A videokazettát betettük a magnóba. Az első képeken egy tízévesforma kislány volt, aki egy százforintossal gurigázva üldögélt egy lakókocsi lépcsőjén. Odalépett hozzá egy magas, jól öltözött férfi, aki félreérthetetlen mosollyal és egy szemvillantással jelezte, hogy szívesen cserélne egy puszikát azért a százasért. A kislány felgyúló arccal, esetlenül igent bólintott. A kamera ekkor ráközelített a két szereplő közeledő arcára. A borotvált, ápolt bajuszos férfi ajka lassan megérintette a szemét lehunyó kislány vágyakozó arcát. Snitt, a kislány hamiskás mosollyal egy bankjegyet húz elő, amire a távozni készülő férfi hasonlóan hamiskásan csóválja a fejét, majd visszafordul, és elindul a kislány felé.
Itt továbbtekertük a kazettát, a következő történetben egy kidolgozott izomzatú meztelen férfi heverészett önfeledten egy néptelen tengerparton, nem is sejtvén, hogy titkos közönsége egy tizennégy körüli leányzó, aki elkerekedett tekintettel lesi őt egy pálmafa árnyékának rejtekéből. A férfi izmainak csillogásával izgatóan feleseltek a megjelenő harmatos cseppek a kamaszlány ajkai fölött. Láthatóan a zuhanyozót célba véve, a férfi komótosan tápászkodni kezdett, félig felfedve eddig takarásban lévő, tekintélyes kivitelű büszkeségét. A kislány ekkor dévaj vigyorral matatni kezdett a földön, majd szeméhez emelte a papa videóját, immár célkeresztbe véve a délutáni izgalom tárgyát, ó, de balvégzet, a kép elsötétül, de persze bezzeg Sony Stamina kamerával sikerült volna. Természetesen, immár feloldva a tisztelt olvasó gyülekező szorongását, miszerint a rezervált közíró itt most a gyermekpornóban összegyűjtött narratív tapasztalatait kívánná közreadni, nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Nem kislány les meztelen férfit, hanem kisfiú les meztelen nőt. Nem kislány cserél csókot egy százasért a bikával, hanem egy kisfiú adja a kóláját egy felnőtt nő csókjáért, és a fiúcska nem papírpénzt helyez kilátásba a liaison minőségi és mennyiségi kiterjesztéséért, hanem egy egész üveg kólát. És nem lefüggönyözött, belülről kulcsra zárt lakásban, lopva nézett gyermekpornó a forrásanyag, hanem főműsoridőben vetített televíziós reklám. És most nem is arról beszélünk, hogy lényegében már nincs egyetlen olyan terméktípus sem, amit ne a célközönség libidójára apellálva kívánnának eladni. A célközönség libidójáról pedig még kevésbé kívánunk beszélni (ebből a szempontból a jégkrémreklám "koton vagy jégkrém" dilemmája tűnik tanulságosnak; a falánk szívtipró valószínűleg visszatérve motyogott valamit a bedöglött kotonautomatáról, majd derűsen adta ki partnerének a "cidára bébi" utasítást). És nem is arról beszélünk (pedig lehetne bőven), hogy kultúránk manapság miért tűnik megengedőnek kisfiúk szoftpornográf vagy csak egyszerűen átszexualizált élethelyzetekben történő ábrázolásával kapcsolatban. Csak arról beszélünk itt, hogy kiskorúakat nem feltétlenül azért nem viszünk az ágyunkba, mert azt gondoljuk, hogy nekünk vagy nekik nagyon rossz lenne. Hanem mindenekelőtt azért nem, mert a gyermekek világát a szex világától egy tabu, más néven egy szentségtörés büntetésének kockázata választja el. A tabuk, illetve a szentségtörések tiltásai egy kultúrában nem mindössze holmi szeszélyes tárgyú és esetleges irányú dörgedelmek gyűjteményei, hanem durván azt írják körül, hogy az illető kultúrában mit tesz embernek lenni. És nem pedig állatnak, vagy annál is rosszabb, barbárnak.
