Para

Kovács Imre: Én

  • 1997. július 10.

Egotrip

A Népszínház utca torkolata több szempontból is figyelemre méltó hely, de fő profilját az illegális paprikaárusok kara határozza meg, akik nap mint nap, dacolva a közterület-fenntartók és a rendőrök periodikusan ismétlődő zaklatásával, paprikát árulnak a bolti ár nyolckilencedéért, miközben egy megbízott hesszel a saroknál, hogy mikor jönnek a szürkék. Ha jönnek, akkor kezdődik a leglátványosabb show-elem: öt paprikaárus megfontolt tempóban elindul a közeli mellékutca felé, ölbe vett asztallal, hátra sem nézve, összehangolt léptekkel. Már vagy hetedszer látom, de még mindig szórakoztat az érett koreográfia, ahogy tíz láb egyszerre lép, mintha öt Latabár indulna a pincérfutóversenyen.

A Népszínház utca torkolata több szempontból is figyelemre méltó hely, de fő profilját az illegális paprikaárusok kara határozza meg, akik nap mint nap, dacolva a közterület-fenntartók és a rendőrök periodikusan ismétlődő zaklatásával, paprikát árulnak a bolti ár nyolckilencedéért, miközben egy megbízott hesszel a saroknál, hogy mikor jönnek a szürkék. Ha jönnek, akkor kezdődik a leglátványosabb show-elem: öt paprikaárus megfontolt tempóban elindul a közeli mellékutca felé, ölbe vett asztallal, hátra sem nézve, összehangolt léptekkel. Már vagy hetedszer látom, de még mindig szórakoztat az érett koreográfia, ahogy tíz láb egyszerre lép, mintha öt Latabár indulna a pincérfutóversenyen.

Valószínűleg a rendőröknek is tetszik, mert amint visszarendeződnek a megszokott alakzatba, ők újra megjelennek, és kezdődik az egész elölről, a zászlós meg elmosolyintja magát a bajsza alatt, mintegy kikacsintva a darabból, hogy a járókelők érzékeljék, messzebb az ő horizontjuk, tágabb az a láthatár, ahová ők most figyelnek, nagyobb halra csalizták fel gumibotjukat.

Ilyen vidám itt az élet, komoly törzsközönség gyűlik össze mindennap a közeli gyorsétterembe, amelynek kirakatából nagyszerűen követhető az előadás, és amit a nemrégiben lezajlott túladagolási tragédia nyomán már csak MákDonalds néven emlegetnek a jól értesültek. Én is voltam bent egyszer, de visszariasztott, hogy a serdületlen alkalmazott a közepes Fantára leadott rendelésemet a minőségre és nem a mennyiségre értette, pedig ő volt a hónap dolgozója, és olyan arcot viselt a fején, mintha lenyelt volna egy kulcscsomót, ráadásul eközben egy határozottan sajtszagú munkás a padlót törte kalapáccsal, vidám műmárvány szilánkok pattogtak szerteszét, és az ügyesen művirágoknak álcázott hangszórókból a Very Impotent Persons áradt, mint a Volga.

Egyébként sem hiszek az alkohol- és dohányzásmentes étkezésben, hiába szerzek ezzel rengeteg ellenséget magamnak a Nyájas Olvasók között, én úgy szoktam, hogy sört kérek a leveshez, és akkor már dafke: a halat késsel, a citromkarikát meg kézzel ki a pohárból, rágyújtva két fogás között.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.