Kálmán C. György: Magánvalóság (S/M)

  • 1999. január 14.

Egotrip

Akkor most essék némi szó énrólam, magamról, szerénységemről, e sorok írójáról, végtére is egotrip volna ezeknek az oldalaknak a címe. Így újév felé számot kell vetni, el kell helyezni, fel kell mérni. Nos hát nekem adatott meg az a nehéz, ám szép feladat, hogy - mások mellett - e hasábokon megszólalhassak a szenvedő emberiség (és per extensionem a drogliberális médiatúlhatalmas értelmiségi intellektuellek) nevében, korholjak és dicsérjek, helyes utat mutassak, példát adjak és elrettentsek, mosolyt csaljak a szomorú orcákra, s olykor tán meg is ríkassak. Megvan bennem is, Szigeti József esztéta (nem a hegedűművész!) szép szavával, a fajspecifikus mérték, amit mondok, az tehát közösségem, osztályom, nemzetem, embertársaim nevében hangzik el mintegy, úgy vigyázzatok.

Akkor most essék némi szó énrólam, magamról, szerénységemről, e sorok írójáról, végtére is egotrip volna ezeknek az oldalaknak a címe. Így újév felé számot kell vetni, el kell helyezni, fel kell mérni. Nos hát nekem adatott meg az a nehéz, ám szép feladat, hogy - mások mellett - e hasábokon megszólalhassak a szenvedő emberiség (és per extensionem a drogliberális médiatúlhatalmas értelmiségi intellektuellek) nevében, korholjak és dicsérjek, helyes utat mutassak, példát adjak és elrettentsek, mosolyt csaljak a szomorú orcákra, s olykor tán meg is ríkassak. Megvan bennem is, Szigeti József esztéta (nem a hegedűművész!) szép szavával, a fajspecifikus mérték, amit mondok, az tehát közösségem, osztályom, nemzetem, embertársaim nevében hangzik el mintegy, úgy vigyázzatok.

Ez az esendő, ám kiválasztott ember, akit van szerencsém énnek nevezhetni, maga sem mentes nemének nyavalyáitól; idejét sem tudom már, mióta érzem magam gyalázatosan, s úgy hozzászoktam, hogy egész remekül megvagyok így. Ha egyszer jól érezném magamat, akkor biztosan rosszul érezném magam. Merő egy görcs vagyok, gyáva és hisztérikus, a végtelenségig frusztrált és halálosan sértődött, a pattanásaimig feszült, mindazonáltal itt vagyok honn, ez az én világom. Hideg kacajjal tekintek alá a bornírt jókedély és lelki egészség megannyi megnyilvánulására, sebeimet naponta sóval kezelem, nem múlik el nap kisebb-nagyobb önsorsrontás nélkül.

Amivel csak azt akarnám jelezni, hogy jammerolásért magam sem megyek a szomszédba, ha rettegni kell, ott vagyok az élbolyban, elfojtott, szűkölő szorongásban számos egyéni csúcsot tartok.

Mégis, mégis azt mondanám most mindazoknak, akiknek képviseletére elhivatott vagyok, hogy ne engedjük át magunkat, feleim, ebben az új évben a félelemnek. Nem beszarni. Karácsonytól szilveszterig mást se hallott az ember, mint hogy ki miért aggódik, vérzivataros jóslatok hangzottak el baráti társaságokban, átkok, sírfeliratok, ráolvasások, rontások, felirati javaslatok fogalmazódtak, jajszavak barázdálták a magyar éjszakát. (A politikai élet viszontagságai miatt persze.) Szerintem ez helytelen, s mint tőlem ez joggal elvárható, gyakorlati és elméleti érvekkel egyaránt szolgálhatok. Gyakorlatilag: nem, a demokrácia nincs veszélyben, csak lett neki egy kis balkáni stichje, enyhe birkózószag, el kell tudni viselni. Abban bízhatunk, hogy aki izomból lenyomja felebarátait, aki kajakra veszi, az előbb-utóbb ráfarag, mert nem kedvelteti meg magát. Aki az erejét fitogtatja, az előbb-utóbb elriasztja magától azokat is, akik épp az erős védelmébe húzódnának.

Elméletileg pedig: félni túl egyszerű, túl kerek, túl kiszámítható volna: egyrészt, ugye, ránk telepedne a rendes pasi-rossz pasi vadnyugati logikája, másrészt átengedni magunkat a félelemnek túlságosan is kényelmes, túl jó. Az igazi mazochista rosszat akar magának; és az igazi mazochista nem feltétlenül akar jót annak, aki őt szadizza. Márpedig (s ez a mazochistaparadoxon, mától kezdve ezt lesznek szívesek így számon tartani, köszönöm) ha a mazochista teljesen belefeledkezik saját rettegésébe és fájdalmába, az neki jó érzés, TEHÁT az igazi mazochista ezt a lelkiállapotot kerülni köteles. Továbbá a szadista éppen ezen lelkiállapot elérésére vágyik, s miért is tenne ennyire jót a mazochista a szadistának, hacsak nem kifejezett célja az (és miért lenne?), hogy a szadista kedvében járjon.

Azt mondom tehát néktek, hogy ne féljetek. Helyette mindenféle értelmes és élvezetes dolgot lehet csinálni. Röhögni az egészen, mondjuk. Vagy felháborodni, morgolódni, elemezgetni, beszélgetni, nézelődni. Kinek-kinek kedve és tehetsége szerint.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.