Feketében
Kardos György, a Magvető Könyvkiadó igazgatója, korábban a Honvédelmi Minisztérium katonapolitikai osztályának nyomozója Pilinszky János halálakor (1981. május 27.) azt terjesztette, hogy a demokratikus ellenzék zsarolta a költőt: megfenyegették, ha nem ad írást a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) jótékony célú antológiájába, elterjesztik róla, hogy eladta magát a hatalomnak. Ez a trauma okozta a hatvanéves költő hirtelen halálát. Valójában Pilinszky nem is tudott a tervezett kiadványról: hozzátartozói a felkérő levelet felbontatlanul találták meg az íróasztalán. A történetben nem az az érdekes, hogy Kardos György hazudott - Kardos hazudott nappal és hazudott éjjel, mint az egykori Kossuth rádió. Hanem az, hogy a döntéshozók szűk köre, amelyet A Hatalomnak volt szokás nevezni, mekkora energiát fektetett abba, hogy útját állja a tűrt kategóriába sorolt írók, művészek és a tiltott ellenzékiek keveredésének.
A SZETA 1980. karácsonyi műtárgyaukciójának erkölcsi és anyagi sikere adta az ötletet K.-nak, hogy valami hasonlót próbáljon meg a maga szakmájában, a könyvszerkesztésben. Kézenfekvő volt a gondolat, hogy 1981 karácsonyára szép kiállítású kötetet kellene összeállítani jeles írók és grafikusok műveiből, kis példányszámban könyvgyűjtők és módos szimpatizánsok számára, akik hajlandók és képesek borsos árat fizetni, hogy a bevételből jusson a SZETA támogatottjainak. Ez a kötet lesz az első könyv színvonalú szamizdat, álmodozott K. "Levelünk címzettjeitől - írta a remélt résztvevőknek - verset, rövid elbeszélést vagy esszét kérünk, lehetőleg kiadatlan kéziratot. (É) A tervezett antológiának nem lesz szerkesztője: nem volna jogos, hogy a közreműködésre felkért, rendszeresen publikáló írók jótékony célra felajánlott munkái közül bárki is válogasson. Az antológiában szereplő versek, novellák, esszék tartalmáért így minden szerző maga felel." A felkérés nem mondta ki, hogy a kötet engedély nélkül megjelenő, tehát a létező jogszabályok értelmében illegális kiadvány lesz, de a fenti mondat világossá tette, miről van szó. Hiszen a szocialista világban nem jelenhetett meg könyv, amelynek ne lett volna felelős szerkesztője és felelős kiadója.
A felkérő levelet K. és segítőtársa, a SZETA-alapító Lengyel Gabriella kísérletképpen tíz írónak küldte el 1981 májusában. Akkoriban egyikük se tudta még, hogy a rendszeres levélcenzúrát K-ellenőrzésnek hívják, de azt már mindketten tapasztalták, hogy a SZETA rendezvényeire postázott meghívók mindig a rendezvény utáni napon érkeznek a címzetthez. Így történt most is: a postai kézbesítéshez tíz nap kellett. A következő vagy kilencven levelet K. és Gabi dobálta be lakótelepi lakások és rózsadombi villák levélszekrényébe.
"Már összeült a SZETA-kötet ügyében az Újholdasok politikai bizottsága - jegyezte meg Körösi József, a Valóság mindig jól tájékozott főszerkesztője. - Valószínűleg nem fognak adni." Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes hamarosan meghívta K.-t, a szót a költőnő vitte. K. szerette Nemes Nagy verseit, az elutasítást is megértette, de az indokolást kiábrándítónak találta. "A politikai szerepvállalás, az elutasított kéziratok külföldi kiadása: reklám", mondta Nemes Nagy. "Konrád György világhírű lett, Mándyt meg külföldön senki sem ismeri. Pedig gondolom, nem vitatja, hogy Mándy sokkal jobb író, mint Konrád." Elutasította K.-t Csoóri is, noha a "népi ellenzék" és a demokratikus ellenzék között az ellentétek akkor még csak nyilvánvalóak voltak, de nem nyíltak. Csoóri arra hivatkozott, hogy határozott ígéretet kapott, létrejöhet régóta tervezett folyóiratuk. Csurka csak legyintett, és kézirat helyett ezer forintot küldött a SZETA-nak. A leginkább megvitatható visszautasítás Vas Istvántól hangzott el. "Tegyük zárójelbe a cigánykérdést, mondta, az más természetű dolog. De ma Magyarországon olyan szegények, mint a harmincas években voltak, nincsenek." K. vitatkozni próbált, statisztikákra hivatkozott, de Vas leintette. "Majd ha azt látod, mondta, hogy az emberek felszedik a csikket az utcán, akkor gyere a SZETA-val." A rendszerváltás után a kukázó hajléktalanokat nézve K. nemegyszer elgondolkodott, nem volt-e Vas Istvánnak ebben is igaza.
