Jaksity György: Tőzsde

publikálva
1997/29. (07. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem vetemednék arra, hogy a rám porciózott két flekken megpróbáljam elmagyarázni, mi mozgatja és hogyan mozgatja a tőzsdei árakat, annál is inkább, mert ha ez sikerülne, akkor a tisztelt olvasó száztizenhat forintért olyan tudás birtokába jutna, amellyel elvileg végtelen mértékben növelhetné vagyonát. Mégis elkerülhetetlennek tűnik, hogy néhány szót vesztegessünk arra a jelenségre, ami minket, magyarokat és a világ leghatalmasabb gazdaságának, az amerikainak résztvevőit hosszú évszázadok elszigeteltsége után egy csónakba ültetett. Nevezetesen, az elmúlt mintegy másfél évben a magyar értékpapírpiacon befektetők a "pénzcsinálás" kollektív örömét együtt élhették át az óceán túloldalán gyakorló befektetőkkel, hiszen miközben a fizetésképtelenség felé sodródó magyar gazdaság 1995. évi fordulata után a Budapesti Értéktőzsde indexének értéke közel hatszorosára növekedett (nominálisan forintban mérve, de még dollárra átszámítva sem rossz), a New York-i tőzsde is az évszázad legnagyobb fellendülését élte át, és csak az év eddig eltelt részében mintegy húsz százalékkal emelkedett. A jelenség magyarázata mindkét esetben a gazdasági növekedés és a társasági eredmények növekedésének erősödése volt, stabil és az infláció (újbóli) felgyorsulásától nem fenyegett környezetben (Magyarország esetében ez inkább korábbi önmagához képest igaz kijelentés). Abban is hasonlóság mutatkozik, hogy a tőzsdei fellendülés milyen szocializációs jelenségekkel terhelten következett be, és a politikai, illetve egyéni önigazolás mekkora hullámait indította el. Egyrészt a tőzsdén megkeresett pénz mindig a befektetők ősi jogon járó jussa és persze kinél-kinél a zsenialitás egyik lehetséges megjelenési formája, miközben az elvesztett pénz felelőse sohasem a befektetői hülyeség, hanem a "kaszinóként működő tőzsde" meg a brókerek. Másrészt a gazdasági és tőzsdei fellendülés megkérdőjelezhetetlenné teszi az uralkodó kurzus gazdaságpolitikájának sikerét. A tőzsdei fellendülés Clinton elnök esetében individuális sikerélmény is, mert miközben a korábbi félrelépéseiről szóló tudósításokat már rég megunta az amerikai bulvárzsurnalisztika, az ő és a bájos Hillary korábbi, az arkansasi forró nyárban elkövetett spekulációit évek óta kongresszusi bizottságok és kormányhivatalok vizsgálják.

Nem vetemednék arra, hogy a rám porciózott két flekken megpróbáljam elmagyarázni, mi mozgatja és hogyan mozgatja a tőzsdei árakat, annál is inkább, mert ha ez sikerülne, akkor a tisztelt olvasó száztizenhat forintért olyan tudás birtokába jutna, amellyel elvileg végtelen mértékben növelhetné vagyonát. Mégis elkerülhetetlennek tűnik, hogy néhány szót vesztegessünk arra a jelenségre, ami minket, magyarokat és a világ leghatalmasabb gazdaságának, az amerikainak résztvevőit hosszú évszázadok elszigeteltsége után egy csónakba ültetett. Nevezetesen, az elmúlt mintegy másfél évben a magyar értékpapírpiacon befektetők a "pénzcsinálás" kollektív örömét együtt élhették át az óceán túloldalán gyakorló befektetőkkel, hiszen miközben a fizetésképtelenség felé sodródó magyar gazdaság 1995. évi fordulata után a Budapesti Értéktőzsde indexének értéke közel hatszorosára növekedett (nominálisan forintban mérve, de még dollárra átszámítva sem rossz), a New York-i tőzsde is az évszázad legnagyobb fellendülését élte át, és csak az év eddig eltelt részében mintegy húsz százalékkal emelkedett. A jelenség magyarázata mindkét esetben a gazdasági növekedés és a társasági eredmények növekedésének erősödése volt, stabil és az infláció (újbóli) felgyorsulásától nem fenyegett környezetben (Magyarország esetében ez inkább korábbi önmagához képest igaz kijelentés). Abban is hasonlóság mutatkozik, hogy a tőzsdei fellendülés milyen szocializációs jelenségekkel terhelten következett be, és a politikai, illetve egyéni önigazolás mekkora hullámait indította el. Egyrészt a tőzsdén megkeresett pénz mindig a befektetők ősi jogon járó jussa és persze kinél-kinél a zsenialitás egyik lehetséges megjelenési formája, miközben az elvesztett pénz felelőse sohasem a befektetői hülyeség, hanem a "kaszinóként működő tőzsde" meg a brókerek. Másrészt a gazdasági és tőzsdei fellendülés megkérdőjelezhetetlenné teszi az uralkodó kurzus gazdaságpolitikájának sikerét. A tőzsdei fellendülés Clinton elnök esetében individuális sikerélmény is, mert miközben a korábbi félrelépéseiről szóló tudósításokat már rég megunta az amerikai bulvárzsurnalisztika, az ő és a bájos Hillary korábbi, az arkansasi forró nyárban elkövetett spekulációit évek óta kongresszusi bizottságok és kormányhivatalok vizsgálják.

