Ingyenebéd

  • Muraközy Balázs
  • 2005. október 27.

Egotrip

Fizess, bácsi, házam ég

A Narancs nemrég két hosszú írást közölt az orvosi műhibákról és azok következményeiről. A magyarországi műhibaesetek egyik furcsa vonása, hogy minálunk - a fejlett világ más részeivel ellentétben - gyakran nem a biztosítók fizetnek, hanem például a kórházak fenntartói, rendszerint az önkormányzatok. Ráadásul a biztosítók csak meglehetősen kis összegig, 3 millió forintig állnak helyt a károkért. Vajon mi lehet ennek az oka? Miért, hogy ezt a nagyon komoly kockázatot sok más országban a biztosítók viselik, és nem a kórházak vagy a szintén más funkciójú önkormányzatok? Vajon nálunk az anyaföld jellege, netán a sajátos magyar észjárás nem teszi ezt lehetővé, vagy az egészségügyi intézményrendszer nem megfelelő felépítése okozza ezt a bajt is, mint oly sok mást a szektorban? Most csupán az utóbbi mellett fogok érvelni, de későbbi, komplexebb munkáimban talán ennél mélyebbre sikerül ásni, egészen az anyaföldig.

A műhibák rizikóját elvileg a kórházak viselik - a hibát elvégre ott vétik, feleljenek érte ők. A kórházaknak persze nincs túl sok szabadon elkölthető pénzük, ezért az esetleges műhibát követő - 5, 10 vagy akár több tízmilliós - büntetés gyakorlatilag működésképtelenné tenné az ispotályt. Nem várható el tehát, hogy egy átlagos magyar kórház ekkora összeget kifizessen. Ezért, ha a bíróság jelentős kártérítésre kötelezi az intézményt, vezetése általában az önkormányzat elé járul, és ha burkolt formában is, de közli vele: ha nem fizetsz, akkor a kórházat be lehet csukni. Nyilván nem sok olyan önkormányzat akad e hazában, amely ne teremtené elő a kért összeget - ellenesetben ugyanis a mélyen tisztelt választók a szomszéd városba járnak majd kezeltetni a nyavalyáikat, és a buszon épp elég idejük lesz megbeszélni, hogy kire ne szavazzanak legközelebb. A kórházat általában kimenti az önkormányzat - és ezért a műhibából eredő kockázat nagy részét valójában a fenntartó viseli.

Magyarázatunk most következő szakaszában képzelje el azt a kedves olvasó, hogy a jövedelme nem túl magas. Ez talán még fog menni. De képzelje rögtön ezután el azt is, hogy vagyonos nagybácsija értékes ingatlant vásárolt a számára. Ha az ingatlan leég vagy elnyeli a Blaha Lujza téri tűzhányó lávája, akkor az olvasó bizonyára feltárcsázza a sokpénzű rokont, s a kagylóba zokog: borzalmas szörnyűség történt, nincs hol lakni, és milyen szép lenne, ha a bácsi kifizetné a károkat. És mivel a bácsi nyilván nem tudna nyugodtan aludni azzal a tudattal, hogy szeretett rokonainak nincs hol álomra hajtani a fejüket, így is tenne.

Az is elképzelhető azonban, hogy a bácsi előrelátó, és az ajándékozási szerződés feltételéül szabja az ágrólszakadt rokonnak, vagyis a kedves olvasónak, hogy kössön az ingatlanra biztosítást. Lehet, akadnának olyan elvetemült emberek, akik ennek ellenére sem kötnének biztosítást (de ők más hetilapokat olvasnak). A Narancs-olvasó, aki tiszteli és komolyan veszi az öregurat, felkeresi a biztosítót, és kiválaszt egy biztosítást. Konkrétan azt, amelyik a legolcsóbb. (Hisz megmondtuk: a jövedelme meglehetősen alacsony.) És ennélfogva a biztosítás nem lesz teljes körű - jóllehet önnek és a nagybácsinak épp erre lenne leginkább szüksége.

Az olcsó biztosítások közül is választhat viszont. Olyan biztosítást akar, amelyik kis károk esetén fizet, nagy károk esetén nem, vagy olyat, amelyik csak az igazán nagy károkat fizeti ki?

Nos, éppen a nagybácsira való tekintettel az előbbit racionális választani. Gyakori kis kár esetén (ellopják a hifit) úgysem lehet a vén hülyének beadni, hogy ha nem segít, az utcán fagyunk meg. A ritkább nagy kár esetén - láva! - meg tényleg nem lesz hol aludnunk, és még arra is hivatkozhatunk, hogy a szemét biztosító nem fizetett. Vagyis a választott biztosításunk pont a nagy károkat nem fedezi, ami igazán fontos lenne - már ha a nagybácsi érdekeit is figyelembe vennénk.

A kórházak szakasztott ilyen helyzetben vannak. Az állam előírta számukra, hogy muszáj biztosítást kötniük. Egy részük persze ezt nem tette meg, hiszen az állam nem nagyon adott erre pénzt. Másik részük pedig - a teljes körű, tehát drága helyett - megkötötte a legolcsóbbat. És a szerkezete is pont olyan lett, mint a fenti példánkban leírté. A műhibákat csak alacsony kártérítési összegig biztosították - egyrészt mert ezek a hibák a gyakoribbak, másrészt meg nyilván az önkormányzat is könnyen azt mondhatná nekik, hogy a kisebb kártérítéseket gazdálkodják ki ők maguk. Emiatt állt elő az a helyzet is, hogy nem nagy üzlet ilyen biztosításokat eladni: igencsak nyomott a kereslet. A társadalom számára pedig mindez szerfölött káros. Az önkormányzatoknak olyan biztosítatlan kockázataik vannak, amelyeknek még a mértékét sem bírják felmérni.

Szögezzük le: nem a kórházak vezetői a felelőtlenek. 'k az eszközeiket a betegek gyógyítására kívánják csoportosítani, s ebben az intézményi környezetben épp ez a viselkedés a racionális. A baj ott van, hogy a rendszer ilyen ösztönzőkkel szembesíti őket. Az ilyen rossz ösztönzők számos esetben előállhatnak, ha nem az köti meg a biztosítást, aki valójában a kockázatot viseli.

De vajon melyik szereplőnek kellene biztosítást kötnie?

A megoldás két lépésből állhat. Először is tisztázni kell, hogy ki viselje a kockázatot. A fentiek alapján ne a kórházak tegyék ezt, hisz nincs megfelelő vagyonuk. Az önkormányzat (vagy más fenntartó) esetleg szóba jöhet - bár ez igazságtalan lenne, s észérvekkel nehezen indokolható. Kizárásos alapon az egészségügy finanszírozója, az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) marad. Ezután persze még mindig lehetőség van arra, hogy a kórházak vagy az orvosok feleljenek a műhibákért: de a kockázat nem maradna biztosítatlan. Második lépésként a biztosítók pályáztatása következne. (Kérdés persze, hogy mennyire hatékonyan tudna közbeszerezni egy ilyen bonyolult biztosítást az OEP. Az alternatíva az, hogy a minisztérium pontosan meghatározza, milyen biztosítást kössenek a kórházak. De a közvetlen érdekeltség általában jobb döntésekhez vezet, mint a külső szabályok.)

A műhibák kérdésének rendezése persze önmagában nem orvosolná az egészségügy gondjait, előnye viszont, hogy a rendszer alapvető reformja nélkül is meg lehetne oldani.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.