Ez reggel lehetett, még jó korán, hogy lehetőleg ebéd előtt végezzenek, de nem sikerült, most itt állnak a Fehér út közepén, egy járdaszigeten, és várják a buszt.
Odafentről egy Jézus nevű figyeli őket, és fogalma sincs, hova akarnak még menni tovább, amikor a Fehér út házai elfogytak, a járdaszigeten nincs buszmegálló, az apa pedig már nem sokáig bírja állva, a nyakkendője elcsúszott, a zakója oldalt koszos, nekidőlhetett már valaminek, aminek nem kellett volna, a gyerek zacskójában néhány elmázolódott tojás meg egy törött nyúl, de nem mer sírni, mert tudja, akkor megverik, csak áll a járdaszigeten, ahonnan nem indulnak buszok.
Otthon az anyja, annak ellenére, hogy pontosan tudta, elkészítette az ebédet, és most egyedül eszik, majd felbont egy üveg sütőrumot, és a halál faszára kívánja ezt az egész kibaszott húsvétot, tölt és iszik, és megijed magától.
Az apa hirtelen megvilágosodik, és lelép a járdaszigetről. Elindulnak gyalog Rákoskeresztúr felé, ahol semmi nincs, csak a kiserdő szeméttel és hajlékonyakkal, akik nem kérnek a feltámadásból.
Vannak még biztató jelek, például a felhők mögül előbukkanó nap és a gyér járműforgalom, de ők lassan eltűnnek a fák között, a nadrág oldalzsebében egyre határozottabban szivárog a rosszul bezárt kölnisüveg, mire kiérnek a túloldalon, teljesen üres lesz, de persze ez már nem számít, mert a túloldalon nincs semmi, csak raktárak, kidobott hűtőszekrények és kóbor kutyák, meg valahol messze Rákoskeresztúr, a senki földjén túl.
Elfogy a sütőrum, kihűl a krumplipüré, a konyhai díványon megroggyant konttyal alszik F. Szabó Istvánné, vércukra az egekben, de legalább nem álmodik semmit. Erősen este van, mire hazaérnek a férfiak a locsolkodásból, a tojásokat eldobálták a kóbor kutyákra, a nyulat megette a gyerek. A tévében amerikai film van, egy híres amerikai film híres színészekkel, utána híradó. Reggel még nincsen iskola, csak szerdán kezdődik, addig is lehet pihenni meg játszani, bár elég hideg van az udvaron.
