Para

Kovács Imre: A horror vakui

  • 2001. április 19.

Egotrip

És felvette legszebb öltönyét, azt a galambszürkét, amiben nősült, begombolta a legalsó gombot a fekete ing fölött, megigazította sötétkék, széles nyakkendőjét, aztán ellenőrizte a gyereket, helyén van-e a sildes sapka, a kantáros nadrág, aminek térdnél végződő szárába gondosan élt vasalt az anyja, meg a fehér ing, centrumos nejlonzacskó a tojásoknak, és elindultak a Bolgárkertész utcán, meglocsolni az ismerősöket.
És felvette legszebb öltönyét, azt a galambszürkét, amiben nősült, begombolta a legalsó gombot a fekete ing fölött, megigazította sötétkék, széles nyakkendőjét, aztán ellenőrizte a gyereket, helyén van-e a sildes sapka, a kantáros nadrág, aminek térdnél végződő szárába gondosan élt vasalt az anyja, meg a fehér ing, centrumos nejlonzacskó a tojásoknak, és elindultak a Bolgárkertész utcán, meglocsolni az ismerősöket.

Ez reggel lehetett, még jó korán, hogy lehetőleg ebéd előtt végezzenek, de nem sikerült, most itt állnak a Fehér út közepén, egy járdaszigeten, és várják a buszt.

Odafentről egy Jézus nevű figyeli őket, és fogalma sincs, hova akarnak még menni tovább, amikor a Fehér út házai elfogytak, a járdaszigeten nincs buszmegálló, az apa pedig már nem sokáig bírja állva, a nyakkendője elcsúszott, a zakója oldalt koszos, nekidőlhetett már valaminek, aminek nem kellett volna, a gyerek zacskójában néhány elmázolódott tojás meg egy törött nyúl, de nem mer sírni, mert tudja, akkor megverik, csak áll a járdaszigeten, ahonnan nem indulnak buszok.

Otthon az anyja, annak ellenére, hogy pontosan tudta, elkészítette az ebédet, és most egyedül eszik, majd felbont egy üveg sütőrumot, és a halál faszára kívánja ezt az egész kibaszott húsvétot, tölt és iszik, és megijed magától.

Az apa hirtelen megvilágosodik, és lelép a járdaszigetről. Elindulnak gyalog Rákoskeresztúr felé, ahol semmi nincs, csak a kiserdő szeméttel és hajlékonyakkal, akik nem kérnek a feltámadásból.

Vannak még biztató jelek, például a felhők mögül előbukkanó nap és a gyér járműforgalom, de ők lassan eltűnnek a fák között, a nadrág oldalzsebében egyre határozottabban szivárog a rosszul bezárt kölnisüveg, mire kiérnek a túloldalon, teljesen üres lesz, de persze ez már nem számít, mert a túloldalon nincs semmi, csak raktárak, kidobott hűtőszekrények és kóbor kutyák, meg valahol messze Rákoskeresztúr, a senki földjén túl.

Elfogy a sütőrum, kihűl a krumplipüré, a konyhai díványon megroggyant konttyal alszik F. Szabó Istvánné, vércukra az egekben, de legalább nem álmodik semmit. Erősen este van, mire hazaérnek a férfiak a locsolkodásból, a tojásokat eldobálták a kóbor kutyákra, a nyulat megette a gyerek. A tévében amerikai film van, egy híres amerikai film híres színészekkel, utána híradó. Reggel még nincsen iskola, csak szerdán kezdődik, addig is lehet pihenni meg játszani, bár elég hideg van az udvaron.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.