A Népszínház utca torkolata több szempontból is figyelemre méltó hely, de fő profilját az illegális paprikaárusok kara határozza meg, akik nap mint nap, dacolva a közterület-fenntartók és a rendőrök periodikusan ismétlődő zaklatásával, paprikát árulnak a bolti ár nyolckilencedéért, miközben egy megbízott hesszel a saroknál, hogy mikor jönnek a szürkék. Ha jönnek, akkor kezdődik a leglátványosabb show-elem: öt paprikaárus megfontolt tempóban elindul a közeli mellékutca felé, ölbe vett asztallal, hátra sem nézve, összehangolt léptekkel. Már vagy hetedszer látom, de még mindig szórakoztat az érett koreográfia, ahogy tíz láb egyszerre lép, mintha öt Latabár indulna a pincérfutóversenyen.

A Népszínház utca torkolata több szempontból is figyelemre méltó hely, de fő profilját az illegális paprikaárusok kara határozza meg, akik nap mint nap, dacolva a közterület-fenntartók és a rendőrök periodikusan ismétlődő zaklatásával, paprikát árulnak a bolti ár nyolckilencedéért, miközben egy megbízott hesszel a saroknál, hogy mikor jönnek a szürkék. Ha jönnek, akkor kezdődik a leglátványosabb show-elem: öt paprikaárus megfontolt tempóban elindul a közeli mellékutca felé, ölbe vett asztallal, hátra sem nézve, összehangolt léptekkel. Már vagy hetedszer látom, de még mindig szórakoztat az érett koreográfia, ahogy tíz láb egyszerre lép, mintha öt Latabár indulna a pincérfutóversenyen.

Valószínűleg a rendőröknek is tetszik, mert amint visszarendeződnek a megszokott alakzatba, ők újra megjelennek, és kezdődik az egész elölről, a zászlós meg elmosolyintja magát a bajsza alatt, mintegy kikacsintva a darabból, hogy a járókelők érzékeljék, messzebb az ő horizontjuk, tágabb az a láthatár, ahová ők most figyelnek, nagyobb halra csalizták fel gumibotjukat.

Ilyen vidám itt az élet, komoly törzsközönség gyűlik össze mindennap a közeli gyorsétterembe, amelynek kirakatából nagyszerűen követhető az előadás, és amit a nemrégiben lezajlott túladagolási tragédia nyomán már csak MákDonalds néven emlegetnek a jól értesültek. Én is voltam bent egyszer, de visszariasztott, hogy a serdületlen alkalmazott a közepes Fantára leadott rendelésemet a minőségre és nem a mennyiségre értette, pedig ő volt a hónap dolgozója, és olyan arcot viselt a fején, mintha lenyelt volna egy kulcscsomót, ráadásul eközben egy határozottan sajtszagú munkás a padlót törte kalapáccsal, vidám műmárvány szilánkok pattogtak szerteszét, és az ügyesen művirágoknak álcázott hangszórókból a Very Impotent Persons áradt, mint a Volga.

Egyébként sem hiszek az alkohol- és dohányzásmentes étkezésben, hiába szerzek ezzel rengeteg ellenséget magamnak a Nyájas Olvasók között, én úgy szoktam, hogy sört kérek a leveshez, és akkor már dafke: a halat késsel, a citromkarikát meg kézzel ki a pohárból, rágyújtva két fogás között.