Nos, ha a divatos és jól hangzó, a gazdasági növekedésről, az alacsony inflációról és kamatokról szóló tézisek taglalásán túlestünk, érdemes néhány sokkal kevésbé poétikus tényezőt megvizsgálni. Így könnyen arra a következtetésre jutunk, hogy a tőzsdei fellendülés legerősebb mozgatórugói továbbra is egyrészt az egyéni és közösségi vágy a meggazdagodásra, másrészt kisszámú vállalat és vezetőinek átlagon felüli teljesítménye. A tőzsdei gazdagodás amatőrök számára is könnyen megvalósítható alternatívája az emelkedő árfolyamokkal jellemzett piacon történő befektetés. Az emelkedő árfolyamokhoz pedig mindössze annyi kell, hogy mindig legyenek új befektetők, akik több pénzt hajlandók ugyanazokért a részvényekért áldozni. (Ezt az egyszerű törvényszerűséget ismerték fel és alkalmazták a modern kori pilótajátékok szervezői, vagy például az Amway és más termékek multilevel marketingrendszerének alapítói.) Összegezve: a tőzsdei fellendülés forrás oldali magyarázata abban rejlik, hogy folyamatosan nő azoknak a száma és étvágya, akik szeretnék részüket kivenni a hausse-ból. Ennél sokkal érdekesebb jelenség, hogy vállalati oldalról néhány kiemelkedő részvénynek, társaságnak vagy éppen ágazatnak milyen nagy hatása van az egész piac alakulására. Magyarországon erre jó példa, hogy miközben az elmúlt években több mint negyven céget jegyeztek a tőzsdén, általában az első tizenöt legforgalmasabb adta a forgalom 99 százalékát. Ennél is kevesebb azon cégeknek a száma (például Borsodchem, Egis, Graboplast, Pannonplast, Richter, TVK, Zalakerámia), amelyek a tőzsdei fellendülés alapvető motorjai voltak, hiszen árfolyam-emelkedésük az indexénél nagyobb volt, vagyis a "magyar csoda" hátterében leginkább néhány tehetséges vállalati menedzser áll.

Az amerikai részvénypiac, bár nagyobb léptékben, de hasonlóan néhány vezérürü által vezetve menetelt felfelé, hiszen a tőzsdei árfolyam-emelkedésnél jobban csak Bill Gates vagyona nőtt, annak köszönhetően, hogy a Microsoft a világ ötödik legnagyobb tőkeértékű cégévé nőtte ki magát. A ranglistán kettővel mögötte álló Intel és a kettő együtt, a Wintel, ahogy az amerikaiak hívják őket, a személyiszámítógép-piac robusztus növekedésének és az ott megszerzett monopolisztikus pozíciónak köszönhetik, hogy a világ tíz legnagyobb tőkeértékű cége közé kerültek, a hozzájuk hasonló cégekkel együtt jelentősen javítva a tőzsdei indexeket. A másik fontos jelenség, hogy a technológiai részvényeken túlmenően a nagy amerikai mamutcégek részvényárfolyamainak emelkedése lendítette fel a tőzsdét. Így ha az ember semmi mást nem csinált, csak a világ két legnagyobb tőkeértékű cége, a General Electric és a Coca-Cola részvényeit vásárolta, már nem követett el nagy hibát.

publikálva
1997/29. (07. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk