Sanyi segédmunkás irreverzíbilis weddingfóbiában szenvedett, de nem szerette a magányt, ezért néha magával ragadta a közértes Évát, és hazavonszolta, hogy ne magában kelljen hallgatni a diszkófunkyt. Ilyenkor legtöbbször társaság is akadt, elsősorban a magevéstől megcsömörlött Attila személyében, aki magával hozta pár barátját. Mindannyian az ivaros szaporodás feltétlen hívei voltak, de a dolog nem erről szólt elsősorban, hanem a kompromisszumok nélküli agyeldobásról, amiben elsősorban keverés útján készült alkoholos italok segítettek, melyeket az ugyancsak alkoholista büfés rendre félrecímkézett, ezért nem kis örömöt okozott kitalálni, hogy milyen előfeltevéssel ízesült az egyébként következetesen körtepálinkának beállított folyadék.
Ha nem sikerült meghatározni, hát nem sikerült. A külső szemlélő a következő három-négy napban azt tapasztalhatta, hogy a társaság a padlón fekszik, a kutyák pedig békésen mászkálnak rajtuk, miközben szól a diszkófunky, és látszólag nem történik semmi.
A ház nem volt nagy, és csak egy ággyal rendelkezett a galérián, amit Sanyi segédmunkás lefoglalt, hogy onnan szemlélje időről időre, egyre növekvő értelmetlenséggel az alant elterülő látványt, kazettát cseréljen, majd visszaaludjon. Utazás mozgás nélkül, ahogy a Dűne című filmben elhangzik jelentőségteljesen, és tényleg: féregjáratok a világ testében, rendezettség az irracionális-transzcendentális végtelenben, napokkal terhes, alvó macskák a radiátoron, időjellegű Killing-vektorok, nem Abelian-féle szerephatás-változatlanság és legvégül a csemege, a szupergravitáció tizenegy dimenziós Kaluza-Klein-féle kezelése.
A kutyák unatkoztak egy darabig, aztán valami elfoglaltság után néztek, ami kutyáknál elég egyszerű, mert vagy rágnak valamit, vagy mennek valahová, és most mindkettőt megtehették, úgyhogy tulajdonképpen elég jól elvoltak. Az egyik játék különösen sokáig tartott. Tartósabb volt, mint a nagy szilárdságú tobozok vagy a műanyag csontok, mégis volt benne valami mélységesen emberi. Aztán elfogyott ez is, elmentek a szomszédba enni, aztán visszajöttek, és várták, hogy gazdáik magukhoz térjenek.
Attila már másnap visszajött, és férfias tartózkodással turkált a szemétben, majd felhős tekintettel bejárta a kertet. Sanyi segédmunkás segített neki keresni, de aztán megunta. Attila azóta is visszajár, és bizonygatja, hogy meg kell lenni valahol a vadonatúj fogsorának, mert fogsorok nem vesznek el csak úgy, de Sanyi segédmunkás egyre növekvő ingerültséggel hajtja el. Attila hónapok óta böngészi az avart, és úgy néz ki közben, mint egy ijedt vénasszony, akinek a mise alatt szatyrába folyt a zacskóstej, de nem adja fel.
