Para

Kovács Imre: A horror vakui

  • 2001. május 24.

Egotrip

Nagyszalontán, akkoriban, amikor Nagyszalonta még Nagyszalonta volt, és az átlagos magyar község jegyzője nem valami félhülye báb, hanem önálló, megkérdőjelezhetetlen és független tényező, nos, akkoriban volt egy jegyzője a városnak, aki úgy élt, mint ahogy egy polgárnak élnie kell, évente 363 napot a kaszinóban töltött, de húsvét hétfőjén és karácsonykor a családjával volt, mert zárva volt a kaszinó, különben is. Tisztelték, tudták és bízták.
Ez most nem vicces, de én szeretem.

Nagyszalontán, akkoriban, amikor Nagyszalonta még Nagyszalonta volt, és az átlagos magyar község jegyzője nem valami félhülye báb, hanem önálló, megkérdőjelezhetetlen és független tényező, nos, akkoriban volt egy jegyzője a városnak, aki úgy élt, mint ahogy egy polgárnak élnie kell, évente 363 napot a kaszinóban töltött, de húsvét hétfőjén és karácsonykor a családjával volt, mert zárva volt a kaszinó, különben is. Tisztelték, tudták és bízták.

Aznap este, amelyről történetem szól, a szél valahogy másképp fújt, mint általában szokott, és a lapok sem jöttek. Póker ment, persze, a férfiak pókereznek, a szerencsejátékokat meghagyják másoknak, a póker a szív és az ész játéka, mondhatjuk, hogy tökéletes, ha egyszer láttál valakit pókerezni, már tudod, milyen ember.

Ezen az estén a jegyző vesztett, pontosabban elvesztette mindenét, aztán bement a hivatalba, magához vette a város pénzét is, és azt is elvesztette, naná.

Ilyenkor az ember hazamegy, megborotválkozik, és főbe lövi magát.

Emberünk tehát hazament, de mivel nem magányosan élt, közölte feleségével, hogy helyzet van, most főbe lövi magát, lányai (2) sohasem fognak férjhez menni, özvegye pedig a megalázottság szigorú poklát fogja járni élete végéig. Leendő özvegye azonban ennél keményebb és határozottabb volt, kiment a konyhába, és a kosztpénzből megtakarított pénzt férjének adta. Magának van két lánya, maga most visszamegy.

És akkor a jegyző a konyhapénz maradékával elkezdett játszani, és visszanyerte a saját pénzét, a város pénzét, és akkor hazament, és lefeküdt aludni.

Nem mondta azt, hogy köszönöm, nem kellett mondani.

Aztán az asszony meghalt, mert az asszonyok meghalnak egyszer. A nagyobbik lány tizenkét éves volt, a kisebbik fiatalabb. A jegyző nem értett a lányokhoz, nem értett a gyerekekhez, nem tudta, mivel mennek, de azért emberek lettek, nagymamák, mert ez már régen volt. Aztán egyedül élt, egyedül a lányokkal, mondjuk nem tanult meg főzni, meg semmi ilyen, ahogy gondolnánk, és nem nősült újra, nem nézett nőre soha többé, mondom, ez régen volt, akkoriban még voltak ilyen szerelmek.

Nagyon öregen halt meg, évente 363 nap a kaszinóban, és tudta, mi a különbség jó és rossz között.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.