Miközben július elsejétől öt százalékkal magasabb áfát fizethetünk szinte mindenért, néhány termék és szolgáltatás esetében bölcs kormányunk egyenesen csökkenti a forgalmi adó kulcsát. Eddig is tudtuk, hogy a kenyérre és a tejtermékekre 18 százalékos kulcs fog vonatkozni. A múlt hét meglepetése azonban az adócsomag további mintegy 45 milliárdos puhulása, mert a kormány előterjesztése szerint a szállodákra 18 százalékos, a távfűtésre pedig 5 százalékos áfakulcs vonatkozik majd. Könnyű lenne egyszerűen csak lobbizást vagy populizmust látni ezek mögött. Ezzel szemben most rendkívül konstruktív erőfeszítést teszek arra, hogy az intézkedéseket értelmes szegénység- vagy iparpolitika részeként értelmezzem. Sajnos nem fogok sikerrel járni.
A szegények vagy a válságban munkájukat vesztettek számára gondot okozhat az alapvető élelmiszerek beszerzése vagy a távfűtés kifizetése. Gondolhatnánk tehát azt, hogy a kedvezményes adókulcsok célja éppen a szegények megsegítése. Nem világos azonban, hogy a szegények és elesettek támogatásának miért lenne ez a legértelmesebb módja. 'k ugyanis sokkal jobban járnának, ha készpénzes támogatást kapnának. Ha mondjuk 300 ezer szegény családot akar megsegíteni kormányunk a 45 milliárd forintból, akkor 150 ezer forint jutna egy családra - ennél sokkal kevesebbet spórolnak a távfűtés kedvezményes áfakulcsával. A kedvezményes áfakulcsú termékekből sokkal többet vesznek a gazdagok - gondoljunk csak a drága sajtokra és más tejtermékekre, vagy a szállodákra. Hiába költik a szegények jövedelmük nagyobb részét tejre és kenyérre, a kedvezményes áfakulcs miatt kieső állami bevételek többsége a gazdagabbakhoz kerül. Ráadásul a készpénzt arra költik a szegények, amire akarják - még akár parizert is vehetnek belőle, ha éppen ehhez van kedvük.
A készpénzes segély problémája természetesen az, hogy nemcsak a szegények részesülnek belőle, hanem olyanok is, akik eltitkolják a jövedelmüket. A kedvezményes áfakulcs viszont olyan mértékben támogatja a gazdagokat, hogy még akkor is jobban járnak a valóban szegények, ha viszonylag sok jövedelemeltitkoló részesül a segélyből. Jobb volna, ha kormányunk a segélyek és más transzferek hatékonyabb célba juttatásával foglalkozna a különböző termékek árainak manuális alakítgatása helyett.
A külföldi kutatókat is érdekli a kedvezményes áfakulcsok szerepe a szegények segítésében. Úgy tűnik, hogy a szegényebb országokban sokkal nehezebb eljuttatni a segélyt a rászorulókhoz, mint alacsonyabb adókulcsokkal segíteni őket. Ezért a fejletlenebb országokban a szegények hatékonyabban segíthetők az általuk fogyasztott termékek kedvezményes adóztatásával, mint közvetlen pénzbeli segélyekkel. A legújabb eredmények szerint ez a jövedelmi küszöb nagyjából Ghána nemzeti jövedelmének magasságában található. Reméljük, a közeljövőben azért nem süllyedünk ez alá.
Mi szól még amellett, hogy az olcsóbb kenyér és tej a szegények támogatásának megfelelőbb formája, mint a készpénzes segély? Hát az, hogy a segélyt elinnák, így viszont tejre költik! Nos, ilyen természetesen meg sem fordul egy modern baloldali és/vagy liberális (és/vagy konzervatív) politikus fejében. Ha meg igen, akkor is világos, hogy nem a hat százalékkal olcsóbb tej fogja meggyőzni az alkoholistákat szokásaik helytelenségéről.