A visszautasítások ellenére a végeredmény korántsem volt lehangoló. Harmincnyolc író adott írást, az ellenzékiként számon tartott szerzők (Csalog, Dalos, Eörsi, Mészöly, Petri, Ungváry Rudolf és mások) mellett olyanok, mint Bella István, Gyárfás Miklós, Hernádi Gyula, Marsall László, Rába György, Váncsa István. Jékely Zoltán minden további kérdés nélkül átadta egy verse saját kezűleg leírt kéziratát: a szépséges lap eredeti formájában került a kötetbe. Karinthy Ferenc egy erdélyi vonatkozású karcolatát küldte el, amely valószínűleg fennakadt a cenzúrán. Még jobb volt a helyzet a képzőművészekkel, közülük szinte senki sem utasította vissza a felkérést. Huszonegy név kívánkoznék ide, valamennyiük helyett álljon itt az azóta elhunytaké: Bálint Endre, Erdély Miklós, Vilt Tibor.
A technikai előállítás azonban akadozott, áthúzódott a következő évre. Május 31-én és június 1-jén üzemi rendészek átkutattak több sokszorosító üzemet, lefoglalták a SZETA-antológia egész szedését. A szerzőket - kivéve az ismert ellenzékieket - sorra behívták, kit a Kulturális Minisztériumba, kit munkahelyi főnöke irodájába, hogy vonják vissza az írásukat, rajzukat. A legtöbb közreműködővel Funk Miklós tárgyalt, az Irodalmi és Művészeti Alap titkára. Az érintettek elmondása szerint fenyegetések is elhangzottak, ösztöndíjkérelmek visszautasítása, sőt olyasmi is, hogy a renitens művész gyereke nem tanulhat tovább. Ennek ellenére K. csak négy írótól és egy grafikustól kapott visszavonó levelet, az ő műveik nem is szerepelnek a kötetben. De persze voltak számosan, akik nem adták be a derekukat. Beney Zsuzsát azzal győzködték, nem tudhatja, milyen írások társaságában fog megjelenni. "Ha a Kortársban publikálok, akkor sem tudhatom", mondta Beney, és magára hagyta az elképedt hivatalnokot. Páskándi Géza, aki egy szép prózai példázatot meg egy kézzel írott verset is adott, megkérte K.-t, hogy keresse fel a Kortárs szerkesztőségében. - Nem jelenhet meg! - mondta komoran. - Akkor visszavonod? - kérdezte K. - Nem, amit egyszer odaadtam, azt nem vonom vissza! - szögezte le Páskándi. - Akkor megjelenik - mondta K. - Nem jelenhet meg! - így a költő. Ez a párbeszéd még vagy háromszor megismétlődött, a helyzet egyre abszurdabb lett. K. elindult kifelé, nem tudta, mit kell tennie. - Tudod, én hat évet ültem Romániában - mondta Páskándi halkan. K. elszégyellte magát, hogy magában kinevette az írót. Az írások benne maradtak a kötetben, a történetnek nem lett folytatása.
A Feketében 1983 februárjában jelent meg, miután két újabb razzia során a 300 példány kétharmadát elkobozták. Időközben meghalt Jékely, öngyilkos lett Hervay Gizella, aki nem vonta vissza Van, aki csak szabadban tud beszélni című megrázó versét, és öngyilkos lett Matolay Magda, a SZETA egyik alapítója. A könyvbemutató Pilinszkytől kölcsönzött címet viselt: A mélypont ünnepélye.
K. elvitte a szerzőknek a tiszteletpéldányokat, tekintettel a biztosra vehető telefonlehallgatásra, nem jelentkezett be. Gyurkovics Tibor úgy nézett K.-ra, mintha Belphegor látogatta volna meg. - De hát én ezt visszavontam! - mondta rémülten. - Kinél? - kérdezte K. - Hát Funk Miklósnál. - Miért nem szóltál nekem? - kérdezte K. - Mert Funk azt mondta, úgysem fog megjelenni.
