi ellátást! Akinek pénze van, fizessen érte!), 2. nincs olyan véleménye, amit egy éven belül ne változtatna a homlokegyenes ellenkezőjére (a mi Gyulánk..., abcúg Gyula!). A nemzet találomra választott tagjának ha van határozott véleménye valamely társadalmi kérdésről, az többnyire onnan származik, hogy megnézi az újságban, mire szavaztak a legtöbben a közvélemény-kutatásban. A médiával kapcsolatos kritikai szemléletét (mind azt mondja, ahogy fönn fütyülnek) elegánsan egészíti ki a média valóságteremtő erejét elismerő ezredvégi belátás (benne volt a Blikkben). A hírek, események saját szájíz szerinti független értelmezését gyakran készteti nyaktörő logikai bűvészmutatványokra a tény, hogy a hírek sajátos, egyedi értelmezései gyakran ellentmondanak egymásnak (mivel Magyarország már belépett a NATO-ba, arról lesz a népszavazás, hogy legyen-e semleges a Közös Piac). Véleménye szerint a gazdaság bajainak mindenható forrása az, hogy ma Magyarországon senki nem akar dolgozni, hanem mindenki csak kereskedni meg nyerészkedni akar. A szociális igazságtalanságok orvoslása legfőbb letéteményeseként a Váci utcába beforduló bányászmenetet tartja, míg a politikai hatalmat kettős optikán át látja. Az omnipotens vezetés mindenért felelős, azonban impotens módon semmit sem tesz. A nemzet találomra választott tagja oly ravasz, talpraesett és szimpatikus, mint Svejk, a derék katona. De Hasek nélkül.