Keresztury Tibor: Zártkörű fogadás

  • 2003. augusztus 13.

Egotrip

Egy órát állt ott? Vagy egy percet? Hősöm a jelenet súlyától és szépségétől teljesen összezavarodott. Eddig azt hitte, uralja, sőt irányítja az eseményeket, ám az olajozott gépezetbe Attila észveszejtő, nem csituló, elszánt zokogása homokszemet helyezett. Azt se tudta, mit csináljon, evvel nem számolt, amikor beküldte, hogy a halottkém majd kiakad, ekképp pedig törést szenved a dolgok szép lassan hömpölygő epikus menete. Az meg aztán végképp nem volt a sztoriba bekalkulálva, hogy ő is a látvány hatása alá kerül teljesen, elérzékenyül itt nekünk, azt is elfelejtvén, hogyan is állt odakint a holland-német derbi, amikor a körülmények folytán sokadszor is félbeszakadt. Merthogy szép volt, köztünk szólva tényleg nagyon szép volt ez az egész - mintha egy nagy filmrendező rendezte volna meg: a lompos halott, s ráhanyatlott félkegyelmű unokája a sejtelmes, félelmetes félhomályban, a szétmállóban lévő romos-rozsdás konyhai díszletek között..., szép volt és megható, kétségtelen: a pamlagon vergődő árnyalak mellkasában harminc év távlatából is fölsajgott a szívnek mondott húscafat. Egy nagyot dobbant, toroktájon, hogy pontosabb legyek, de akkorát, hogy az ürge azon nyomban visszajött a mába, magához tért egy szempillantás alatt, ott hagyván az áporodott bűzben, a konyha küszöbén a döngölt földbe gyökerezve remegő lábú egykori önmagát.
Egy órát állt ott? Vagy egy percet? Hősöm a jelenet súlyától és szépségétől teljesen összezavarodott. Eddig azt hitte, uralja, sőt irányítja az eseményeket, ám az olajozott gépezetbe Attila észveszejtő, nem csituló, elszánt zokogása homokszemet helyezett. Azt se tudta, mit csináljon, evvel nem számolt, amikor beküldte, hogy a halottkém majd kiakad, ekképp pedig törést szenved a dolgok szép lassan hömpölygő epikus menete. Az meg aztán végképp nem volt a sztoriba bekalkulálva, hogy ő is a látvány hatása alá kerül teljesen, elérzékenyül itt nekünk, azt is elfelejtvén, hogyan is állt odakint a holland-német derbi, amikor a körülmények folytán sokadszor is félbeszakadt. Merthogy szép volt, köztünk szólva tényleg nagyon szép volt ez az egész - mintha egy nagy filmrendező rendezte volna meg: a lompos halott, s ráhanyatlott félkegyelmű unokája a sejtelmes, félelmetes félhomályban, a szétmállóban lévő romos-rozsdás konyhai díszletek között..., szép volt és megható, kétségtelen: a pamlagon vergődő árnyalak mellkasában harminc év távlatából is fölsajgott a szívnek mondott húscafat. Egy nagyot dobbant, toroktájon, hogy pontosabb legyek, de akkorát, hogy az ürge azon nyomban visszajött a mába, magához tért egy szempillantás alatt, ott hagyván az áporodott bűzben, a konyha küszöbén a döngölt földbe gyökerezve remegő lábú egykori önmagát.

Hazudnék, ha azt mondanám, jó volt a jelenbe visszatérnie. Aki azt hitte, hogy jó lesz, hogy ettől majd jól megnyugszik, netalán valamiben bízni, reménykedni kezd, az vagy egy nagyon naiv, optimista ember, vagy - maximális bánatomra - nem olvasta figyelmesen az eddigieket: nem, ki kell ábrándítsam önöket, egyáltalán nem lett neki jobb, csak mert újra a pamlagon s 2003-ban találta önmagát. Mér`, mit hittek? Hogy egy dikón szorongani - hozzáteszem: fájós háttal -, az olyan kurva nagy kaland? He? Azt? Konstatálni a számlapon, hogy Keszi bácsi haldoklása tokkal és vonóval, Attilával, Rensenbrinkkel, Motoros Marikával, patkánnyal, macskával és rendőrökkel mindösszesen harminckét perc haladékot adott? Mert annyi volt, hogy rohadna meg, aki ilyen lassan pörgeti a perceket, elárulhatom: harminckét perc, annyi telt el, s megint ott volt a semmiben. Hol vagyok, kérdezte fennhangon, hátha nem a semmi, de aztán látta már, hogy a semmi az. Mit csináljon. A szokásos. Se kép, se hang. Csak ez az irgalmatlan, kétesélyes ütközet az éjszakával, igazgatni a kispárnát ötpercenként, hogy a csücske jól beálljon, s legalább a fájdalom fizikai része mérsékelhető legyen. Nesze, míg a mozi pergett, most is kicsúszott teljesen. A leizzadós rosszulléttől ráadásul tök vizes.

