Mindenfélével gyanúsítgatjátok szegény rendőreinket, holott megvan azoknak a maguk baja, nem jókedvükben bilincselik meg a tanárnőt, ha az egyszer rájuk támad, nem is tehetnek egyebet. Előbb jól beleszalad a derék, munkás rendőrtenyerekbe, löködteti magát, csalárd módon előcsalogatja rendőreink féltve őrzött gázsprayjét, aztán meg mint az állat, lekever egy hatalmas pofont a védtelen, mit sem sejtő hatósági közegnek, mintegy letaglózza, kis túlzással a földre küldi a szerencsétlent.
Az egész dolog úgy kezdődött, hogy rendőreink kihallgattak volna egy kiskorút, természetesen szigorúan a törvényesség szellemében, az osztályfőnök vagy az igazgató jelenlétében, ezért egészen biztosra veszem, hogy amikor az egyik, iskola előtt ácsorgó lányt kihallgatás céljából a rendőrkocsiba akarták volna vinni (csak hát nem ő volt a célszemély, ennyi tévedés valóban történt), akkor már ott ült az autóban - szigorúan a törvényesség szellemében - az osztályfőnök vagy az igazgató, hiszen másként persze sor sem kerülhetett volna a kihallgatásra. Ekkor bukkant fel az elvetemült tanárnő, aki nem csekély testi erőfölényét kihasználva leterítette a munkáját nyugodtan, célratörően, kiegyensúlyozottan végző rendőrt.
Egyébként ez a fő gond, az egyensúly.
A múlt héten nem először fordult elő (emlékeim szerint az utóbbi években legalább háromszor, de ha bújnám a rendőrségi híreket, biztosan még többet is találnék), hogy az alultáplált, rossz állóképességű, kimerült rendőr elvesztette az egyensúlyát, megcsúszott a jégen, és a kezében tartott lőfegyver véletlenül éppen úgy sült el, hogy a menekülésben levő autótolvajt súlyosan megsebesítette. Jó, nem mindig a jégen szoktak megcsúszni, csak egyszerűen elesnek, megbotlanak, felbuknak, összecsuklanak, és hát azzal a fránya fegyverrel nem lehet tréfálni, az valahogy mindig rossz irányba sül el. Ezért mondom én, hogy a szegény rendőrök oldaláról kell nézni ezeket a dolgokat, vézna, sápadt, gyenge suhancok, olyan elesősek, lépten-nyomon elájulnak, mint Nyilas Misi, folyton verik őket; itt az ideje, hogy sok-sok konditerem és jégpálya épüljön, kifejezetten a rendvédelmi erők számára, az ellátást és a körülményeket pedig erőteljesen fel kell javítani, nyomatékosan, egy emberként követelem.
Innen kell nézni mindezt, nem máshonnan.
Nem tudom, ez a szemét, rohadt autótolvaj nem volt-e tanár véletlenül, de ezekkel vigyázni kell különben. Volt nekem például egy igen kedves tanítványom, s egy tavaszi éjjelen ez a tagbaszakadt, inas asszony (bakancsban-mackóban legalább ötven kiló) puszta kézzel esett neki vagy hat kommandósnak, és jól szétütött közöttük, holott azok csak egyszerűen, kedvesen rá és barátjára helyezték pihekönnyű kezüket, hát be is vitték hatóság elleni erőszakért; talán mondanom sem kell, ma már tanári diplomája van neki.
Megy a szegény közrendőr az utcán, már előre retteg, nem ront-e rá valahonnan egy tanárnő, s ha autótolvajt vagy egyéb veszedelmes bűnözőt lát, úgy megrémül, hogy elcsúszik (az évszaknak megfelelően a jégen vagy tetszőleges tereptárgyon), a pisztoly meg elsül, ugye. A szóvivő meg aztán magyarázkodhat, és senki nem hisz neki, biztosan gonosz tanár(nő) mindahány. Azért mondom, legyetek sokkal megértőbbek, hallgassatok rám, nem lesz ennek jó vége.
Mert aztán jön a rendőr, és elesik.
