Hammer Ferenc: Paszták népe (Párbaj)

  • 1997. július 10.

Egotrip

"Most délután kettő van, és érdeklődnék szeretettel az egotrip sorsa felől, ja és a Magyar Narancs telefonszáma megváltozott, az új szám négyötvenhat-nyolcvanhat-kilencvenegy, azaz négyes-hatos-ötös-nyolcas-hatos-kilences egyes" - hallatszott szelíden és egyszersmind sürgetően a főszerk. hely. üzenete a rögzítőn hétfő délután. A telefonszám kimondott és "betűzött" változata közötti különbség ékesszólóan mutatja azt az ismeretelméleti bizonytalanságot, amely az esetlegesnek és fenyegetőn kaotikusnak látott külvilág képzete (négyes-hatos-ötös) és az ember metafizikus rend-éhsége (négyötvenhat) között feszül. Ha valami, akkor ez a termékeny feszültség teszi nehezen kiszámíthatóvá az emberek vélekedését a kormányzatukkal kapcsolatban (és a parlamenti választások eredményét is). A modern demokráciák legitimitása, azaz a mindenkori hatalom elfogadottsága nagyrészt azon nyugszik, hogy a bizonytalansággal és félelemmel terhes jövőbe (négyes-hatos-ötös) nyúló csekély számú pallók egyike egy meggyőződés, miszerint ha csokornyakkendős tőzsdei alkuszok hullanak is az égből, akkor is lesz törvényhozás, papírpénz, sarki rendőr és központilag hitelesített naptár nemzeti ünneppel (négyötvenhat). A demokrácia a maga procedúráival egyszóval kultúránk jelentős jövőképző intézményének tekinthető, és a modernitás e jövőképző mágiájában való részvétel igénye a szavazási hajlandóság egyik oka a miénknél régebbi és unalmasabb demokráciákban. E tételnek nem mond ellent, hogy egyes jól futó kormányokat épp azért szavaznak ki a polgárok, mert már rámohásodtak a kormányrúdra (a túl sok kiszámíthatóság idegesítő és félelmet szül). Anyanyelvünk amúgy a kelleténél jobban ejt át bennünket a kormányzás szó által sugallt hajózási képzettel, melynek révén az a kimondatlan érzése támadhat az embernek, hogy a kormányzás valami olyan dolog, amikor tízmillió magyar tekergeti a haza hajójának böhömnyi kormánykerekét boldogabb vizek felé haladva. A kormányzás ezzel szemben ugyanis többnyire viszonyokban testet öltő kollektív vállalkozás, és azt hívják demokráciának, amikor a köztársaság polgárai meghatározott intézmények és eljárások segítségével kollektíve döntéseket hozhatnak arról, hogy hogyan kívánnak élni. (Egyénileg is hoznak döntéseket, sőt leginkább egyéni döntéseket hoznak, de most nem ezekről beszélünk.) E kollektív döntéshozatal víziója a legértékesebb része egy politikai kultúrának, tűnjék a döntéshozatal akármilyen formálisnak, kiüresedettnek vagy korruptnak is. Amerikában, ahol egyre inkább tűnik úgy, hogy a kormányzási versengés abban merül ki, hogy a csapatok a meccs során olykor mezt cserélnek, többek között azért találták ki az elnökjelölti viták intézményét, hogy a polgárok végre találjanak valami olyan azonosító pontot (hajviselet, zakóhajtóka), amelyhez viszonyulva látnak végre valami különbséget a jelöltek között, talán így elmennek szavazni. A liberális demokrácia e felemás vívmánya, a politikus-szópárbaj a McDonald´s-szal, a Windows-zal és a PR-ral egy csomagban megérkezett hazánkba is. Látván, hogy Torgyán József és Szekeres Imre nyíltszíni vitája mindkettőjük számára hozott mérhető ismertség- és elismertség-növekedést, kampánytechnológusok jogosan gondolhatják, hogy efféle manézs-látványossággal ők is tehetnek valamit pártjukért. Azt talán nem kell mondani, hogy az efféle PR-hangszerelt vitáknak nagyjából annyi közük van az ország kormányzásához, mint a műegyetemi hallgatók évente megrendezett törzsi háborúskodásának, az úgynevezett Schönherz Kupának, amikoris a jövő mérnökei távhányásban mérkőznek meg. A rituális ócsárlásnak mint régi kultúrtörténeti formának e súgógéppel és gyorsreagálású adatbázissal modernizált változata ugyan szórakoztatóbb, mint akár a legeszementebb választási program is, azonban ha elharapózik, akkor egyrészt a politikusok kénytelenek lesznek felvenni valami túlzó akcentust (amelynek természetét Bozai József angol kiejtéséhez hasonlíthatjuk), másrészt pedig könnyen elveszhet az, ami még ki sem alakult; a hit, hogy nem baj, hogy gazemberek és idióták versengenek a hatalomért, mert az ügyek, az ügyek állandóak.