És mi a helyzet a távhővel? Miért szünteti meg a kormány a gázártámogatást, és vezeti be helyette a távhő kedvezményes áfáját? Felsmann Balázs érdekes cikket írt erről a portfolio.hu portálon. Kiderül, hogy a távhőszolgáltatók különféle formában eddig is 90-95 milliárd forint támogatást kaptak az adófizetőktől és a villamos energia fogyasztóitól, például olyan formában, hogy az áramot és hőt is előállító erőművektől (kogenerációs erőművek) drágábban vették át az áramot. Ebből a támogatásból azonban szinte semmi nem jutott el a fogyasztókhoz, mert a távhő-szolgáltatók ugyanúgy monopolpozícióban maradtak, mint korábban, és semmi nem ösztönözte őket a hatékonyabb működésre. Az áfacsökkentés kb. 35 milliárdos tétele valószínűleg semmit sem fog változtatni ezen a helyzeten. A fogyasztók érdekeit a jobb szabályozás vagy a verseny feltételeinek megteremtése mozdítaná elő.
Gyanús tehát, hogy a kedvezményes áfakulcsok nem annyira a szegények érdekeit szolgálják, hanem inkább a termékek gyártóinak kedveznek. Magyar tehénből magyar tej, orosz gázból magyar meleg, magyar faluba magyar turistát! Hadd fejlődjenek iparunk zászlóshajói!
Jó - de miért pont ezek a zászlóshajók? Gondoljunk bele, hogy amikor iparpolitikáról meg fejlesztésről van szó, akkor mit hallunk! Nanotechnológia, információtechnológia, biotechnológia, megújuló energiaforrások. Ezek azok a szektorok, amelyek úgymond a magyar jövőt képviselik, és ennek érdekében az európai adófizetők néhány (tíz)milliárd forintját a fejlesztésükre költjük. Remélhetnénk tehát azt, hogy a fejlesztési célok mögött valamilyen átgondolt stratégia, iparpolitika bújik meg. Ez azonban csak a látszat: a kevésbé látványos intézkedések sokkal nagyobb öszszegeket juttatnak mindenféle érdekcsoportoknak, amire rendkívül szemléletes példa a kedvezményes áfakulcsok esete.
Az energiaszektorban például a jövőt - kommunikáció szintjén - a megújuló energiaforrások képviselik. Ezek valóban támogatásban részesülnek - az így termelt áramot drágábban veszi át az MVM. Meglepő módon azonban az öszszes többi energiaforrást is legalább ennyire támogatják. Láttuk, hogy segíteni kell a kogenerációs erőműveket is. Ennek nem teljesen világos az oka, hiszen ezek elvileg hatékonyabbak, mert egyszerre áramot és hőt is előállítanak. Külön támogatni kell a távfűtést, valamint panelprogram címén a távfűtés hatékonyabbá tételét. De az is probléma, hogy a nem hatékony hőerőművek, mint például a Vértesi Erőmű, csak veszteséggel tudnak üzemelni. Ennek fenntartására minden fogyasztó ún. szénfilléreket fizet. Az atomerőművet az állam építette, és az építés költségeit nem kéri vissza teljes egészében. Az áramot megvásárló és továbbító MVM-et ezenfelül meg kell óvni a versenytől, hiszen ha például mások is tudnának megfelelő mennyiségben külföldről áramot importálni, akkor esetleg lemennének az árak és így az MVM profitja.
A villamosenergia-szektor remekül mutatja azt, hogy az állam egyáltalán nemcsak a fontosnak nevezett vagy előremutatónak tekinthető tevékenységeket támogatja, hanem szinte mindent. A meghirdetett "stratégiai" célokra jutó források sokkal alacsonyabbak annál, mint amit más tevékenységek (kenyérsütés, kereskedelmi szállás, MÁV stb.) támogatására fordítanak. Ráadásul ez gyakran nem jól látható pénzbeli támogatásban, hanem magas és torzított árakban, a verseny hiányában nyilvánul meg. A stratégia hiánya, a magasabb árak és adók sokkal több kárt okoznak a fogyasztóknak - szegényeknek és gazdagoknak egyaránt -, mint amekkora a kedvezményes áfakulcsok és más populista intézkedések haszna.
