kezdtem írni ezt a kis rövidet, gondoltam, legyen az én kis olvasóimnak is egy kis ünneplés, emlékezzünk meg jeles költőinkről, egyúttal terjesztem az ismeretet, felhívom a figyelmet, röpke verselemzés, tévhitek eloszlatása, vicces befejezés.

Költészet napján

kezdtem írni ezt a kis rövidet, gondoltam, legyen az én kis olvasóimnak is egy kis ünneplés, emlékezzünk meg jeles költőinkről, egyúttal terjesztem az ismeretet, felhívom a figyelmet, röpke verselemzés, tévhitek eloszlatása, vicces befejezés.

Arról akartam volna például írni, mintegy bevezetésképpen, hogy mennyi a rossz vagy félrevezető idézet, hogy vigyázni kell az irodalmi szövegek csonkolásával, mert becsapunk vagy becsapódunk. Rögtön az első példám a "Csak tiszta forrásból" sor lett volna, amely tudvalevőleg egy román kolindából való, Bartók maga fordította, és amelyet a népköltészethez-népművészethez-néphez való hűség tömör megfogalmazásaként szokás idézgetni, holott a szarvasokká vált fiúknak igazán nem valami nagy élvezet az, hogy többé nem ülhetnek asztalhoz, nem ihatnak bort kupából, hanem a forrásra fanyalodnak. Igaz, folytattam volna, hogy a Cantata Profana éppen ennél a sornál váratlanul tisztává, harmonikussá, áttetszővé válik, de vajon nem éppen a végtelen keserűséget, az örökre számkivetettség szomorúságát fogalmazza-e meg itt a zene? - tettem volna fel a kérdést. Aztán egy sokkal átlátszóbban és szándékosan, gonoszul csonkolt idézetről szóltam volna pár szót, a mai (április 11.) ünnepelt, József Attila szavairól, amelyek vörös kartonból kivágva annak idején ott virítottak minden iskola aulájában (remélem, ma már nem), hogy "...dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes", ahol is a három pont az idézet elején azt a kihagyott apróságot van hivatva helyettesíteni, hogy: "Ne légy szeles. / Bár munkádon más keres", amivel együtt, ugyebár, mégiscsak másként fest ez az utolsó három sor.

Ezt hegyeztem volna ki, nagyon humorosan, dőlni tetszettek volna a kacagástól.

A végére pedig azt szántam, hogy a Happy End Kft. méltán közbeszerzés-nyertes országimázs-tanulmányának bizonyos kiemelt címei, jé, éppen megint József Attilát idézik, éspedig a Kertész leszek... című kis remeket, 1924-ből, de mintha kissé hiányosan, csak egy-két sort, vajon miért? - tettem volna fel nagy ravaszul a kérdést, aztán jöttem volna a bunkóval, hogy lám, nem futotta többre, mint hogy felcsapják a fiúk az általános isis olvasókönyvet, mert ott - ha jól emlékszem - csak az első verszakot szokták közölni. Mert az olyan nyelvtani alakokkal, mint az "iszok" meg "pipázok", nem kell rontani a bimbózó gyermeki nyelvérzéket, és nehezen lehet a kicsinyeknek elmagyarázni, hogy hogyan jön össze a vidám kertészi élettel a "magamat is elültetem" sor, meg miért is van szó a világ pusztulásáról. (Ahogyan egyébként meglepődhet a kisgyermek, ha egyszer elolvassa Petőfi Mi kék az ég! című versét, amelynek - legalábbis a régi olvasókönyvekben - szintén csak az első versszaka van a gyermeki olvasónak kezébe adva.) Tehát, fejtettem volna ki, ennek a nagyon elkeseredett, fekete humorú, ironikusan kétségbeesett versnek sikerült kibányászni néhány, az országimázs szempontjából használható sorát, ezen hápogtam volna kicsit, aztán ügyesen befejeztem volna ezt a cikket.

Csakhogy közben az történt, hogy beleolvastam (a neten) a fent nevezett gazdasági társaság irományába: eddig ugyanis nem sokat tudtam róla. És rájöttem, hogy hülyeség ezt az egészet megírni. Nem szövegértelmezési kérdésekről, nem a teljes versnek és a megcsonkított, ostobán kiemelt idézeteknek a viszonyáról van itt szó; nem érdemes költészettanilag, szépészetileg vagy citatológiailag cicózni itten. Sokkal nagyobb a baj. Az iskolázottság, a józan ész és az ízlés, az itt a baj. Elemi bajok vannak. A sötét butaság, a fennhéjázás, a pöffeszkedés és a tudatlanság, az itt a baj. Márpedig ezekkel én mit kezdjek? Menjenek ezek a búsba, népneveli őket, aki akarja. Nem írok én erről semmit.

Tejet iszok és pipázok.