"Most délután kettő van, és érdeklődnék szeretettel az egotrip sorsa felől, ja és a Magyar Narancs telefonszáma megváltozott, az új szám négyötvenhat-nyolcvanhat-kilencvenegy, azaz négyes-hatos-ötös-nyolcas-hatos-kilences egyes" - hallatszott szelíden és egyszersmind sürgetően a főszerk. hely. üzenete a rögzítőn hétfő délután. A telefonszám kimondott és "betűzött" változata közötti különbség ékesszólóan mutatja azt az ismeretelméleti bizonytalanságot, amely az esetlegesnek és fenyegetőn kaotikusnak látott külvilág képzete (négyes-hatos-ötös) és az ember metafizikus rend-éhsége (négyötvenhat) között feszül. Ha valami, akkor ez a termékeny feszültség teszi nehezen kiszámíthatóvá az emberek vélekedését a kormányzatukkal kapcsolatban (és a parlamenti választások eredményét is). A modern demokráciák legitimitása, azaz a mindenkori hatalom elfogadottsága nagyrészt azon nyugszik, hogy a bizonytalansággal és félelemmel terhes jövőbe (négyes-hatos-ötös) nyúló csekély számú pallók egyike egy meggyőződés, miszerint ha csokornyakkendős tőzsdei alkuszok hullanak is az égből, akkor is lesz törvényhozás, papírpénz, sarki rendőr és központilag hitelesített naptár nemzeti ünneppel (négyötvenhat). A demokrácia a maga procedúráival egyszóval kultúránk jelentős jövőképző intézményének tekinthető, és a modernitás e jövőképző mágiájában való részvétel igénye a szavazási hajlandóság egyik oka a miénknél régebbi és unalmasabb demokráciákban. E tételnek nem mond ellent, hogy egyes jól futó kormányokat épp azért szavaznak ki a polgárok, mert már rámohásodtak a kormányrúdra (a túl sok kiszámíthatóság idegesítő és félelmet szül). Anyanyelvünk amúgy a kelleténél jobban ejt át bennünket a kormányzás szó által sugallt hajózási képzettel, melynek révén az a kimondatlan érzése támadhat az embernek, hogy a kormányzás valami olyan dolog, amikor tízmillió magyar tekergeti a haza hajójának böhömnyi kormánykerekét boldogabb vizek felé haladva. A kormányzás ezzel szemben ugyanis többnyire viszonyokban testet öltő kollektív vállalkozás, és azt hívják demokráciának, amikor a köztársaság polgárai meghatározott intézmények és eljárások segítségével kollektíve döntéseket hozhatnak arról, hogy hogyan kívánnak élni. (Egyénileg is hoznak döntéseket, sőt leginkább egyéni döntéseket hoznak, de most nem ezekről beszélünk.) E kollektív döntéshozatal víziója a legértékesebb része egy politikai kultúrának, tűnjék a döntéshozatal akármilyen formálisnak, kiüresedettnek vagy korruptnak is. Amerikában, ahol egyre inkább tűnik úgy, hogy a kormányzási versengés abban merül ki, hogy a csapatok a meccs során olykor mezt cserélnek, többek között azért találták ki az elnökjelölti viták intézményét, hogy a polgárok végre találjanak valami olyan azonosító pontot (hajviselet, zakóhajtóka), amelyhez viszonyulva látnak végre valami különbséget a jelöltek között, talán így elmennek szavazni. A liberális demokrácia e felemás vívmánya, a politikus-szópárbaj a McDonald´s-szal, a Windows-zal és a PR-ral egy csomagban megérkezett hazánkba is. Látván, hogy Torgyán József és Szekeres Imre nyíltszíni vitája mindkettőjük számára hozott mérhető ismertség- és elismertség-növekedést, kampánytechnológusok jogosan gondolhatják, hogy efféle manézs-látványossággal ők is tehetnek valamit pártjukért. Azt talán nem kell mondani, hogy az efféle PR-hangszerelt vitáknak nagyjából annyi közük van az ország kormányzásához, mint a műegyetemi hallgatók évente megrendezett törzsi háborúskodásának, az úgynevezett Schönherz Kupának, amikoris a jövő mérnökei távhányásban mérkőznek meg. A rituális ócsárlásnak mint régi kultúrtörténeti formának e súgógéppel és gyorsreagálású adatbázissal modernizált változata ugyan szórakoztatóbb, mint akár a legeszementebb választási program is, azonban ha elharapózik, akkor egyrészt a politikusok kénytelenek lesznek felvenni valami túlzó akcentust (amelynek természetét Bozai József angol kiejtéséhez hasonlíthatjuk), másrészt pedig könnyen elveszhet az, ami még ki sem alakult; a hit, hogy nem baj, hogy gazemberek és idióták versengenek a hatalomért, mert az ügyek, az ügyek állandóak.

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

„Ha kém vagyok, miért engedtek oda?”

Mint ukrán kémet kitiltották Magyarország területéről a kárpát­aljai magyar politikust. A kormánypropaganda olyan fotókat közöl leleplezésként, amelyeket korábban Tseber Roland osztott meg a nyilvánossággal. Ő azt mondja, csak az ukrán–magyar viszony javításán dolgozik.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.