Hosszas előkészületek után vett egy méretes lélegzetet, hogy erőt gyűjtsön a munkához, amit a kispárna mértani pontosságú behelyezése jelent, valamint a szívritmus is helyreálljon; nagyot nyögött, fészkelődött, amitől egy apró, diszkrét szellentés hagyta el farát, ettől viszont váratlanul visszatáncolt még egy percre `74-be a tudat, mert a motívum által beugrott a jelenet végkifejlete. Már elült a zokogás, az unoka a mozdulatlan testet átölelve, félrefordított fejjel, kisírt szemmel, ernyedten feküdt az öreg mellkasán, hősöm állt a konyha ajtajában, sápadtan, bénán, tehetetlenül, amikor a kriptamélyi csendben egy hatalmas nagyot fingott a halott. Evvel egy időben, gondolom, a hanghatásra, leesett a szétázott plafonról egy tenyérnyi vakolat Attila fejére, irdatlan nagy nyávogással kiiszkolt egy újabb, eddig kihűlt dögnek látszó, kihullt szőrű macska a sparhert alól, özvegy Keszi néni abbahagyta a műhelyben a ritmikus pedálozást, s velőtrázó sikítással kiviharzott az udvarra a két halálra vált gyerek. De mindez a pillanat törtrésze alatt, így fel sem fogták, hogy az egészséges bélműködés dobhártyát repesztő, a repülők hajtóművéhez fogható nyilvánvaló jele által az történt épp, amit vártak, az igazság pillanata bekövetkezett: a napnál is világosabb bizonyosság szereztetett róla, hogy él, él, él, él, ezek szerint tényleg életben van az öreg. Ha nekem lehetne most ehhez képest töredéknyi hitem afelől, hogy ez a mai éjjel valaha is véget ér, boldog ember lennék, álmodozott, s életében első ízben - a legnagyobb meglepetésére - szeretettel gondolt a gyerekkorát megkeserítő Keszi bácsira. Bár a műhelyt réges-régen lebontották, semmi kétségem nem lehet afelől, morfondírozott, hogy az úriszabó türelmesen, megbízható módon most is haldoklik valahol, s ez a tudat per pillanat, úgy érezte, legalább egy félórányi energiát képes neki a továbbiakhoz biztosítani. Mert ez a külvilágot kiiktató, az egészségre fittyet hányó, a fekvést élethivatásként űző, haldoklásra berendezkedett nagybeteg, ez a vele virrasztó lelki társ bezzeg nem rinyál és nem lázad a sorsa ellen, holott `66-ban kezdte profi szinten művelni a túlélés iparát, míg ő csupáncsak tíz évecskéje fekszik éjjelente ezen az elképesztő módon kényelmetlen pamlagon, hogy legyőzze az aktuális éjsötét éjszakát. Ha valaki egy Marosánt és Antall Józsefet, Biszku Bélát, Orbán Viktort, Losonczi Pált, Mádl Ferencet ilyen békességben, egyként áthaldoklik, ha valakinek pillája sem rezdül attól, hogy a pályán épp Albert Flórián vagy Kriston Attila focizik, ha valaki Vietnamtól Kosovón át az iraki helyzetig az égvilágon semmiről nem vesz tudomást, ha valakinek édesmindegy, hogy egy kiló kenyér háromhatvanba vagy százötven forintba kerül, az csak egy szabad és független, nagy ember lehet, irigykedett párás szemmel, azon kapván magát, hogy egyre jobban szeretne az ekkor már példaképként, hősként tisztelt Keszi bácsira hasonlítani.

Neked ajánljuk