Kálmán C. György: Magánvalóság

publikálva
2002/25. (06. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Isten őrizzen attól, hogy az első száz napban lekutyapicsázzam szeretett kormányunkat, de szeretett (főleg: választott) miniszterelnökünkön már most mutatkoznak az elorbánosodás jelei, jó lesz, ha vigyáz.

Ünnep és kitüntetés

Isten őrizzen attól, hogy az első száz napban lekutyapicsázzam szeretett kormányunkat, de szeretett (főleg: választott) miniszterelnökünkön már most mutatkoznak az elorbánosodás jelei, jó lesz, ha vigyáz.

Úgy látszik, nem sikerült lecserélni a hihetetlenül szakértő apparátus néhány fontos emberét, ott maradt az Ottó és Béla, a két szürke öltönyös, kék nyakkendős, halk szavú úr; egyikük szemüveges, és hullámos ősz haja van, a másik erősen kopaszodik, és kis bajsza alatt szokott mosolyogni.

A kormányváltás után Ottó kilépett a folyosóra, körülnézett, és jellegzetes macskalépteivel Géza szobájához osont. Kettőt kopogott az ajtón, aztán újra kettőt - ez volt a jel. Géza tüstént ajtót nyitott. A két régi, kipróbált szaktanácsadó csakhamar egy halom papír fölött dugta össze buksi fejét. Mivel is járhatnának a kedvében az új kormánynak s az új miniszterelnöknek? Valami olyasmivel, ami a réginek is mindig nagyon tetszett, s amihez a két szaktanácsadó mindenkinél jobban értett az egész épületben: az ünnepekkel (ez volt Ottó reszortja) és a kitüntetésekkel (ez a Béláé).

Egész éjszaka dolgoztak, a takarítónő sem merte megzavarni a két köztisztviselő felelősségteljes munkáját.

Reggel kialvatlanul, karikás szemmel, de hibátlanul simuló szürke öltönyben jelentkeztek be a megfelelő főosztályvezetőhöz, és átnyújtották a nemzetiszín szalaggal átkötött két paksamétát: az új ünnepről (az Ottó munkája) és az új kitüntetésről (a Béláé). A főosztályvezető nem akart tétlennek, fölöslegesnek, sőt kerékkötőnek látszani, sietett a paksamétákkal szeretett (főleg: választott) miniszterelnökünkhöz; aki ezért egy forró júniusi napon megnyilatkozott az új ünnep és az új kitüntetés ügyében. Ami jó volt az előző kormánynak (gondolta Ottó és Béla, vette át a főosztályvezető, aztán meg valóra váltotta szeretett - főleg: választott - miniszterelnökünk), az nekünk is be fog jönni, ujjongva boldog lesz a nép.

Azon a varázslatos nyárelő-éjszakán így gondolkodott Ottó: a keresztény ünnepek többé-kevésbé megvoltak, viszont kellene egy másik, amivel emlékezetessé teszi magát a hatalom, a nemzet minden június 18-án este elterpeszkedik a fotelben, közelebb húzza a sört, és dicséri az ő nevét. Béla meg így: új alkalmat kell teremteni a kormánynak, hogy kifejezésre juttathassa, kiket szeret ő, kiket tekint hű szövetségeseinek: ki Nagy Imre méltó utódja. Lesznek persze viszályok, majd a következő kormány a maga kedvenceit tünteti ki ugyanígy. A nemzet látni fogja, kiket kell (vagy nem kell) példaképnek tekinteni, jobban eligazodik így a rohanó világban. (Ehhez még kuratórium is kell, jelölőbizottság, hogy minél többen érezhessék nélkülözhetetlenül fontosnak magukat. Ebbe ki kell nevezni az Akadémia elnökét, gesztus a tudománynak, szeressük mink aztat, a tudomány meg kerüljön még egy kicsit beljebb a kormányzati seggbe.)

Az új állami ünnepek és kitüntetések egyre duzzadó aranyos-kokárdás-rózsaszín sora - Ottó és Béla jóvoltából - megteremti a kontinuitást, hiába itt kormányváltás, más stílus ígérete. Megkaptuk az új kormánytól az első adagot a kormányokon átívelő, már-már örök magyar bornírtságból.

publikálva
2002/25. (06. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk