Para

Kovács Imre: Én

publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Összekaristolom a zárat, szétrúgom az ajtó alját, belekiabálok a végtelenbe, persze csak befelé, nehogy felébredjen Manyi néni, nem vagyok az ösztöneim ura, be szeretnék jutni, szeretnék bent lenni, mert ott jó, jobb, mint kint, keresem a zsebemben a kulcsokat, bemegyek, mint a színpadon a hülyék, átesek az előszobán, konyha, jobb tenyér a hűtő tetején, majd félfordulat, vissza az előszobán át a fürdőszobába, savas gyomortartalom, ideges, visszaválthatatlan salak, ennyit értünk ezen az estén, gondolom (dehogy), ennyit teljesítettünk, anyám, rázárom az ajtót az öblítésre, hiszen bent alszik Iim, a tartály meg zubog, pedig takarékos, hiszen ilyennek vettük, takarékos, de hangos, csitítom, közben érzem, milyen hülyén nézhetek ki, amint szám előtt egy mutatóujjal állok az örvény fölött, óvatosan behajtom magam után az ajtót, gondolom (dehogy, becsapom, mint egy állat), aztán viszsza a konyhába, mondtam, jobb kéz a hűtő tetején, ballal kaszálva kinyitom az ajtót, bénázok a polcok között, kiveszem a zsírt meg a kanalat, ilyenkor az a legjobb, ipari szalonnából kifőzött, igazi, ipari zsír, bekanalozok egy kicsit, aztán ráengedem a hagymát, úgy darabosan, alig felvágva, ahogy, majd benyúlok hátra a savanyúságért, a savanyúság nincs, vagy legalábbis nem találom, de késő is, vissza a fürdőszobába, a maradék zsírt aztán óvatosan vissza a hűtőszekrénybe, lefeküdni, ideje lefeküdni, de nincs fény, megyek befelé, megtalálom az ágyat, ahol ugye Iim, és megpróbálok óvatosan (képzeled, Drága Olvasó) lefeküdni, a múltkor szó nélkül lerúgott, aztán feküdtem a világosbarna padlószőnyegen, és imádkozni kezdtem, átölelve a yukkát, hogy akkor most, Istenem, most legyél olyan frankó, mint amilyennek a Nők Lapja bemutat, én nagyjából készen állok, ha most nem térek meg, akkor sosem (fürdőszoba), olyan a lelkem, amilyet Te szeretsz, üres és nagyjából mindenre kész, befogadlak, bazmeg, csak gyere és hatolj belém, legyél már végre az a mindenható, kiforgathatatlan, mindenbírású örök tárgy, amiben ezek itt a negyediken olyan boldogan hisznek, de semmi, szóra sem méltat, lerúg magáról, pedig ki, ha én nem, horgadok föl, ki, ha nem én, mér´ rúgsz le Magadról, Uram?

Összekaristolom a zárat, szétrúgom az ajtó alját, belekiabálok a végtelenbe, persze csak befelé, nehogy felébredjen Manyi néni, nem vagyok az ösztöneim ura, be szeretnék jutni, szeretnék bent lenni, mert ott jó, jobb, mint kint, keresem a zsebemben a kulcsokat, bemegyek, mint a színpadon a hülyék, átesek az előszobán, konyha, jobb tenyér a hűtő tetején, majd félfordulat, vissza az előszobán át a fürdőszobába, savas gyomortartalom, ideges, visszaválthatatlan salak, ennyit értünk ezen az estén, gondolom (dehogy), ennyit teljesítettünk, anyám, rázárom az ajtót az öblítésre, hiszen bent alszik Iim, a tartály meg zubog, pedig takarékos, hiszen ilyennek vettük, takarékos, de hangos, csitítom, közben érzem, milyen hülyén nézhetek ki, amint szám előtt egy mutatóujjal állok az örvény fölött, óvatosan behajtom magam után az ajtót, gondolom (dehogy, becsapom, mint egy állat), aztán viszsza a konyhába, mondtam, jobb kéz a hűtő tetején, ballal kaszálva kinyitom az ajtót, bénázok a polcok között, kiveszem a zsírt meg a kanalat, ilyenkor az a legjobb, ipari szalonnából kifőzött, igazi, ipari zsír, bekanalozok egy kicsit, aztán ráengedem a hagymát, úgy darabosan, alig felvágva, ahogy, majd benyúlok hátra a savanyúságért, a savanyúság nincs, vagy legalábbis nem találom, de késő is, vissza a fürdőszobába, a maradék zsírt aztán óvatosan vissza a hűtőszekrénybe, lefeküdni, ideje lefeküdni, de nincs fény, megyek befelé, megtalálom az ágyat, ahol ugye Iim, és megpróbálok óvatosan (képzeled, Drága Olvasó) lefeküdni, a múltkor szó nélkül lerúgott, aztán feküdtem a világosbarna padlószőnyegen, és imádkozni kezdtem, átölelve a yukkát, hogy akkor most, Istenem, most legyél olyan frankó, mint amilyennek a Nők Lapja bemutat, én nagyjából készen állok, ha most nem térek meg, akkor sosem (fürdőszoba), olyan a lelkem, amilyet Te szeretsz, üres és nagyjából mindenre kész, befogadlak, bazmeg, csak gyere és hatolj belém, legyél már végre az a mindenható, kiforgathatatlan, mindenbírású örök tárgy, amiben ezek itt a negyediken olyan boldogan hisznek, de semmi, szóra sem méltat, lerúg magáról, pedig ki, ha én nem, horgadok föl, ki, ha nem én, mér´ rúgsz le Magadról, Uram?

publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk