Egotrip

Az 1910-es nagy párizsi árvíz idején a Szajna elöntéssel fenyegette az állatkertet is. Elrendelték hát a kiürítését, lakóinak magasabb, biztonságosabb helyre való költöztetését. A legnagyobb gondot a krokodilok megmentése jelentette, ők ugyanis ösztönösen megindultak a folyó felé.

Most egyes szám első személyes leszek. K. Dezső csöndben figyel. Vizelet, köpet, vér (jó vénája van), EKG, vérgáz. Vizsgálatok megvannak. Negyed nyolc. Az első reggel a Kékesen. Jöhet a reggeli. De nem jön.

Egyre-másra kapjuk a jeleket szakértőktől, elnöki bölcsektől, nemzetközi intézményektől, hogy az ország egyik rákfenéje a korrupció. Megmozdult a rendőrség is, a következő kormány működésének első hónapjai pedig, ha hiszünk a Fidesz vezetőinek, a korrupt politikusokkal való kérlelhetetlen leszámolás ideje lesz. Készüljünk a szezonra! Mit kell tudni a politikai korrupcióról? Hol tenyészik? Mivel táplálkozik?

A görög mitológia istenei nem szerették, ha egy halandó bizalmaskodik velük. Bosszúságukat válogatottan kegyetlen megtorlások formájában fejezték ki. Például szarvassá változtatták az illetőt, hogy aztán a saját vadászkutyái falják fel, vagy tehénné, hogy egy szüntelenül csipdeső bögöly kergesse a fél világon át, vagy friss vizet és gyümölcsöt tettek elé, de úgy, hogy ezek mindig éppen egy karnyújtásra plusz egy hajszálra legyenek tőle.

Megváltoztak idén a személyi jövedelemadó kulcsai és progresszivitása. Sok közepes jövedelmű ember már nem a legfelső adókulcs alapján fizet adót, és ezért nő a nettó fizetése. A kormány tervezete szerint jövőre még jobban kitolódna a felső adókulcs határa, egészen 15 millió forintig. Ez az elképzelés már közel áll az egykulcsos adóhoz, amit korábban több ellenzéki párt is megpendített. Érveik szinte kizárólag az igazságosság körül forognak. De mi a helyzet a hatékonysággal? Vajon milyen adórendszerben minimalizálható a társadalmi veszteség?

Vidulj magyar, ha a nemzeti sorskérdésekben egyetértenek pártjaid! Az egyik ilyen, hogy magyar termőföldet nem vehetnek külföldiek. Ez így van 1993 óta, és nemcsak a külföldiek, de a hazai mezőgazdasági vállalkozások sem vehetnek földet, mert a cégekbe is befészkelne a labanc.

Felvesszük a néhány hétre elejtett szálat, és tovább nyomozunk Cynara ügyében. Simone de Beauvoir memoárjának az egyik passzusa volt a kiindulópontunk, ő említett egy Cynara című filmet, amelyet Londonban látott Jean-Paul Sartre társaságában. Innen jutottunk el Ernest Dowson (1867-1900) angol dekadens költőhöz, az ő Non sum qualis eram bonae sub regno Cynarae ("Nem az vagyok, aki a jó Cynara uralma alatt voltam") című verséhez (a címet Horatiustól vette a költő). A vers egyik félsora - gone with the wind - aztán az Elfújta a szélhez vezetett bennünket, a regény pedig a belőle készült filmhez. Közben végig magyartalálatokra vadásztunk: kiderítettük, hogy magyar honvédtiszt volt a Cynara-film rendezőjének, King Vidornak a nagypapája, Angliában letelepült magyar tőzsdés volt Leslie Howardnak, az Elfújta a szél-ben Ashley Wilkes alakítójának az édesapja, s a Miskolcon született Emeric Pressburger rendezte a Negyvenkilencedik szélességi kör című filmet, amelyben Leslie Howard élete egyik utolsó nagy szerepét játszotta.

Az elmúlt év gazdasági szempontból különösen rossz volt. Olyannyira, hogy azt a máskor is gyakran hallható búsmagyarkodást - miszerint mindig mi szívjuk a legnagyobbat - ezúttal mintha az objektív statisztikai adatok is megerősítenék. Bolond az, aki magában keresi a hibát, kudarc idején máris felelősért kiáltunk. Felelős persze a világválság maga, de annak forrása messze van, legalább legyen helyi bűnbak, aki rosszul kezelte, és így súlyosbította szenvedéseinket. A választási kampány különösen kedvező időszak az ilyen vádak megfogalmazására, bűnbakok iránt a szokásosnál is nagyobb a kereslet.

Dúl Magyarországon a kártyacsata. Szociális kártya, antiszociális kártya, szolidáris kártya, dobálóznak a pró és kontra érveket sorolók. A kifejezések mind ugyanazt a pénzhelyettesítő plasztiklapot illetik, ami a kiagyalói szerint arra szolgál, hogy a szociális segélyeket ne lehessen tetszőlegesen felhasználni. Hogy az érintettek ne költhessék italra, cigarettára, félkarú rablóra, uzsorára. Mert hisz' ez a mi pénzünk, az adófizetőké, és ezért jogunk van megmondani, mire szánjuk. A monoki polgármester ötlete nyomán tavaly ősztől több településen - sokak szerint alkotmánysértő módon - bevezetett szociális kártya nemcsak az adófizető polgárok széles körének tetszését nyerte el, hanem - ettől nem függetlenül - a politikai pártok zömének támogatását is élvezi. Pedig, mint a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom alapítóinak cikkéből kiderül, alig 60-65 ezer ember (fejenként pár tízezer forintos) segélyéről van szó, ami elenyésző része a költségvetési kifizetéseknek (Az antiszociális kártya; Népszabadság, 2010. január 20.).

Ha nem tűnt volna még fel, akármikor hozzák is nyilvánosságra a pártok programjaikat, akármikor tartanak is kampánynyitó nagygyűlést, az országgyűlési választási kampány elkezdődött. Ilyenkor éles lőszerrel lőnek: a Svédországban többpárti szakértői munkával a lehetőségekhez igazított nyugdíjrendszer magyarországi bevezetésének felvetéséből egy pillanat alatt habzó szájú nyilatkozatháború lesz, egy tisztes szakpolitikus, ha fel mer vetni valamit, amit egy-két éve még pártja vezető gazdaságpolitikusai is megfontolandónak tartottak, egy perc alatt az utcán találja magát. Szaporodnak a szórólapok a postaládákban, furcsa napszakokban csengenek a sose használt vezetékes telefonok, indulnak a nyugdíjasklub- és falugyűlés-látogatások, készülődnek a cédulagyűjtő kommandók, a pártok csokorba gyűjtik a sportolóikat, színészeiket és zenészeiket.

Martin Seligman amerikai pszichológus már az előtt nagyon híres volt, hogy kutatni kezdte azt a területet, amiről ma híres. Az utóbbi évtizedben a boldogság pszichológiáját kutatja. Az amerikaiak számára kimondhatatlan nevű Csíkszentmihályi Mihály (Flow című világhírűvé vált könyve magyarul is olvasható) és a közgazdasági Nobel-díjas pszichológus Daniel Kahneman mellett Seligman az egyik fő képviselője annak az új pszichológiai irányzatnak, amelyet pozitív pszichológiának neveznek. Az irányzat fő eredményeiről érdemes meghallgatni Seligman egyik rövid és tartalmas előadását, amelyet itt magyar feliratozással is láthatunk: http://www.ted.com/talks/martin_seligman_on_the_state_of_psychology.html.

Rákosrendező, a vasútállomások alfája és ómegája, Resti Kornél Mekkája és Medinája, innen indul és ide tér vissza. Sokszor csak úgy elvillamosozik, elsétál ide, a Manó büfében iszik egy unicumsört, kiül a sorompók mellé (megszámolta, hat pár sorompó, egy "szakállas", tucat sudár sorompó magasodik, ereszkedik), és nézi a vonatokat, a dühös autósokat, itt tízpercenként leengedik a sorompót, és tíz percen túl is zárva tartható. (Irodalom: Legát Tibor: Tájseb, Magyar Narancs, 2008. november 20.) Málló épület, betört (de nem -deszkázott!) ablakok, van élet az üvegcserepeken túl.

A Tour de France-ról készült régi fotográfiákat nézegetve azonnal szembeötlik, milyen éles cezúrát jelentett a második világháború. A körverseny ugyanis a harci cselekmények, majd a közlekedési és vendéglátási infrastruktúra hiányosságai miatt 1940 és 1946 között szünetelt, s ez idő alatt bizony sok minden megváltozott. Az 1940-es években előbb a háború, majd az újjáépítés, azután a társadalom egyre szélesebb rétegei által elérhető viszonylagos jólét sok tekintetben uniformizálta az életszínvonalat, a szokásokat és a közízlést - Nyugat- és Kelet-Európában egyaránt.